Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.
Budán, a Várban, a Tárnok utca 9–13. számú telken, az újkori Esterházy-palota udvarán a középkori épületromok között került elő két feltűnően finom megmunkálású, gondosan festett, féldombormű kis fejecske. (Fél kézben is elférnek, hisz csak hét-nyolc centiméter a magasságuk.)
A két férfifej (az egyik fehér, a másik fekete bőrű) egy nagyobb kompozíció szerves része – írja a megtaláló, Zolnay László, aki annak idején arra kért, hogy készítsek számára ezekről képsorozatot.
„Az artisztikus megmunkálású, szép fehér férfifej koronát visel. A fekete bőrű férfialakot hajadonfőtt ábrázolta a mestere. Feuerné Tóth Rózsa a lelet megtalálásakor a háromkirályok kettejében határozta meg a szobortöredékeink modelljét. A fehér királynak és a szerecsenfejnek így együtt valóban aligha találhatnánk más és jobb ikonográfiai feloldását.
(1).jpg)
Mégis ezt az ikonográfiai meghatározást ma halványabbnak érzem. Már csak azért is, mert a fekete – vagy megsötétedett – festésű, úgynevezett szerecsenfejnek nincs koronája. Mindenesetre ez a két féldombormű fej egy budai palazzo vagy templom belső dísze volt. De az is meglehet, hogy talán éppen annak az 1330-as években alapított budavári Szent László-kápolnának volt a tartozéka, amelynek nyomait ezen a területen kerestem.
A miniatúraszámba menő fehér királyfejet leheletfinom megmunkálás jellemzi. A halvány arcon rózsaszínű pír, a korona pántjának aranya mögött pirosas bársonysapka. A festett kék szemek héját, a piros ajkat éppen olyan gondosan megmunkálta mestere, mint az ápolt, franciás szakállt s a fülig érő apródfrizura tincseit. Csupa gyengédség, előkelőség ez az érzékenyen megfaragott királyfej. (Festése alatt ugyanolyan krétaalapozásnak a púdere jelentkezik, mint a gótikus szoborgaléria kisméretű figuráinál.)
A fejeket – eddigi említésükkor – az Anjou-korhoz kapcsoltam. A XIV. századra utalna a fehér királyalak pántos, bársonysapkás koronája is. Ez az erősen franciás, lágy elegancia, amely szobraink jellemzője, nálunk az Anjou-kor gótikája után egy keményebb plasztikának adott helyet. Így ezeket a miniatűr műremekeket is XIV. század végi udvari művészetünk körébe sorolnám.”
Ezt a képet, ezt a domborművet nézve – Illyés Gyula szavait kölcsönvéve – hallhatjuk a művészet össz-szólamait, s így, abból a gödörből kikerülve, immár megtisztítva láthatjuk a múlt s Európa fényeit is.
