Rómeóként végezte

2018 november 27.

Szívbemarkoló történet...

Sárospatak és a deákok már Comenius tanársága (1650–1654) idején igazolták a Schola Ludus, vagyis a színjáték tanító, erkölcsjavító, mesterségkedveltető hatalmát. Most a pataki és a magyar iskolajáték történetének nagy pillanatát idézzük fel az 1930-as évek végéről, amikor ifjú Horváth István a fővárosból, a fasori evangélikusoktól érkezve a református gimnázium diákja lett, és az internátus lakójaként színieseményeket teremtett.

Kálvin János nem kedvelte a színházat, a korabeli pataki lapokat, iskolai híradókat olvasva is feltűnő az iskolajátékról szóló hírek hiánya. A főiskola 1939/40-es évkönyvében olvashatjuk, hogy május 25–26-án a diákok angol nyelven előadták a III. Richárdot az angol internátusban, de az szóba se került, hogy ifj. Horváth rendezte, és a címszerepet is ő alakította. Ám a fővárosi lapokban – a Magyar Nemzetben, az Uj Nemzedékben is – méltatják az eseményt.

A Film Színház Irodalom tudósítója, Izsáky Margit írja: „…ez a fiatal fiú máris többet tud a színpadról, mint sok sikerben megőszült és beporosodott rendezőnk, ez a tizennyolc éves gyerek sokszor felcsillantotta a shakespeare-i Richárdot, az elrendelt gonoszt a hatalom mániákusát.” (40. szám)

A pataki Shakespeare-előadásra az 1939-es nagy esemény, Madách Tragédiájának angol nyelvű bemutatója irányította rá a figyelmet. Az angol internátus ebédlőjének boltíve alatt kialakított színpadon Horváth rendezte a darabot, és játszotta Lucifert. Az előadást megtekintette Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója is. Az Est arról tudósít, hogy a fiatal rendező szinte mágikus erővel dolgozott, diáktársai és a tanárok mellett a városka mestereit is munkába szólította, együtt építették a színpadot, állították fel a műszaki berendezéseket.

Horváth már Patakon készült meghódítani a magyar színjátszást. Lord Rothermel-ösztöndíjasként 1939 nyarán néhány diáktársával eljutott Angliába és Skóciába, előadásokat nézett, láthatta Stratfordban a Shakespeare-emléknapok eseményeit. A szakirodalmat angolul és németül olvasta, az internátusban különórákon tanulta a franciát. Magyar és világirodalmi színijelenetek szerkesztésével és előadásával is készült pataki éveiben, továbbá szerkesztette a College News című angol nyelvű lapot, melyben színházi, filmes jegyzeteit adta közre.

Terjedelmes angol nyelvű tanulmányát őrzi a pataki nagykönyvtár, melyben Shakespeare drámáinak magyarországi életét összegezte. (Shakespeare in Hungary). Érettségi után, 1940 tavaszán, osztálytársa, Pécsy Sándor (az indexben még y-nal) a pesti színiakadémiára készült, Horváth pedig a szegedi egyetemre. Nyáron zsebpénzéből Brugge-be utazott, hogy a passiójátékot tanulmányozza.

Szent-Györgyi Albert bőrfotelben ül, pipázik, kezében könyv, körében diákok állnak: jobb oldalról feléje hajolva Horváth István beszél, és mint a Film Színház Irodalom tudósítója, Vér György írja: a Hamlet-előadás rendezői gondolatát magyarázzák rektoruknak. (1941/8) Már első éves bölcsészként Sík Sándor drámai szemináriumán és társai körében is sikeresen képviselte a színházcsinálás ügyét. Egy Hamlet-előadás létrehozására megalakították a Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságát. Ismertetőfüzetük bevezetőjében a Nobel-díjas rektor, Szent-Györgyi „az önzetlen munka, a baráti szellem, a baráti együttműködés” erejét látja igazolva.

Az utolsó fénykép ifjú Horváth Istvánról. Erdély,
Gyilkos-tó, 1941. augusztus

Ugyanitt Sík Sándor az amerikai és az angol egyetemek újkori példáját idézi: Európában a diákok „a Sorbonne-on kezdték és a chartres-i székesegyház meg a Notre-Dame kapuboltjai alatt folytatták előadásaikat”. Németh László a Hídban tudósított a kiadványról és főként az eseményről. Társaság alakult, mert: „Nemigen tudom elképzelni, hogy némi kivonulás, elkülönülés nélkül manapság jót is lehessen csinálni.” (Két nemzedék) A fiatalok éjszakákba nyúlóan próbáltak a dékáni hivatalban, kezében az angol szöveggel lelkes figyelőként kísérte a munkát a rektor lánya, Szent-Györgyi Nelli.

Horváth tanulmányban is megírta elgondolását. Két tény vezette: „a színpad akciót követel, a művészi etika pedig Shakespeare-t!”, vagyis hűséget a szerzőhöz. Ám abban is határozott, hogy a szerző „egyedül Hamlet tragédiáját tartotta fontosnak”, és kihúzott minden jelenetet, „amely a főhős sorsát nem viszi előbbre, vagy nem magyarázza”. Így kiiktatta az aktuális történelmi áthallásra módot adó Fortinbrast is, aki Lengyelországot készül elfoglalni. Lengyelországot Hitler már 1939-ben lerohanta.

Az előadást ünnepelték a helyi és pesti lapok, dicsérték a rendezőt, Hamlet alakítóját, Szász Károlyt és a bölcsészek, vegyészhallgatók seregét. Csortos Gyula „veszélyesnek” mondta a fiatalok színházát: „…nem fognak többet tanulni. […] ezeknek eszük ágában sem lesz, hogy valaha is a vitamin-előadásokat hallgassák meg.” (Film Színház Irodalom 1941/15)

A Hamlet játékosai a premierbanketten együtt örültek Szent-Györgyivel és Sík Sándorral. A Kolozsvári Magyar Diákok Szövetségének meghívására a szegedi egyetemisták május 7-én a visszaszerzett Magyar Színházban is előadták a Hamletet. Az Erdélyi Helikonban Dömötör Mihály írja: „…nem adták vérszegény mását valamely hivatásos színház Hamlet-produkciójának, de messze felette jártak a megszokott műkedvelő színvonalnak.” (1941/6) A Magyar Nemzet kolozsvári tudósítója az előadás képzőművészeti ihletettségét, a fényhatások és a gesztusok szépségét hangsúlyozta.

A szegedi Hamlet bemutatójának színlapja

Horváth 1941 nyarán a rendezés elméletével foglalkozott, tervezte az új tanév színi feladatait: a Tragédia kamaraváltozatát, 1942. március 15-re Petőfi Tigris és hiénáját, Tömörkény Barlanglakók című művét, Németh László Bethlen Katáját, és Sík Sándor Zrínyijének előadásával is foglalkozott. Esszét írt Molière-ről, rendezéselméleti könyvön dolgozott. Bámulatosan tájékozott, hivatkozik a XX. század színpadi megújítóira, ismerte Piscator, Tairov színházát, a cseh Burian avantgardista törekvéseit éppúgy, mint Jessner III. Richárd-értelmezését vagy Wagner, Honegger zenéjének dramaturgiai erejét.

A hang és a kép színihatását, a stilizált színpad és a gyors jelenetváltások módozatait elemezve oly elmélyültséggel világítja meg a modern színjátszás kérdéseit, melyek 1945 után a szocreál-naturalista ideológia rombolásával majd csak a hatvanas években merülnek fel. Káprázatos írásának záró mondata: „…a rendező számára a mindenkor aktualizálható lényeg: a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt ható: ÖRÖK SZÍNHÁZ.”

Szeptemberben már Szegeden tanult, és próbálta a görög drámák estjét, hozzá az általa fordított Szent György-mirákulumot, de 22-én újra a fővárosban járt. Megtekintette A velencei kalmárt. Erről szóló jegyzetében felsejlik a magánember súlyos drámája. A disszonanciáról beszél, hogy A velencei kalmár előadásai gyakran hanyagolták a költői V. felvonást, így „Shylock szerepének tragikus kidomborítása árnyékban hagyta a nemes hamleti mentalitású Antoniót; a határozott és mégis annyira nőies Portiát, Desdemona, Helena, Júlia vagy Rosalinda méltó párját…”

Az augusztus 8-án megjelent harmadik zsidótörvény a magánéletek végzetes feldúlását is elrendelte: tiltotta a vegyes házasságokat, de még a kapcsolatokat is. Horváth és a Hamlet-előadás Gertrudja, Tóth Kata szerelmük történelmi csapdájában 1941. október 17-én Pestre utaztak, és egy szállodai szobában Rómeó és Júliaként méreggel kifutottak a földi létből. Ifjú Horváth István: 1922. II. 27. – 1941. X. 17.
Utóirat: emlékét, írásainak, életének dokumentumait az Örök színház című kötet őrzi, mely 1942-ben jelent meg a Madách könyvtár sorozatában Sík Sándor előszavával, Hont Ferenc bevezető tanulmányával.

A pataki diákok utoljára 1948-ban játszhattak színházat. Szász Károly, Hamlet alakítója boldogtalan rendező lett, szívesen foglalkozott a fiatalokkal. Szent-Györgyi Albert 1947-ben Amerikába távozott, Sík Sándort tanárként, költőként és drámaíróként örökre elnémították. Hont Ferenc, a régi magyar színjáték tudósa, aki az utolsó nyáron együtt dolgozott Horváthtal, moszkovitaként, múltját feledve a proletár színjátszás prófétájaként kihullott a színházi életből. Vajon ifjú Horváth István, ha megéri, nagy színházi emberré válhatott volna? Mi várt volna rá az új világban, miként élte volna meg a Major Tamás uralta színiéletet?

Ablonczy László - www.magyaridok.hu

Feltöltő: Flag
Még nincs értékelve