A Nippon-babona felfejtetlen szálai.
Európa és a Kelet. Az európai ember gondolkodásában mindenkor fontos szerepet játszottak a nagy felfedezők útleírásaiból ismert, misztikus kultúrákat és egzotikus tájakat célzó, kalandos expedíciók, amelyek leginkább csak a sajtóból vagy szájhagyomány útján terjedt beszámolók és mítoszok segítségével tudtak megelevenedni a körúti villamos csengetésére ébredő polgár képzeletében.
Magyarország és Japán. Két, egymástól gyökeresen eltérő kultúra és nemzet, amelyek kapcsolatához különleges fűszert adott a magyar közönség ismeretlen utáni elfogult rajongása és a rokonságtudatból fakadó hév. De milyen nyomot hagyott a magyar–japán reláció a diplomáciai érintkezésben? Melyek voltak azok a kulcsfontosságú elemek, amelyek meghatározták a két, egymástól távoli ország viszonyrendszerét, és ez mit árul el a világpolitikai törekvésekről? Ezeket a kérdéseket igyekezett megválaszolni Wintermantel Péter nemrég megjelent Nippon-babona – A magyar–japán kapcsolatok című könyvével, amelyről a szerzőt kérdeztük.
– Honnan ered Japán iránti szenvedélye?
– Általános iskolás koromban kezdtem el a japán nyelvet tanulni, ha jól emlékszem, családi fogadás következményeként, amelynek az volt a tétje, hogy ha vesztek, akkor belevágok egy nehéz nyelv elsajátításába. Hát vesztettem. Viccet félretéve: a japán kultúra iránti rajongásom különös módon tényleg a nyelvtanulásban gyökeredzik, és nem valamiféle japános hobbi vagy a harcművészetek iránti érdeklődés miatt léptem erre az útra. Ez a lelkesedés pedig, úgy tűnik, egész eddigi életemben élénken megmaradt, ezért szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a diplomáciában szerzett személyes tapasztalatok is kedveztek érdeklődésemnek.
– Kutatómunkája során milyen célok vezérelték a magyar–japán diplomáciatörténet feltárásában?
– A kötet a két ország kapcsolatának fél évszázados történetét hivatott bemutatni 1914-től, az első világháború kitörésétől az érett Kádár-korig. Nyilvánvalóan a magyar–japán diplomáciai viszony nem számított egyik korban sem a japán vagy a magyar külpolitika prioritást élvező területei közé, éppen ezért eddig nem is született olyan munka, amelyik folyamatosságában próbálta volna értelmezni Magyarország és a távoli szigetország kapcsolatrendszerét. A diplomáciai kapcsolatok területe és különösen az 1945 utáni kétoldalú viszony mindeddig feldolgozatlan volt, a könyvem ezt a hiányt is igyekszik pótolni.
Táncosnők a Margit-szigeti japánkertben
– Miben tartalmaz újdonságot a kötet az eddigi kutatásokhoz képest?
– A magyar–japán kapcsolatok azon érdekes gócpontjait igyekeztem feltárni, amelyeken keresztül meg lehet mutatni, hogy meddig terjedt a trianoni Magyarország külpolitikai akciórádiusza, vagy Tokiónak milyen diplomáciai mozgástere és szándékai voltak az 1930–40-es évek Európájában a Német Birodalomhoz vagy a Szovjetunióhoz viszonyítva.
– Voltak-e esetleg kedvenc történetei vagy rokonszenves szereplői?
– Talán az egyik legkarakteresebb figura Habán Jenő hírlapíró közgazdász volt, aki 1940-től sajtóattaséként dolgozott a tokiói magyar külképviseleten. Bár a szigetország világháborús vereségét követő amerikai megszállás kezdetére a magyar–japán diplomáciai kapcsolatok már szüneteltek, a követség felszámolásával megbízott diplomata nem siette el a szigetország elhagyását: feladatát 1950 őszére sikerült csak befejeznie. Az öt év alatt Habán Jenő szabályos konzuli érdekvédelmi tevékenységet folytatott Tokióban, úti okmányokat hosszabbított, de még magyar filmek ottani bemutatásával is próbálkozott, s mindezt abból finanszírozta, hogy a nagykövetség leltári tárgyait – például bútorokat, írógépeket, perzsaszőnyegeket – értékesítette a tokiói feketepiacon. Ezt követően Argentínába távozott, ahol utazási irodát és nyelviskolát nyitott, aktív tagja lett a magyar emigrációnak.
– Mire utal a címben szereplő Nippon-babona?
– Ez az idézet egy Ady-versből származik. Magyarországon a közvélemény Japán iránti érdeklődése igazából az orosz–japán háborúval vette kezdetét, ekkor jelent meg ugyanis először hazánkban nagyobb mennyiségű híradás a szigetországról. Az ismeretlen utáni vágyból fakadó különleges vonzalom mellett már akkor megfigyelhető volt az a még napjainkban is tapasztalható rajongás és érzelmi túlfűtöttség vagy a félreértelmezett rokonságtudatból fakadó, Ady szerint egyenesen gőgös hév, amely a magyarok Japánhoz való viszonyulását sokszor jellemzi. A kapcsolatrendszerben rejlő lehetőségek téves megítélése végigkísérte a magyar–japán kapcsolatok alakulását. Sokakban élt például az a vágy, hogy a párizsi békeszerződéssel amúgy tényleg elégedetlen Japán fogja majd megsegíteni hazánkat revíziós törekvéseiben. A magyarországi rendszerváltás időszakában viszont például éppen az ellenkezője történt: Budapest jócskán alulbecsülte a Tokió felől biztosítható gazdasági vagy világpolitikai előnyöket.
(Wintermantel Péter: Nippon-babona. A magyar–japán kapcsolatok története. Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft., Budapest, 2017, 228 oldal. Ára: 2980 forint)
Tóth Loretta – www.magyaridok.hu
