Estély New York sztárjaival

358

Placido Domingo után két sztárvendéget vár az Opera idei estélyére:

Ildebrando D’Arcangelo és Aleksandrs Antonenko érkezik Budapestre február 25-én. Az utolsó báli hétvége nagyrendezvényének számító Háry Estély a szezon legrangosabb társasági eseménye is egyben, fővédnöke Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.

Az Opera harmadik tematikus összművészeti-jótékonysági rendezvénye tavaly első alkalommal zajlott megújult formában, miközben küldetését megtartotta: az évadonként egyszer megrendezett, unikális esemény a legszélesebb közönség előtt nyitotta meg kapuit. Új funkciót kaptak az Operaház legszebb terei, táncparkettként pedig már nem a nagyterem, hanem az első emeleti Feszty Bár szolgált, Plácido Domingo első operaházi fellépését így több mint 1200 vendég tekinthette meg.

Az opera élő legendája után idén a nemzetközi operaélet nemrég felfedezett, ám máris széles körben ismert tenorja, Aleksandrs Antonenko lesz az egyik sztárvendég. A lett énekes üstökösként robbant be a szakmába, és gyorsan ívelő karriert futott be a világ vezető operaszínpadain. Drezdától Bécsig, Milánótól New Yorkig ünneplik többek közt Otellóként (Riccardo Mutival készített belőle lemezt), sikert aratott berlini, bordeaux-i, monte-carlói bemutatkozása alkalmával, a Salzburgi Ünnepi Játékokon és Londonban. A Metropolitanben 2009-ben debütált. Énekelt a Scala Tosca-előadásában, majd 2015-ben ugyanitt a világkiállítás megnyitója alkalmából hallhatták a nézők, az elmúlt hetekben pedig Turandot-DVD jelent meg vele és a milánóiakkal. Budapest közönsége a Háry Estélyen találkozhat első ízben a hatalmas hangú Antonenkóval, a jelenkor első Otellójával.

Aleksandrs_Antonenko_1_Copyright_by_Johannes_Ifkovits
Aleksandrs Antonenko

Az Opera tematikus rendezvényeinek történetében először lép fel egy estén két sztárénekes: Antonenko mellett a sármjáról is híres Ildebrando D’Arcangelo olasz basszbariton, akit fantasztikus hangjáért és színpadi jelenlétéért egyaránt ünnepel a közönség és a kritika. Neve ma épp olyan jól cseng Európában, mint Észak-Amerikában. A művész 2002-ben megnyerte a rangos Premio Abbiatit, 2014-ben a bécsi Staatsoper Kamaraénekes címmel tüntette ki. Számos neves karmester dolgozott vele a világ összes jelentős operaházában. Megfordult többek közt a Metropolitanben, a Scalában, a londoni Covent Gardenben, Bécs, Párizs, Chicago, Barcelona, München, Berlin, Los Angeles és a San Francisco színpadain, valamint a Salzburgi Ünnepi Játékokon is.

A Háry Estély ünnepi műsora ezúttal az intézmény tematikus évadához kapcsolódva Háry János félig harcos, félig mesebeli világába repíti a közönséget. E tematika mentén, a Magyar Évad jegyében alakul át egyetlen estére az Operaház: kizárólag fehér virágokkal díszítik a belső tereket, melyekben visszaköszönnek a magyar kártya motívumai is. A fegyveres testületek, a mentőszolgálatok és a katasztrófavédelem szervezeteinek tiszteletére ajánlott estélyen a vacsoraasztalok mini-terepasztalt formáznak majd, amelyen ólomkatonák és sakkfigurák kapnak helyet. Az aulát és az emblematikus márvány főlépcsőt vértekkel, páncélokkal varázsolják még izgalmasabbá, a védőöltözetek összhatását sisakokból kiomló virágokkal teszik lágyabbá. A további kompozíciókban kardok, pajzsok kapnak helyet, és zászlók is színesítik az estély különleges dekorációját. A rendezvény dizájnjáért és a művészek öltöztetéséért Lakatos Márk stylist felel. A harcos-kedélyes világ mottója alatt az estély vendégeit a Katasztrófavédelem Központi Zenekara és a Ludovika Díszzászlóalj egyenruhás sorfala várja az aulában.

A Háry Estély egyedi menüjének kidolgozásakor kiemelten fontos szerepet kaptak a magyar alapanyagok, termékek és termelők mind az ételek, mind az italok kiválasztásakor. A kínálatot – ebben 6000 falatka összeállítását – a Zsidai Gasztronómia csoportvezető séfjei dolgozták ki, Lutz Lajos kreatív séf vezetésével.

DArcangelo_2011_01_E_6159
Ildebrando D’Arcangelo

Az estélyre, amely két színpadi műsorrészt tartalmaz, három kategóriában válthatók jegyek – részletek a www.haryestely.hu oldalon. A főműsor, melyet Anger Ferenc rendezett és Solymosi Tamás koreografált, felvonultatja a műfaj vezető hazai művészeit, a Magyar Állami Operaház kórusa és balettegyüttese mellett fellép többek közt Pasztircsák Polina és Molnár Levente, a zenekart Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényli. Az Estélyen Ókovács Szilveszter főigazgató a házigazda szerepét vállalta, Szarvas József színművész pedig Litkai Gergely erre az alkalomra írott verses konferanszaival igazi obsitos Háryként vezeti végig az estét.

Idén sem marad el a jótékonysági aukció, melynek bevétele újra a 69 éves Országos Mentőszolgálatot illeti. Az árverés vezetője és szakmai partnere Winkler Nóra aukciós szakember, a leütés alá kerülő tételek között pedig többek közt az Opera prímabalerináinak dedikált spicc-cipői, valamint az intézményhez köthető számos relikvia. Az éjszakai órákban a színpadon a Valami Swing, a Feszty Bárban pedig Selektor Emka DJ, a nemzetközi Miller Soundclash versenyzője – a verseny egyedüli hölgy nevezője – zenél.

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu