Báb és vizualitás

537

Báb és vizualitás címmel rendez konferenciát a Bajor Gizi Színészmúzeumban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) október 21-én, pénteken.

Az idei téma a bábművészet képzőművészeti és vizuális értelmezési lehetősége. A rendezvényen Ács Piroska, az OSZMI igazgatója mond köszöntőt.

Hutvágner Éva muzeológus, a konferencia szervezője az MTI-nek elmondta: az idén második alkalommal rendezik meg az eseményt. A konferencia nyitott, minden érdeklődőt szívesen látnak. Az előadások 15 percesek, színes prezentációkra számíthatnak az érdeklődők.

A muzeológus kiemelte, hogy az ősz a bábművészet jegyében telik az OSZMI-ban: a konferencia mellett a Jön a bábos! című kiállítással várják a látogatókat, és bábszínház-történeti sétákat is szerveznek a városban. A kétórás séták alkalmával Budapest nevezetes bábos helyszíneit járják végig az érdeklődőkkel. A séta állomásai között van a Rév István alapította Nemzeti Bábszínjáték, az első magyar kő bábszínház helyszíne. A csoport ellátogat az Andrássy úton az Állami, majd később Budapest Bábszínházba, valamint a Kolibri Színház épületébe és Kemény Henrik lakhelye is szerepel az állomások között.

A konferencia arra hivatott, hogy a teljes bábos szakmát megszólítva dolgozzon fel olyan kortárs témákat, amelyek a figyelem középpontjában vannak, és egybefogja a báb-kutatókat és bábos szakembereket, találkozási lehetőséget teremtsen számukra – tette hozzá Hutvágner Éva.

Mint mondta, kilenc kutató előadását hallgathatják meg a konferencia résztvevői, emellett Nánay István újságíró, kritikus bevezető előadást tart, Kell-e báb a bábszínpadon, avagy a stílusegység szétrobbanása címmel. A nap végén szakmai kerekasztal-beszélgetést is tartanak a konferencia résztvevőivel és a hallgatókkal az elhangzott témákról.

Az előadók között bábkutatók, színháztörténészek is megtalálhatók, de mindenféle képzőművészeti terület megjelenik, leginkább a fiatal kutatói generáció képviselői hallhatók.

Hutvágner Éva tájékoztatása szerint a konferencia első része a Történet és látvány címet viseli, a történeti anyagokat gyűjtötték egy csokorba, a szekcióvezető Nánay István. A rendezvény második részét Kortárs vizualitás címmel rendezik meg, a szekcióvezető Darida Veronika lesz.

Forrás: MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu