Kakukktojás

326

Száz éve indult útjára a spanyolnátha.

Az Egészségügyi Világszervezet X-betegségként emlegeti azt a kórt, amelyet egy ma még ismeretlen kórokozó válthat ki, és amely akár a száz éve kitört, spanyolnáthaként ismert vírushoz hasonló pusztítást végezhet az emberek között. Ismert gyilkos nyavalyából van elég – Zika-vírus, Lassa-láz, Ebola-vírus –, és a számuk szaporodik.

A spanyol betegségnek nevezett fertőző baj az országban rohamosan terjed, és a népesség minden rétegében erősen halmozódik. Szükségesnek tartjuk tehát, hogy a nagyközönséget erről a betegségről és az ellene való védekezésről a lehető legszélesebb körben tájékoztassuk – olvasható a Salgótarján nagyközség elöljárósága által 1918. október 14-én közzétett hirdetményben.

A felhívás azzal zárult, hogy a legkisebb láz jelentkezésénél nyomban le kell feküdni, és ha elmúlt is a hőemelkedés, még két-három napig ágyban kell maradni.

MEGFÁZIK A SZAKÁCS

A spanyol betegség a spanyolnátha néven ismert kór volt, amely több mint 50 millió ember halálát okozta. Az első világháborúban, amely a járvány tombolásának tetőpontján, 1918 novemberében ért véget, mintegy kilencmillió katona esett el. Azaz a kór több mint ötször annyi ember halálát okozta, mint amennyi életet a nagy háború a csatatereken követelt.

Ha csak az amerikai katonákat nézzük, rájuk is igaz: többen haltak meg az influenzában, mint a háborúban. Nem véletlen az amerikai példa: 1918. március 11-én jelentette a Kansas államban található Fort Riley katonai bázis szakácsa, Albert Gitchell, hogy megfázott. Nem csak ő, ezen a napon több mint százan jelentkeztek hasonló panaszokkal – ettől az időponttól számítják a spanyolnátha megjelenését.

A szakács és harcostársai nemcsak fegyvereket hoztak át az Atlanti-óceánon, hanem a vírus is eljutott Európába. A zsúfolt csapatszállító hajókon elég volt egyetlen fertőzött katona, hogy az egész vízi járművön elterjedjen a vírus. A bakák átadták a civileknek, az ellenségnek, mindenkinek, akivel kapcsolatba kerültek.

A hazaérkező katonák pedig gyorsan elvitték hazájuk minden sarkába a rendkívül gyors lefolyású betegséget, amelynek egy viszonylag jól körülhatárolható populáció volt a célközönsége: az elhunytak jelentős része a 25–40 év közötti egészséges férfiak közül került ki. Ezt utólag a kutatók azzal magyarázták, hogy a magas lázzal, fejfájással és végtagfájdalommal jelentkező spanyolnáthát az erős immunrendszer rendszerint túlreagálta, és a védekezés során az egészséges tüdőszöveteket is elpusztította.

A vírus természetesen a gyermekek, idősek és súlyos betegek körében is rengeteg áldozatot követelt – olvasható a rubicon.hu-n –, ők rendszerint tüdőgyulladásban haltak meg.

A legóvatosabb becslések szerint is a járvány első hullámának kétmillió halálos áldozata lehetett, egyes források azonban tízmillióra teszik az európai áldozatok számát.

Az előbb említett szakportál szerint az 1918 augusztusában kezdődött második hullám a világtörténelem legpusztítóbb járványa lett. A spanyolnátha gyakorlatilag a bolygó minden szegletében megjelent: a legsűrűbben lakott kontinensek mellett Ausztrália földjén és a Csendes-óceán szigetvilágában, így például Új-Zélandon is felbukkant, de nem kegyelmezett a sarkvidék környékén élő eszkimóknak sem. A vírus harmadszor 1919 tavaszán lendült támadásnak, igaz, ez sok helyen már kevesebb áldozatot követelt.

De miért spanyolnátha a spanyolnátha, ha nem is onnan indult gyilkos útjára? Ebben megint csak a média a ludas. A semleges Spanyolországban őszintén írtak a villámgyorsan terjedő vírusról, míg a hadban álló felek, nehogy az ellenség megismerje veszteségeiket, és nehogy pánik törjön ki a lakosság köré-ben, eltitkolták a valós adatokat. A betegségről szóló spanyol híreket közölte az európai sajtó, így szerzett tudomást a pusztító kórról a hadviselő országok közvéleménye.

VÉDETTEK ÉS VÉDTELENEK

Az utókort is foglalkoztatják a világjárvány tanulságai: a Melbourne-i Egyetemen John Mathews professzor vezetésével 24 ezer brit spanyolnáthás beteg archív adatait elemezték. Azt találták, hogy a halálozási ráta az egészséges, fiatal felnőttek körében volt a legmagasabb, holott általában az idősek és a gyerekek a leginkább veszélyeztetettek.

Valószínűleg a gyermekeket velük született immunitás védte, az idősek pedig átestek egy hasonló vírus okozta fertőzésen az 1890 előtti évtizedekben, amely részleges, ám hosszú távú védelmet adott nekik. Azok, akik 1890 után születtek, a járvány kitörésekor a fiatal felnőtt kort érték el, így náluk már hiányzott a gyermeki immunitás, és mivel nem találkozhattak az 1890 előtti vírussal, védtelenek voltak a spanyolnátha ellen.

A Lysoform nélkülözhetetlen fertőtlenítőszer volt az első világháború éveiben

Az Arizonai Egyetem kutatói 2014-ben azzal álltak elő – eredményüket a hazai sajtó, így az origo.hu is idézte –, hogy a világjárványt okozó vírus úgy jött létre, hogy egy, már létező H1 emberi vírusba épült be egy madárinfluenza-vírus genetikai anyaga (N1) 10-15 évvel a járvány kitörése előtt.

Magyarországon a XIX. század utolsó évtizedétől kezdve több nagyobb influenzajárvány – az első ismert 1889–1890-ben volt – végigsöpört, de ezek halálozási aránya meg sem közelítette a koleráét, a vérhasét vagy a klasszikus gyermekbetegségekét. 1898 és 1918 között legalább nyolc esetben jegyeztek fel nagyobb influenzajárványt, többek között 1918 tavaszán is volt egy a magyar fővárosban.

Az elhunytak többsége a szövődményként fellépő tüdőgyulladásba halt bele. Azok, akik az akkori szezonális influenzán átestek, rövid távú védettséget szereztek a spanyolnátha ellen, ezért csak a második vagy a harmadik hullámban kapta el őket a betegség. A nagyvárosokban nem volt olyan magas a fertőzöttek száma, amit azzal indokoltak, hogy sok ember ki volt téve a rendes influenzának, és így rövid távú védettséget szereztek.

(A spanyolnátha szövődményébe halt bele a Madeira szigetén száműzetésben élő IV. Károly, az utolsó osztrák császár és magyar király is 1922. április 1-jén.)

A spanyolnátha Magyarországon címmel tartottak tavaly márciusban kerekasztal-beszélgetést a Habsburg Történeti Intézetben. A rendezvényen Géra Eleonóra történész-levéltáros, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docense arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánkban a betegség megjelenésekor egy ideig arról is vitáztak, kell-e egyáltalán járványról beszélni, sokáig nem történtek meg a szükséges intézkedések, és a költségek miatt a közegészségügyi hatóságok vonakodtak kimondani a járvány tényét.

Magyarországon az influenzajárványok nem tartoztak az úgynevezett „bejelentésre kötelezett” betegségek közé, emiatt precíz, naprakész nyilvántartások sem készültek a fertőzöttekről vagy a halálesetekről. A spanyolnátha súlyosságát jól mutatja, hogy míg a korabeli magyar sajtó 1918. szeptember 24-én a betegséget „enyhének” és „normális lefolyásúnak” ítélte meg, mindössze egy nappal később már arról írtak, hogy „teljes erővel pusztít nemcsak Budapesten, hanem országszerte”.

– Az egészségügy problémáival, például a jól képzett ápolószemélyzet alacsony létszámával, már az első világháború kitörése előtt is tisztában voltak, próbáltak megoldást találni, de a háborút követően a Monarchia és az államszervezet összeomlása a mély gazdasági válsággal együtt kilátástalan helyzetbe hozta az országot. Az egészségügy némi átszervezésére a Horthy-korszakban került sor, de a pénzügyi nehézségek miatt lassan, ezért csak elvétve hivatkoznak a spanyolnáthára.

FÉLTEK A PÁNIKTÓL

Az egyetlen kézzelfogható következmény, hogy a spanyolnátha és az influenza mint komoly betegség bekerült az egészségtankönyvekbe és a nők számára készített tanácsadó irodalomba – tudtuk meg Géra Eleonórától.

Az egyetemi docens szerint az áldozatok valódi számáról fogalmunk sincs, ezt máig nem kutatta igazán senki. Az orvosok képtelenek voltak eleget tenni a bejelentési kötelezettségüknek, mert vagy a betegeket próbálták ellátni, vagy adminisztráltak. Ebből következik, hogy sokszor csak beírtak valamit. Ennél is nagyobb probléma, hogy a hatóságok féltek a pániktól, ezért a külföldi (főként vesztes országok) példáját követve felsőbb utasításra kozmetikázták az adatokat.

A kutatónő is próbált statisztikákat készíteni, de azt tapasztalta, hogy például az azonos lakásból ugyanakkor beszállított több személy közül csak az egyik halálokaként szerepel spanyolnátha, a többieknél mondjuk lázgörcsöt, tüdőgyulladást, szívelégtelenséget írtak. A vírusokról még nem tudtak, ez tovább növeli a halálokok bizonytalanságát.

A spanyolnátha száz évvel ezelőtti megjelenése azt bizonyította, hogy az emberiség olykor tehetetlen az innen-onnan felbukkanó kórokozókkal szemben. A felfedezéseknek köszönhetően a helyzet ugyan javul, de még érnek bennünket meglepetések – elég, ha az utóbbi évek két gyilkos kórokozójára, az Ebola- és a Zika-vírusra gondolunk.

Az Egészségügyi Világszervezet 2015 decemberétől rendszeresen listázza a fokozott odafigyelést igénylő ismert kórokozókat. A nagy mortalitású vírusok és baktériumok idén februárban közzétett listáján egy kakukktojás is szerepel.

Ez az X-betegség, amelyet egy ma még nem létező (vagy már létező, csak éppen eddig nem találkoztunk vele) kórokozó számlájára írnak. Ha egyszer valahol felüti a fejét, a szakemberek attól tartanak, hogy hatása a spanyolnáthánál is súlyosabb lehet. Sokak szerint ez az X-betegség a madárinfluenzának az emberről emberre terjedő változata lesz, amely a spanyolnáthánál is nagyobb pusztításra lehet képes.

Ötvös Zoltán – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu