Az utolsó vacsorára emlékezünk

349

Nagycsütörtök estével kezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a katolikus egyházban. Csütörtökön az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények.  

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint délelőtt a főszékesegyházakban bemutatott szentmisén a püspökök megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát, amelyet bérmáláskor, egyházi rend kiszolgáltatásakor és templomszenteléskor használnak. A püspök együtt misézik az egyházmegyében szolgáló papokkal, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket.
    
Az esti liturgiában felidézik az utolsó vacsorát, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szertartás része a lábmosás, amivel Krisztus tettére emlékeznek, aki az utolsó vacsorán szeretetének jeléül megmosta tanítványai lábát.
    
A szentmise elején a hívek Krisztust dicsőítik. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ezután elhallgatnak, és csak a nagyszombat esti, húsvéti feltámadási szertartáson szólalnak meg újra. A néphagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a harangok „Rómába mennek”.
    
Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi a mise végén az oltárfosztás. A terítőt és a díszeket eltávolítják az oltárról, az oltáriszentséget pedig a mellékoltárhoz viszik. A szentmise csendben, áldásosztás nélkül fejeződik be – olvasható a közleményben.

(MTI)

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu