21.5 C
Budapest, HU
2026. szeptember 12, szombat
Mária
Kezdőlap 2015

Éves cikkek: 2015

Felfelé a pálosok teréről

A szoborsorral díszített lépcső a barokk kor egyik jellegzetessége, mely a látványon túl sajátos mondanivalót is hordozhat, jelen esetben a pálos rendnek az emberre ható, térítő szándékát, mely itt monumentális formát ölt.

Hópehelymúzeum a karosszékből – böngésszen velünk!

Egy amerikai farmer volt az első, aki olyan szenvedélyesen beleszeretett a hópelyhekbe, hogy nem nyugodott, amíg meg nem találta a módját, hogyan örökíthetné meg őket. Wilson A. Bentley fényképei egyszerűen lenyűgözőek.

A pápoci Szent Mihály-kápolna

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Szembesítés

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

Király vagyok

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

Flag-gasztro magazin: Whisky krém likőr (Bailey’s) – házilag

Véleményem szerint - és a kóstolók véleménye szerint is - kenterbe veri az eredetit.  Sűrű, krémes, aromás, és nem is kerül annyiba, mint a gyári. Kiváló vendégváró vagy ajándék lehet.

Szellem a fazékból: Evett-e zserbót Gerbeaud?

Fogas kérdés. Merthogy Esterházy Miklós táborszernagy soha nem élvezte a róla elnevezett rostélyost, Rigó Jancsi a süteményt, Kodály Zoltán a pulykamellet, az bizonyos.

Kősó, faopál és más kincsek

Eperjes délkeleti városnegyedéhez tartozik Sóvár (régiesen: Tótsóvár, szlovákul Solivar, németül Salzburg).

Szellem a fazékból: Isten óvjon a villától!

Kezünk előbb volt, mint evőeszköz. Az ember leült az asztalhoz, előhúzta övéből a kést, kanyarintott a pecsenyéből, maga elé tette a fa-vagy óntányérra (már ha volt ilyen), és két kézzel szétmarcangolta.

Szellem a fazékból: Mit evett Ferenc József?

Krúdy szerint bécsi csonthúst. Ezt ette élete végnapjáig. Hajnali ötkor kelt, reggelire kávé, kuglóf, aztán dolgozott egyhuzamban. Déli harangozáskor ivott egy sert, hozatott valamelyik kiskocsmából tormás virslit, majd tálalták a leveshúst.
50b17b70af9e5a677321949bbf08a6d1

A Harrer manufaktúra

Nehéz eldönteni, hogy magyar vagy inkább osztrák a soproni országhatáron épült Harrer csokoládémanufaktúra.
ottlikfoto34

Séta a hajnali háztetők között

Ottlik Gézáról elsőként mindenkinek az Iskola a határon című regénye jut eszébe.
lok

Kásler: cél az értékteremtő kultúra

A bizottság többsége támogatta kinevezését.
5394_600x360

Hivatalos: a művészet egészséges!

A művészet segít felépülni a betegségekből és jó egészségben tartani az embereket – állítja egy angol kutatás. A Guardian hasábjain megjelent cikk az All-Party Parliamentary Group jelentését hozta nyilvánosságra, melyben kimutatták a művészetek egészségre és jólétre gyakorolt hatásait.
98140ae710ab51f278ee0ff5ae8789bf

„Főzz az egészségedért” 26. recept: Nagyenyedi pisztráng

Egy nagyon kedves romániai Barátomtól kaptam ezt a különleges hal receptet. Titka az egyszerűségében rejlik, nincs agyon fűszerezve és bonyolítva. Egészséges és könnyen elkészíthető különlegesség.

Ft
Az unikornisok nyomában...

Ft
Mintha félistenek világában...

Ft
Laura DayKöszöntlek válság ANTIKVÁR- ...

Ft
Ötvös IstvánKádár forradalmaAz 1956-os...