Apa, meg ne próbáld!

1771

Varga Miklós a fizikafelvételiről, egy családi szerepcseréről és a kihagyhatatlan Európáról.

Három évig dolgozott földmérőként, lehetett volna kereskedelmi üzemgazdász, de különböző zenekarok frontembere lett. Rockoperákban és musicalekben nagy történelmi személyiségeket jelenített meg, amelyek az értékrendjén is sokat alakítottak. Énekelte Jézus Krisztus, Petőfi, Dózsa György, Jónás, Nemere hun törzsfő és Aetius­ római hadvezér szerepét. 2003-ban a csíksomlyói nyeregben félmillió ember előtt adták elő az István, a király című rockoperát, amelynek a címszerepét alakította. Varga Miklóssal beszélgettünk, akit márciusban Máté ­Péter-díjjal tüntettek ki.

– Igaz, hogy a karrierje elindítását egy újságírónak köszönheti?
– Tulajdonképpen igen. Az esztergomi amatőr Grog együttessel 1975-től három évig működtünk, különösebb sikerek nélkül. 1980-ban volt egy tehetségkutató verseny Budapesten, amelyre ismét összeálltunk. Ebben a zsűriben foglalt helyet a Pesti Műsor egyik szakírója. A zenekar nem jutott tovább, de az újságíró elkérte a nevemet, címemet, mondván, ha tud valamit, akkor szól. Így is történt, több helyre beajánlott. Gyerekkoromban kedvenc bandám volt a P. Mobil, és az abból kiváló két zenész – Bencsik Sándor és Cserháti István – alapította meg a P. Boxot, amelynek én is tagja lettem.

Biztos háttér

– Ekkor még geodétaként, földmérőként dolgozott?
– Nem. Négy fiútestvérem van, ebből az egyik a geológiai szakközépiskolába járt. Gondoltam, ha neki jó volt, nekem is jó lesz. Így lettem középfokú geológus. Később szülői unszolásra különféle főiskolákon próbáltam szerencsét matek–fizika szakon. A matek még csak-csak…, de a fizika kifogott rajtam. Volt olyan felvételim, ahol nevetve hívták össze a vizsgabiztosokat, hogy nézzék már meg a fizikafeladat-megoldásaimat, mert ilyet még nem láttak. Végül a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára vettek föl. Utolsó éves voltam, amikor a P. Box énekese lettem, s megbeszéltem a srácokkal, segítsenek, hogy befejezhessem a főiskolát. Meg is szereztem a diplomát, otthon porosodik valahol. Közben szépen beindult a P. Box, és eldőlt, hogy nekem a zenei pályán van a helyem.

– Mindig a nagy hangterjedelméről volt híres. Hogyan óvja a hangját, mit tesz érte?
– Most kell csak igazán vigyázni rá. Fiatalon eléggé kizsákmányoltam a hangomat, előfordult, hogy napi négy-öt előadást is vállaltam. Hosszú ideig bírtam, aztán az elmúlt években többször éreztem, hogy valami nem stimmel. Két évvel ezelőtt túl sokat vállaltam, bevérzett a torkom, és az orvos jóformán a beszédtől is eltiltott. A három hónap pihenés arra jó volt, hogy teljesen visszajött a hangom. Ma már nagyon odafigyelek rá.

– Fizikailag is vigyáz magára?
– Most is a színészválogatott edzéséről jövök. Heti két alkalommal játszunk a Vasas Sportcsarnokban. Imádok focizni, és nagyon jó a brigád. Ezenkívül a rockzene is fiatalon tartja az embert, ahogy a két gyermekem és a gyönyörű feleségem is.

– Azért is megy ilyen jól a szekér, mert biztos háttere van?
– Az bizony nagyon fontos. Az első harminc évemben kitomboltam magam, nincs hiányérzetem. Hosszú ideje most már a család a legfontosabb, hogy nyugodt körülmények közé mehessek haza, ahol szeretettel várnak.

– Hogyan ismerte meg a feleségét, a rajongója volt?
– Az 1986-os Varga Miklós Band-koncertsorozaton a menedzser bejelentette, hogy egy táncos Tini Trió nevezetű lánycsapat is fellép a turné során. Első pillanatban hallani sem akartam róla. Mit keresnének egy hard rockot játszó zenekar környékén? Nagyon küzdöttem ellenük, végül a menedzser győzött. Ezek után zenekarvezetőként kiadtam a parancsot, hogy turné közben házinyúlra nem lövünk, senki nem próbálkozhat a lányoknál. A dobosunk, mai napig a legjobb barátom, Soldos Laca szegte meg először a törvényt, s került komoly kapcsolatba feleségem ikerpárjával. Én Erikával a turné után jöttem össze – tartottam magam a saját szabályomhoz. Szép lassan alakult ki köztünk a szerelem. 1994-ben házasodtunk össze, és 2001-ben születtek az ikreink.

Nyúlfarknyi szerepet is

– A honlapján láttam, hogy tavasszal igen sűrű a programja. Ma este is fellép?
– Igen, Keszthelyen Az aranyember című musicalt játsszuk a komáromi Magyarock Dalszínházzal. Több mint tíz éve velük adjuk elő nagy sikerrel a Fehérlaposok című rockoperát is, amely a felvidéki kitelepítettekről szól. Együttműködöm a nyíregyházi Mandala Dalszínházzal is. Szólófellépésekre hívnak, és a saját zenekarommal, a Varga Miklós és a Banddel is járjuk az országot. Már nyárra is sok felkérést kaptam. Most Szikora Róbert és Lezsák Sándor Az Ég tartja a Földet című musicaljét próbáljuk, amely Szent Erzsébet életét dolgozza fel. Számomra azért különleges esemény, mert ugyan nem először, de a két gyermekemmel léphetek színpadra. Mára eljutottunk odáig, hogy nem Varga Miklós gyerekeiként emlegetik őket, hanem mint Varga Szabolcs és Varga Vivien. Koltay Gábor Itt élned, halnod kell című történelmi játékát a Hősök terén mutattuk be. A gyerekeim akkor egy musicalstúdióba jártak. Véletlenül tudtam meg, hogy ők is jelentkeztek a darabba statisztának. Megkérdeztem tőlük: „Miért nem szóltok nekem? Csak egy szavamba kerül.” Szabi fiam nagyon határozottan azt válaszolta: „Apa, meg ne próbáld!” Saját jogon akart bekerülni, és be is került.
A sors különös játéka, hogy később, amikor a darab országos körútra indult, s velem nem tudtak időpontokat egyeztetni, Koltay Gábor ötletére a fiam vette át a szerepemet. Olyan sikerrel alakította, hogy a záró előadáson, a Papp László Arénában is ő játszotta el a szerepemet, pedig akkor már ráértem.

– Akkor mostanában triplán izgul a színpadon?
– Igen! Tehetséges gyerekek, nagyon érzik a színpadot. Vivi korábban már három főszerepet játszott el gyermekmusicalekben, Szabolcs a József Attila Színházban lépett fel prózai szerepben. Média–kommunikáció szakra járnak, és a Színművészeti Egyetemre készülnek. Nem elégednek meg azzal, amit eddig letettek az asztalra, meg akarják tanulni a mesterséget.

– Egyszer azt mondta, hogy már túlléptek önön. Ezt hogy érti?
– Én 21 évesen még a pálya szélén álldogáltam, ők pedig már évek óta benne vannak. Tudnak róluk, jegyzik őket.

– A Királydombon 1983-ban Pelsőczy László­ játszotta el István király szerepét, és ön adta hozzá az énekhangját. Mikor állhatott először színpadra színészként?
– Az 1985-ben bemutatott János, a vitézben Koltay Gábor már színpadra engedett. Színészként Kukorica Jánosként debütáltam Katona Klári és Gregor József oldalán. 1990 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd szeptemberben a Népstadionban már én játszottam István királyt. Nem venném a bátorságot, hogy azt állítsam magamról, színész vagyok. Ahogy jöttek a szerepek, fokozatosan lestem el a szakmát, és rengeteget segítettek a kollégák, hogy feltaláljam magam a színpadon. Elénekelni talán A megfeszített című rockoperában a Mestert volt a legnehezebb. Életem egyik legszebb szerepe, egyben legnagyobb kihívása volt. Játszhattam Koltay Gábor Julianus barát című filmjében, és volt egy színházi prózai szerepem is, amelyet a fiamnak köszönhetek. A József Attila Színházban ő kapta meg Tamási Áron Csalóka szivárvány című népszínművében a gyerek szerepét. Megkérdezték, ha már Szabit hozom-viszem a próbákra, nem játszanám-e el a lecsúszott vándorszínész nyúlfarknyi szerepét. Örömmel vállaltam.

Szép üzenetek

– Az Európa című dal az első saját szerzeménye, amelyet számtalanszor előadott. Egy idő után nem érezte tehernek?
– Az Európa 1984-ben futott be, és hosszú hónapokon keresztül vezette a slágerlistákat. Az eredeti szöveg a Kék farmer című szám volt, amelyet egyetlen zenekaromnál sem sikerült eladnom. Egy nap Varga Mihály barátom átadott nekem egy szöveget, amelyet ő írt. Ráénekeltem a dalomra, s tökéletesen illett hozzá. Se a zenén, se a szövegen nem változtattunk semmit. Így született meg az Európa. Egy idő után kicsit bosszantott, hogy bárhová mentem, mindig azt akarták hallani. Egy koncerten megkíséreltem, hogy nem játszom el, de majdnem ledobtak a színpadról. A közönség addig nem ment haza, míg nem adtuk elő. Rájöttem, büszkének kell lenni, hogy sikerült olyan dalt írni, amelynek ekkora sikere van. A mai napig játsszák a rádiók, és minden koncerten el kell énekelnem.

– Négy évtized után zenészként most kapott először szakmai elismerést – Máté Péter-díjjal jutalmazták.
– Mindenkinek jólesik, ha elismerik a munkáját. Korábban többek között Magyar Művészetért Díjat, Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztet, A világ magyarságáért művészeti díjat kaptam. Anélkül, hogy bármilyen díjat lebecsülnék, én mindig azt mondom, hogy a közönség figyelménél és szereteténél nem létezik nagyobb elismerés. Néhány héten belül megjelenik az új albumom Újratöltve címmel, amelyen csak saját szerzemények szerepelnek. Ahogy egy-egy szám elkészült, kitettem a közösségi oldalamra. Meglepődtem, mert már több százezer megtekintésnél tart. Biztató és szép üzeneteket kapok a közönségtől, amiért nagyon hálás vagyok.

Névjegy: Varga Miklós énekes, színész, rockénekes 1956-ban született. Tizenkilenc évesen kezdett el zenélni, majd az 1980-ban alakult P. Box együttes frontembere lett. Három évvel később az István, a király rockopera ősbemutatóján ő énekelte a címszerepet. Több zenekar tagja volt. 1990-ben szólókarrierbe kezdett, 2005-ben megalapította a Varga Miklós és a Band nevű együttest. Számos rockoperában, történelmi musicalben, filmben játszott.

Borítókép: Varga Miklós (Fotó: Teknős Miklós)

Ozsda Erika – www.magyarnemzet.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu