14 év után újra Budapesten a Duran Duran – a brit legenda nyáron visszatér a Sportarénába

62

A nyár egyik legnagyobb koncertszenzációja várható Budapesten.

A Duran Duran 14 év után ismét a magyar fővárosban lép fel. A brit zenei ikonok június–júliusi európai turnéjuk részeként 2026. június 28-án, este 20 órakor adnak koncertet a Papp László Budapest Sportaréna színpadán. A zenekar koncertje különleges alkalom lesz a hazai rajongók számára, hiszen ritka lehetőség nyílik arra, hogy a világ egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású pop-rock formációját élőben láthassák. Az est folyamán várhatóan felcsendülnek a legnagyobb klasszikusok, ugyanakkor újabb dalaikból is ízelítőt kap a közönség.

A jegyek iránt hatalmas lesz az érdeklődés az Eventim hivatalos oldalán lehet megvásárolni a jegyeket. Több mint négy évtized a csúcsonDuran Duran a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb zenekara, amely azóta is folyamatosan képes megújulni. Több mint 100 millió eladott lemez18 amerikai sláger és 21 brit Top 20-as dal fűződik a nevükhöz, amivel minden idők legsikeresebb zenekarai közé emelkedtek. Pályafutásuk során számos rangos elismerést kaptak: két Grammy Awards, két Brit Awards, két Ivor Novello Awards, valamint nyolc életműdíj bizonyítja zenei jelentőségüket. Az elmúlt években sem lassítottak: a Danse Macabre című lemezük a brit toplista élmezőnyében végzett, turnéik teltházasak voltak Európában és Amerikában, emellett bekerültek a Rock and Roll Hall of Fame halhatatlanjai közé is. Kihagyhatatlan nyári koncertélmény A budapesti koncertet a Green Stage Production szervezi, és minden adott ahhoz, hogy az esemény a 2026-os koncertszezon egyik legemlékezetesebb estéje legyen. Aki szereti az időtálló slágereket, a látványos show-elemeket és a legendás előadókat, annak ez a koncert igazi kötelező program lehet a nyár elején. A Duran Duran visszatérése nemcsak nosztalgikus utazásnak ígérkezik, hanem annak bizonyítéka is, hogy a valódi zenei ikonok generációkon átívelően képesek megszólítani közönségüket.

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu