6 C
Budapest, HU
2025. december 4, csütörtök
Barbara, Borbála
Kezdőlap 2015

Éves cikkek: 2015

Budai krémes – Auguszt Olga receptje

Gasztronómiai túrára indultunk cukrász barátaimmal, s a Bledi-tónál tudtuk, jó helyen járunk.

Egy marék király

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

Boldogfa két évezredes temploma

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Szellem a fazékból – Agyvelőkolbász

„Szeretem a hurkát” – mondtam az orvosnak, akihez azért küldtek, mert életbevágóan fontos, hogy leadjak húsz kilót.

Magyar Konyha – Kossuth-kifli

Régen tsemegetsinálóknak nevezték az édességkészítőket. A cukrász szót először Széchenyi István írta le 1830-ban, a Hitelben.

Athenaeum Kiadó könyvklubja – Kinizsi özvegyétől, Horthy testőréig

Bánó Attila előző két kötetében 55, majd 33 meghökkentő esetet mutatott be nekünk a magyar történelemből. Meglepő és tanulságos, olykor szívbemarkoló, de mindig érdekes történetekkel gazdagítva történelemtudásunkat.

Szellem a fazékból – Léhűtők

A dologkerülő, ház körül lábatlankodó figurákat hívjuk léhűtőknek, akiknek nincs ínyére a munka, ám úgy tesznek, mintha megszakadnának az iparkodástól.

Szellem a fazékból – A debreceni

Én már csak megmaradok a debreceni kolbász mellett, ha valóban tisztességes üzletben vásárolták” – mondja Krúdy hőse A pincér álma című novellában.

Szellem a fazékból – Tobzódócsütörtök

A gasztronómia örök dilemmája: enni vagy nem enni? Idősebb Pieter Bruegel festményén 1559-ből Farsang uraság készül összecsapni a böjtöt jelképező Húshagyókeddel.

Athenaeum Kiadó Könyvklubja: A farkas gyomrában

A 2008-2009 között elkövetett romagyilkosságok történetét dolgozza fel Kolozsi László pörgő ritmusú könyve. 
edda2600x465

Dalok a testnek és a léleknek

A zenekar 33. albuma 22 vadonatúj dalt tartalmaz,
debre20171031007600x400

Reformációs emlékmű Debrecenben

„hatalmas vállalkozás emlékművet állítani a reformációnak"
105576

10 pontos lista allergiások nyaralásához

A nyaralásra, utazásra való felkészülés része a nyaralóhely és az időpont kiválasztása, az útiterv, programok szervezése.
7d448c5757f78166c6e15d3bd53ff4f8

A hét filmje: Kettős játék

Claire Stanwick CIA tisztviselő és Ray Koval brit titkosügynök otthagyják a kormányzati hírszerzés világát, hogy megszedjék magukat a két rivális multicég közt dúló, jól jövedelmező hidegháborúban.
nadasdy-cim

Nádasdy Ádám kapta idén a Moholy-Nagy Díjat

Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár, a magyar szellemi és társadalmi élet meghatározó alakja kapta az idei Moholy-Nagy Díjat – közölte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) a díjátadó ünnepség napján, szerdán az MTI-vel.

Ft
Andreas MoritzA rák nem...

Ft
Szomolai TiborCigányúton- ...

Ft
Dr. Buda LászlóSorsfordító találkozás...

Ft
Kozsdi TamásA megtalált kapcsolat...