Húsz év után elűzték az otthonából Miklósa Erikát

281

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő most elárulta, mi vezetett odáig, hogy két évtized után feladja az addig életét, és máshol kezdje újra.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő több mint húsz éve élt a dunántúli kis faluban, Bakonykútiban családjával, most azonban úgy döntött, elhagyja otthonát, ugyanis elmérgesedett a helyzet. Miklósa Erika most elárulta, mi vezetett odáig, hogy két évtized után feladja az addig életét, és máshol kezdje újra.

A Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő meglepő részletességel beszélt magánéletéről, és elmondta, hogyan űzték el a rosszindulatú emberek falujából, ahol már húsz éve él. Miklósa Erika bár eddig is tudta, hogy nem volt mindig szimpatikus mindenkinek, ezzel tudott együtt élni, hiszen ez természetes, azonban az utóbbi időben egyre inkább rosszul érezte magát a falubéliek viselkedése miatt.

Az operaénekesnő egészen pontosan 22 éve lakott Bakonykútiban, és igyekezett kivenni a részét a falu életéből. Azonban a költözését csak részben indokolta azzal, hogy kislánya, Bíborka nagyobb lett, és szerencsésebb lenne vele egy nagyobb településen élni.

Nyilván nem mindenkinek voltam szimpatikus, ezt el is fogadtam. Valahogy úgy éreztem, kivetett magából a falu. 

Ez nem szomorú, el kell fogadni a változást, ahogy azt is el kell fogadni, hogy – bár nem pozitívan hangzik – valakiknek sok vagy… Abszolút megértő vagyok, szoktam mondani, hogy velem nagyon nehéz rosszban lenni. Ezt is úgy fogtam fel, mint egy jelzés, hogy nekünk váltanunk kell” – idézi a Ripost Miklósa Erika szavait, aki nem igazán vette magára, hogy nem kedvelik őt.

Az operaénekesnő most azt is elárulta, hogy már korábban, pár évvel ezelőtt elköltözött a családjával Bakonykútiból, és azóta megtalálták az új otthonukat is, azonban még csak most árulta el, mi indokolta a döntését.

Miklósa Erika egyébként nagyon céltudatos, hiszen tudja a magánéletében és karrierjében is, hogy mi az, ami igazán jó neki és családjának. Még alig volt húszéves, amikor bekerült az Operába, ami kivételes volt, hiszen nem volt jellemző, hogy ilyen fiatal énekeseket felvesznek, hiszen szigorú feltételeket kell teljesíteni előtte. Azonban Miklósa Erika nem ijed meg a kihívásoktól, sőt, nagyobb fokozatra vált, ha valaki azt mondja neki, hogy valamire nem képes.

Szabad lélek vagyok, ki mondja meg, hogy nekem az a jó? Individuum vagyok, miért kötelező azt csinálnom, amit általában szoktak csinálni?

 Akkor eldöntöttem, hogy azt fogom csinálni, ami a legjobb nekem, és én tudom, hogy mi jó nekem” – zárta gondolatait Miklósa Erika.

www.origo.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu