Máig élő történelmi tragédiák

213

„Ha nem élte át, úgy se tudja elképzelni milyen volt”

– mondta egy áldozat, akit társaihoz hasonlóan az egykori Szovjetunió táboraiba hurcoltak. A túlélők hosszú éveken át, 1989-ig nem is beszélhettek ezekről az élményeikről, ma pedig, ha tehetnék: elfelejtenék. Pedig amit sokan lezárt múltnak tekintenek, az több, ma élő család történetében még mindig fájó seb.

Csak homályos utalásokból, egy-egy beszélgetésfoszlányból ismerem a történetet, amely nagypapám elhurcolásáról szól. Nem volt bűne, csak annyi, hogy fiatal, sváb férfiként épp a kapuban állt, amikor észrevették. Ha nem áll akkor a kapuban, talán másképp alakul az élete… de ezt már nem tudhatjuk. Ahogy azt sem, mit élt át pontosan. Mondják, hogy éhezett, és kőművesnek mondta magát, amikor a szakmáját kérdezték, mert azoknak könnyebb sorsa volt. De mennyivel? Nem beszélt erről, amikor visszatért. Nem tudni, hogy csak azért, mert tilos volt és félt, vagy azért sem, mert szerette volna elfelejteni. Korai betegségét és halálát is a megélt tragédiákkal magyarázta a családunk. Magával vitte a titkokat, és mi sem beszélünk róla. Ki tudja, hány család őriz hasonló emlékeket, melyek a kevés információ birtokában feledésbe merülnek?

Erre utalt beszédében Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár is, amikor elmondta: sokáig elhallgatásra ítélt fejezete volt a történelmünknek a magyarok lágerekbe és málenkij robotra hurcolása. Sokszor még az információk tudása is bűnnek számított, így nem csoda, ha a magyar fiatalok nem tudják, mi az a GULÁG és GUPVI. Akik pedig átélték, ők sem szívesen mesélnek róla. „Ha nem élte át, úgy se tudja elképzelni, milyen volt (…) amit mi ott elszenvedtünk, azért a világ összes kárpótlása is kevés volna…” – idézte egy túlélő szavait a helyettes államtitkár. Hozzátette: a Gulág-emlékév kiemelkedik az emlékévek sorából, mert az adatok gyűjtése és közreadása sokak számára elérhetővé teszi majd, hogy megismerjék ezt az időszakot. Az emlékév keretében lezajlott digitalizáció, a létrejött alkalmazások időtálló értéket képviselnek majd – hangsúlyozta Krucsainé Herter Anikó február 16-án, a Gulág-projekt bemutatóján a Magyar Nemzeti Levéltárban.

hatterd-1
Fotó: magyarokagulagon.hu/Gulag.eu

„A második világégés utolsó szakaszában és az azt követő néhány évben a szovjet fegyveres erők magyar állampolgárok tízezreit hurcolták, internálták és deportálták a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba. (…) A német származású civilek Szovjetunióba deportálásának hátterében elsősorban gazdasági okok álltak: a háború évei alatt a sztálini állam ugyanis hatalmas veszteségeket szenvedett el, így az újjáépítés nehézségeit csak fokozta a kialakult munkaerőhiány. A problémára annál is inkább megoldás kellett, mivel a Szovjetunió a háború után sem szerelte le a Vörös Hadsereget, így a férfi lakosság nem tért vissza a munkaerőpiacra. A megfélemlítés, átnevelés és megtorlás mellett ez vezetett a kényszermunka felhasználásának fokozódásához 1945 után, amelynek akkorra intézményesült keretei léteztek a Szovjetunióban. Az egymás mellett létező táborrendszerek egyike volt a GULAG, amelyben vélt vagy valós tetteikért elítélt rabok végeztek „javítómunkát”. A másik hálózat a GUPVI felügyelete alá tartozott, ahová a hadifoglyok mellett különböző okokból civil csoportokat is internáltak „jóvátételi munka” céljából. (…) A deportáltakra 1-5 év kényszermunka várt a szovjet GUPVI-lágerekben, ahol különösen a kezdeti időszakban rendkívül kedvezőtlenek voltak az élet- és munkakörülmények. Ennek számlájára írható, hogy a deportáltak kb. 30 százaléka életét veszítette az éhezés, a járványok vagy balesetek következtében. A túlélők egy részét a Szovjetunióból egyenesen Németországba telepítették ki, de az újrakezdés (németként) az új magyarországi rendszerben sem volt könnyebb” – olvasható Márkus Beáta tanulmányában.

Kovács Emőke, a Gulág Emlékbizottság szakmai vezetője is kiemelte: sokan, akik hazajöttek a robotból, nem találták a családjukat, rokonaikat, nem volt egzisztenciájuk. Megnyomorított sorsok és történetek azok, melyekkel találkozunk az interjúk során – hangsúlyozta a munkára utalva, amelyet a Gulág Emlékbizottság végzett.

_D0A4333_Copy

A szakmai vezető megfogalmazta: 2015-ben indult a Gulág-emlékév, amely 2017-ben zárul számtalan eredménnyel. Többek között túlélőkkel készítettek interjút – még éppen az utolsó órában – hiszen az áldozatok ma már mind 80 éven felüliek. Mégis fontos volt megszólaltatni őket, hiszen olyan sokkhatás érte mindannyijukat, amelyről 89/90-ig nem is beszélhettek.

Ezen kívül számos nemzetközi konferenciát szerveztek, több tanulmánykötet is kiadtak, és jópár adatbázis, feltárómunka indult el. Az emlékévhez köthető események pedig a határon túlra is kiterjedtek, ahol szintén számtalan történész kapcsolódott be a munkába. „Jó volt találkozni az erdélyi, felvidéki történészekkel, és különböző konferenciákon megismerni kutatásaikat” – jegyezte meg Kovács Emőke, aki hozzátette: civil pályázatok keretében a civil társadalmat is megszólították. „Vannak olyan kis közösségek, ahol évek óta szépen ápolják a málenkij robot és Gulág áldozatainak emlékét. Segítségünkkel anyagi és erkölcsi támogatást kaphattak rendezvényeikhez, de pályáztak konferenciák rendezésére, emlékkönyvek kiadására, emléktáblák avatására is. Igyekeztek a fiatalokat is megszólítani, így készült számukra a témában képregény, de egy zarándokútra is sokukat elvitték. Hihetetlen élmény volt, amikor a diákok találkoztak a túlélőkkel, és rádöbbentek, az addig csak olvasott történetek mennyire valóságosak. Ezek a tragédiák beírták magukat a magyar családok történetébe – hangsúlyozta a szakmai vezető, hozzátéve: több eseményt szerveznek az emlékév zárásaként, melyekre szeretettel várják a vendégeket.

_D0A4293_Copy

A Gulág-emlékév keretében a napokban zárul az a projekt is, amely az egykori Szovjetunió táboraiba hurcolt magyarok legnagyobb itthon őrzött teljes iratanyagát digitalizálta. A munkát a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) végezte, amely a Gulág Emlékbizottság támogatásával multimédiás online oktatóanyagot is készített a témában. Az oldal a kutatóknak és a laikusoknak, diákoknak is segít informálódni.

Ezzel kapcsolatban Mikó Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta: magyar állampolgárokat hurcoltak el mindenféle ítélet, és annak belátása nélkül, hogy mikor térhetnek haza. A projekt lehetőséget adott arra, hogy az ezekről szóló iratokat feldolgozhattuk. A főigazgató kiemelte: sokan azt hiszik, hogy ez már mindannyiunk számára ismert időszak, pedig nem így van. A hatalmas iratanyag feldolgozása ahhoz segít hozzá, hogy teljességében érthessük meg a történelem ezen szakaszát. Hozzátette: mindezt nemcsak írásos dokumentumok, hanem hanganyagok, képek is segítik. A dokumentumok többek között arról is tanúskodnak, hogy amit mi a lezárt múltnak tekintünk, az sok ma élő család történetében még mindig fájó seb. „Ezek ma is élő történetek” – hangsúlyozta Mikó Zsuzsa.

_D0A4391_Copy

A projektet Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese mutatta be. Kiemelte: a munkára költött 37 millió forintot a jövőbe invesztálták be, miközben a múltról emlékeztek meg. Többek között restaurálták a nagyon rossz minőségi iratokat, majd digitalizálták azokat.

Mint megfogalmazta: a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrzi a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának irategyüttesét, melyet most digitalizáltak. Összesen 5-800 ezer magyar áldozatot vittek Oroszországba, ezzel kapcsolatos az az adategyüttes, amelyet feldolgoztak. A 347 kisdoboz terjedelmű iratanyag között voltak levelek, listák az elhurcoltak nevéről, származásáról, foglalkozásáról – de ezeket a digitalizálás mellett rendezni és restaurálni is kellett, mert rendkívül rossz minőségben maradtak meg. A projekt keretében megújult az Archivnet című szaklap, amely elsősorban források közreadásával foglalkozik.

_D0A4408_Copy

A munka harmadik elemeként elkészült a Magyarok a Gupvi- és gulág-táborokban című interaktív, multimédiás oktatóanyag, melyen eddig körülbelül kétezer oldalnyi dokumentum van fent, valamint számtalan fotó, több órás filmanyag és plakátok, eredeti források, tanulmányok is segítik a témában való elmélyülést. Szabó Csaba hangsúlyozta: folyamatosan bővülni fog az alkalmazás, ahol igyekeztek összegyűjteni a Gulág szakirodalmát is. Itt található Márkus Beátának az a tanulmánya is, melyből fentebb idéztem.

A levéltár Oktatólapok internetes oldalán nemcsak ebben a témában kutathatnak az érdeklődők. Két korábbi alkalmazás is elérhető itt: a Rendszerváltozás Magyarországon 1987-1990 és Koncepciós perek Magyarországon 1945 után. Mindez szabadon hozzáférhető.

Arra törekedtünk, hogy a projekt eredménye ne pillanatnyi legyen, hanem olyan hosszútávú befektetés, melyből évekig profitálhatnak a kutatók, diákok, civilek – hangsúlyozta Szabó Csaba. Valóban: az oldal lehetőséget ad arra, hogy elmélyüljünk a témában, és megismerve az elhurcoltak történeté, ráébredjünk: ez nem csak történelem. Ez a mi múltunk, amely hatással van sokunk életére.

Wéber Anikó

Fotó: Csákvári Zsigmond

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu