Reformációs emlékmű Debrecenben

242

„hatalmas vállalkozás emlékművet állítani a reformációnak"

A debreceni református Nagytemplom és a Debreceni Református Kollégium közötti Emlékkertben október 31-én este felavatták a reformáció emlékművét, Györfi Sándor és Györfi Lajos szobrászművész alkotását. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatóbeszédében hangsúlyozta: „hatalmas vállalkozás emlékművet állítani a reformációnak azokban az időkben, amikor a világban egyre több helyen porba hullik a kereszt”.

A reformáció emlékévének rendezvényeit összegezve Balog Zoltán elmondta: a Reformáció Emlékbizottság működése óta csaknem 1500 rendezvényen emlékeztek meg a reformációról a Kárpát-medencében. A bizottság közvetlen támogatásával eddig 127 eseményt szerveztek, 16 szobrot, emlékművet adtak át, öt emlékhelyet, parkot alakítottak ki, és október 29-én, vasárnap Budapest XVI. kerületében felavatták a Reformátorok terét.

Kósa Lajos tárca nélküli miniszter arról beszélt: volt időszak, amikor a hit elválasztotta, volt, amikor összekötötte az embereket, a mai kor kihívásaiban, küzdelmeiben sokkal több minden köti össze a reformátusokat, a katolikusokat, az evangélium szerint élőket, mint ami elválasztja. Megjegyezte: a reformáció annyi, mint „visszafordulni a gyökerekhez, megtalálni azt, amiben hiszünk, ami közös mindnyájunkban: emlékezni az Úrjézus tanítására”. „Izmusok jönnek-mennek, de a hit védelme, a keresztény emberek védelme örök kötelesség” – mondta Kósa Lajos az emlékmű avatásán.

DEBRE20171031010

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: a város és a reformáció mint „test és lélek élt együtt” az évszázadok során. „A reformáció Debrecen legsikeresebb projektje, de fordítva is igaz: a reformáció legsikeresebb projektje Debrecen” – mondta a polgármester, majd hosszan sorolta, mit jelentett a városnak a reformáció, és mit adott Debrecen a református egyháznak.

DEBRE20171031014

Fekete Károly tiszántúli református püspök a reformáció bölcsőjének nevezte Debrecent, ahol 450 évvel ezelőtt, a második helvét hitvallás elfogadásával megalakult a magyar református egyház. Templom és iskola, a debreceni református Nagytemplom és a Debreceni Református Kollégium épületegyüttese között méltó helyet kapott a reformáció emlékműve – mondta a püspök, majd megáldotta a Nagytemplom helyén egykor álló András-templomot szimbolizáló és az Úr asztalát is megjelenítő emlékművet. A szoboravató résztvevői ezután átvonultak a Nagytemplomba, ahol úrvacsorás ünnepi ökumenikus istentiszteleten Fekete Károly püspök hirdetett igét, majd Vajda János Istenes ének című művének ősbemutatóját hallgatták meg a jelenlévők.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu