7.1 C
Budapest, HU
2026. november 3, kedd
Győző
Kezdőlap 2018 március

Havi cikkek: március 2018

Útravaló mindenkinek

Arany János az Alkotás utcában óriási képről tekint ránk

Budapestre jön John Malkovich!

Az amerikai világsztár Report on the Blind című önálló estjét mutatja be a magyar közönségnek május 23-án a Budapest Kongresszusi Központban.

Húsvéti programok Ópusztaszeren

Változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban "rügyfakasztó vasárnap" és "vízbevető hétfőn".

Az utolsó vacsorára emlékezünk

Nagycsütörtök estével kezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a katolikus egyházban. Csütörtökön az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények.  

Támogatás az intézményeknek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma háromszázmillió forint keretösszeggel pályázatot hirdet közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra.

Holtak beszélnek a kiállításon

A világ egyik legfiatalabb, legkisebb mumifikálódott emberi maradványa is látható lesz a szegedi Móra Ferenc Múzeum új, Beszélő holtak – történeti helyszínelők címmel március 29-én nyíló kiállításán.

Máris az év legjelentősebb kiállításának tartják

Argentínában nyílttárlat a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből.

Kakukktojás

Száz éve indult útjára a spanyolnátha.

Sára Sándort köszöntötték

Sára Sándor egyszerre a bennünket értékeinkhez kötő horgony és tükör, amelyben láthatjuk, kik vagyunk

Kosztolányi-ritkaságok online!

Mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé teszi Kosztolányi Dezső köteteinek digitális kritikai kiadásait a DigiPhil műhely
09d465165f5e370ac90b11897148861c

Sorozat mustra I.

A héten már ígértük, tartjuk is magunkat hozzá. Jöjjön az első sorozatokkal foglalkozó bejegyzésünk, melyben helyett kapott a Mentalista, foglalkozunk a 90210 premierrel és próbálunk segítséget nyújtani abban, hogy milyen sorozatok indulnak majd júliusban…
3026617cd03d85e0cda6ecec9ce4fb23

Egyből többfélét: Pirított káposzta 2.rész

Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt cselekedetekre. Új mellékletünkkel megpróbáljuk ötletekkel, beszerzési lehetőségekkel és persze receptekkel könnyebbé tenni.
shutterstock273445181

Futbólia – Vigyázz, Chile, jön a Farkas!

Nagy a gyanúm, hogy 1967 decemberében többen hallgatták a labdarúgó-válogatott dél-amerikai túrájáról érkező rádióhíreket – mondjuk, a karácsonyi vásár hazai slágercikkén
e1ec63c5b22a491d89aee8b4fe8deb93

Natasha könyvespolca – Rémmese a barátságról

Szert tettem az első, moly.hu-n elcserélt könyvemre! Surranó_kis_árny jóvoltából kiolvashattam azt a művet, mellyel már régóta szemeztem: a Hívj be!-ről van szó, melyet John Ajvide Lindqvist írt (ezúton is köszönöm neki).
andrassyerszebetkiralyne6804541497527677fit640x10000

„Két összeillő, okos és szép ember” – Andrássy Gyula gróf és Erzsébet királyné kapcsolata

Mi az igazság abból, hogy a barátságnál is szorosabb kapcsolat fűzte egymáshoz a kiegyezés miniszterelnökét, az 1850-ben még halálra ítélt és uralkodói parancsra távollétében jelképesen felakasztott Andrássy Gyulát és Ferenc József feleségét, Erzsébet királynét? E kérdésre keresi a választ tanulmányában Kozári Monika, amely a Korunk című folyóirat „Szerelem a történelemben” című tematikus száma után most az mta.hu-n is olvasható.

Ft
Adventi kalendárium 2025...

Ft
Kozsdi TamásForrásadatok az olmek...

Ft
Adam ZagajewskiA lelkesedés védelme- ...

Ft
János FőherczegA spiritizmus titkaiból- ...

Ft
Nico de Haan -...