Kezünk előbb volt, mint evőeszköz. Az ember leült az asztalhoz, előhúzta övéből a kést, kanyarintott a pecsenyéből, maga elé tette a fa-vagy óntányérra (már ha volt ilyen), és két kézzel szétmarcangolta.
Az ujjait meg beletörölte az abroszba. A kelták a „párnába” (szalmabálákon ültek az asztalnál), a görögök kenyérbélbe, a rómaiak az apródok hajába. Közben mindenki Mátyás királyt irigyelte. Róla Galeotto Marzio humanista tudós jegyezte fel, hogy bármilyen sáfrányos volt is a mártás, „ő kezét vagy ruháját a bepiszkolástól mindig megőrizte”, pedig tunkolt a pecsenyéstálból, mint a többiek. Mátyás nemcsak a népmesékben bizonyult furfangosnak, de az asztalnál is: a szolgák bevizezték jobb oldali asztalkendőjét, a király abba törölte ujjait. Mert a középkori ember villát nem használt. Legfeljebb hússzeleteléshez. Pedig a villa már a XI. században ott volt Velencében, Bizáncból hozta magával a császár lánya, amikor hozzáment Domenico Selvo dózséhoz. De nem használták, mert a pápa szerint az aranyozott nyárs „a bűnös elpuhulás” jelképe. Isten le is sújtott a kevélyekre, a dózsét is meg a hitvesét is elragadta a fekete halál.
Úgyhogy a villának egy időre befellegzett. Ördögi szerszámnak tartották, amivel az ember csak kiüti a fogát. Luther Márton 1518-ban ki is prédikálta: „Isten óvjon a villától!” Csatlakozott hozzá Rotterdami Erasmus németalföldi teológus is: „Kenyérrel vagy három jó ujjunkkal mindent elérünk, minek e buta szerszám?” Nem csoda, ha a kolostorokban betiltották. Sőt, szegény villa egy időre a gúny tárgya lett. Nevetséges eszköz, hogy lehet vele borsót enni? – tették fel a kérdést. A villahasználókat szatirikus költeményében a francia Thomas Artus egyenesen hermafroditának bélyegezte: „Úgy viszik szájukhoz a villát, hogy nyakukat és testüket a tányér fölé nyújtják. Pompás szórakozás figyelni őket, hiszen az étel egyharmada visszaesik a tányérba, lehull a földre, a szájukba alig jut valamicske!” A helyzet akkor sem változott, amikor a villát 1533-ban az olasz Medici Katalin magával vitte Franciaországba. Nem használta senki. Ott volt III. Henrik asztalán, a Napkirály keze ügyében is, de a húst a késhegyre bökték, úgy falatozták. A helyzet akkor változott valamelyest, mikor divatba jöttek az ezüst evőeszközök. A franciák a kanál és a villa hátára vésették a családi címert, ezért ők a villát a fogakkal lefelé tették az asztalra. Az angolok természetesen fordítva jártak el.
X. Lajos feleségének, a magyar Klemenciának már a XIV. században volt villája, ám feltehetően nem használta, hiszen Apor Péter báró (főispán és történetíró) Erdélynek változása című munkájában még 1736-ban is azt állította, hogy a magyarok kézzel esznek. „Régi emberektől hallottam, hogy azelőtt még villájok sem volt az magyaroknak külön, hanem egy vagy két villa volt az asztalnál, azt elébb, s meg elébb adták, úgy vettek húst az tányérra. Ezüstből volt és a nyelére szép magyar szentenciákat írtak. Nekem is vagyon két-három olyan szép ezüst villám.” Ám a nők mindig szívesebben használták az efféle szerszámokat. „Az asszonyok is a kést magok hordozták, rendszerént egy hüvelyben két kis kések volt, s egy villájok, az sinórra övekhez kötötték, hosszan sinórral az előruhájok mellett lebocsátották, hogy az hüvelyek vége csaknem a bokájokat érte.”
Kés, villa, tányér persze sosem volt zörgés nélkül. Az ostoba ember az evőeszközzel sem tudott bánni, a mácsikot kanállal, a borsót villával ette. Wesselényi Miklós báró Balitéletekről című munkájában 1833-ban figyelmeztet is az asztali etikettre: „Rút és émelygős magaviselet az, ha valaki az asztalnál fogait villájával tisztitani s vájni akarja.”
De ilyet jól nevelt ember természetesen sosem tesz.
Vinkó József – www.valasz.hu
Szellem a fazékból – Gasztrotörténetek
Ínycsiklandó történek a Magyar Konyha főszerkesztője, a Heti Válasz gasztronómiai rovatának szerzője, Vinkó József tollából.
A szerző ajánlása: 
„Úgy lapozd ezt a könyvet, Kedves Olvasó, mintha épp csak bekukkantottál volna a konyhába, ahová az illatok csalogattak. Kíváncsi voltál, mi fő a fazékban. Óvatosan emeld meg egyik-másik fedőt, szimatolj be a sütőbe, kóstold meg a mártást, vigyázz, meg ne égesd a nyelved. A fedő alól most nem illatok szállnak feléd, hanem ínycsiklandó történetek.”
Kiadói kedvezményes árusítás:
Heti Válasz Kiadó
1027 Budapest, Horvát u 14-24., V. emelet.
Telefon: (061) 461-1400
Nyitva tartás: H-P: 8-16.30 óráig
E-mail: recepcio@hetivalasz.hu
