Baksai 60

514

Mindkét tárlat május 7-én, a művész születésnapján nyílt meg

Baksai József festő-, grafikus- és fotóművész 60. születésnapjára rendeztek tárlatot az ArtBázis Összművészeti Műhelyben és az Ateliers Pro Arts Art Center – röviden A.P.A Galéria – Horánszky utcai épületében. Az előbbiben Baksai József fotói, míg az utóbbiban festményei tekinthetők meg, számszerűen hatvan. Az ArtBázis Összművészeti Műhelyében kiállított fotókat május 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők, míg az A.P.A Galériában kiálíltott festményeket meghosszabbítva augusztus közepéig láthatják.

Mindkét tárlat május 7-én, a művész születésnapján nyílt meg, a hatvan kiálíltott kép és festmény az elmúlt évek alkotói időszakát mutatják be, nem időrendi sorrendben. Baksai József képzőművész 1990-ben diplomázott a Képzőművészeti Egyetemen, fő irányzata a festészet volt, de már tizennégy éves korától kezdve fotózott is. Festményeit különleges technikával készíti, ugyanis olyan vastagon viszi fel a rétegeket, hogy a végeredmény térbeli benyomást kelt, olyan, mintha életre kelne a kép. Festményein gyakoriak a föld- és a sötétszínek, és számos alkotásán rejt el kriptikus jeleket, amelyek csak bizonyos szögből rajzolódnak ki.

18342453_1501018546609301_3759283983623729662_n
Baksai József és Szeifert Judit művészettörténész, a tárlat kurátora

A mostani tárlat egyfajta válogatáskiállítás az elmúlt negyven év alkotásaiból, minden korszakból igyekeztek kiemelni egy-egy fontosabb munkát, bemutatva ezzel a festő munkásságának egyes állomásait. Ugyan a fotó- és a festménykiállítás egyszerre nyílt meg, és mind a két műfaj fontos szerepet tölt be Baksai József életében, saját elmondása szerint ezek mégsem befolyásolják egymást alkotás közben. „Egyáltalán nem hatnak egymásra a fotóim és a festményeim, teljesen külön kezelem őket. Más festők felhasználnak fotókat az alkotásaikhoz, én egyáltalán nem szoktam. Párhuzamosan folyik a két alkotói irány az életemben, hiszen már tizennégy éves koromtól fotózom és körülbelül akkor kezdtem el a képzőművészettel is foglalkozni” – mondta el Baksai József.

Mivel a két irány élesen elválik egymástól, a témák is különbözőek a két alkotói folyamat során: „a festmények esetében leginkább illusztrációkat készítek, valamilyen könyv az alapja szinte minden képemnek, ezekhez vannak utalások is a képcímeknél. A fotóknál pedig abszolút kompozíciós játékokat alkalmazok. Ezeknél sosem gondoltam arra, hogy illusztráljak bármit is.”

18447017_1501019593275863_929181012030996970_n

Az ArtBázis Összművészeti Műhelyében kiállított fotókat május 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők, míg az A.P.A Galériában kiálíltott festményeket meghosszabbítva augusztus közepéig láthatják. Aki pedig Baksai József grafikai művészetére kíváncsi, megtekintheti a képzőművész alkotásait egy júliusi, Sopronban nyíló tárlaton.

Kultúra.hu

Fotó: A.P.A Galéria Facebook-oldala

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu