Terített asztalok

311

Két kerek és szép jubileum az apropó: kétszáz éves lett a keszthelyi Helikon és 25 éves a balatonszemesi Kistücsök.

Bár elsőre távolinak tűnhet az e címmel megjelent könyvek párosítása, együttes recenzálása, a távolság mégsem oly nagy. Hiszen mindegyik könyv a Balatonról, a kulturális értékek megőrzéséről és teremtéséről, az egyént megtartó és közösséggé szervező erejéről, a táj sajátosságainak közvetítéséről szól. A helikoni könyvek teszik ezt az irodalom, a másik a gasztronómia nyelvén. Voltaképpen mindkét „intézmény” a Balaton egyedi tájértéke: Helikon és Kistücsök – emblematikus hívószavak.

Keszthelyen a napokban két könyv jelent meg egy időben, s a kettő együtt ad teljes képet. Az egyik az 1818-as Helikon-antológia reprint kiadása a Fejér György Városi Könyvtár gondozásában, a másik pedig a helikoni ünnepségeket szervező alapítvány jóvoltából a Helikon 200 című tanulmánykötet.

Ez utóbbi Cséby Géza keszthelyi irodalomtörténész szerkesztésében a helikoni ünnepségek történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig. Festetics György, Keszthely grófja, a „kis magyar Weimar” megteremtője öt alkalommal rendezte meg az irodalmi versengést, ezzel is ösztönözve – anyagi támogatása mellett – a térség gondolkodóit, íróit.

A rendezvények 1817 januárjában vették kezdetüket, s a gróf 1819. áprilisi haláláig öt ilyen alkalmat tartottak. A reprint kötet az 1817. januári és 1817. májusi ünnepségeken elhangzott versek gyűjteménye, benne Berzsenyi Dániel, Dukai Takács Judit, Kazinczy Klára alkotásai­val. A balatoni tájlíra megszületésének kezdetét is jelenti ez az antológia, amelynek elolvasása után, a Helikon 200 című könyv felütésével érthetjük meg az első helikoni ünnepek, majd a XX. és XXI. századi folytatás történelmi, közösségi hátterét. A Helikon 200 Cséby Géza és Tar Ferenc, a régió neves, lokálpatrióta kutatói, írói jóvoltából a helikoni ünnepségek históriáját foglalja össze.

Tar Ferenc bemutatja az 1921-es, azaz a centenáriumi évforduló megünneplését, amely az I. világháború miatt 1917 helyett csak 1921-ben valósulhatott meg. Cséby Géza izgalmas tanulmányban tárja fel az 1932-es és az 1938-as ünnepségek vetületeit. A kötetben felkészítő tanárok, egykori résztvevők emlékeznek az 1958-tól újraéledő legújabb kori helikoni történésekre.

A kemény fedelű, szép kiállítású kötet tartalmas és nemcsak a keszthelyiek számára értékes írásai mellett színes fotókat is közöl a helikoni füzetekről, zsűritagokról, fellépőkről, versenyzőkről, az emlékkőről, Festetics György mai is élő, az ünnepségeken részt vevő leszármazottairól. Mert a helikoni lángot évről évre meg kell ugyan gyújtani, de a helikoni életérzés örök, és átível országhatárokon is.

A Festetics-kastély kapuja 1893 körül. Kis magyar Weimar.

A másik, Balatonszemesen megjelent könyv címe is egyszerűen hangzik: Kistücsök. Nomen est omen, azaz a könyv olyan, mint az étterem: elegáns, színvonalas, színes, modern és hagyományőrző egyben, hívogató, ínycsiklandó. Nem túl vaskos, mégis tartalmas. A kötetet, amely kiállítását tekintve olyan, mint egy szépen terített éttermi asztal, Béres Klárának, a Béres Alapítvány elnökének előszava vezeti fel. Majd megismerhetjük a magyar konyhaművészet és gasztronómia balatoni doyenje, a Kistücsök atyja, Csapody Balázs vallomását az 1992-es bérbe vételről, ÁFÉSZ-ról, Öreg Pipásról, nagy banki hitelről, a Feinschmecker magazinról, Karancs tűzhelyről – azaz a nehéz kezdetekről.

Végigvezet bennünket a legfontosabb állomásokon: a borospince megszületésétől a Gourmet Fesztiválon át a 2011-es nagy éttermi átalakításig. Amiről Csapody vall a könyvben, az nemcsak a Kistücsök története, hanem a magyar gasztronómia útjainak a bemutatása is az 1990-es években és az ezredfordulón: hogyan ismerkedett meg a magyar borokkal, miképpen fedezte fel a szezonális és regionális konyhaművészet jellegzetességeit. S végül hogyan lett a Kistücsök és Csapody Balázs ars poeticája: legyen a Balaton régió a világ legjobb gasztronómiai célpontja… Erre is választ ad e könyv. A siker titka Csapody kitartása és állhatatossága mellett a családi összetartás, hogy férj, feleség, testvér, sógor, gyerekek – mind-mind részt vesznek a Kistücsök működtetésében.

A fentebb bemutatott kötetek mindegyike a kiadási helyszíneken hozzáférhető, bár mondhatnánk, ha a terjesztés ilyen korlátozott, hogyan jut el az olvasóhoz? Egyszerű: kerekedjünk fel, menjünk el a keszthelyi könyvtárba, kulturális intézményekbe és a szemesi Kistücsökbe. Nemcsak egy-egy könyvvel, hanem tartalmas balatoni gasztro- és kulturális élményekkel is térünk majd haza.

(Helikon I. Fejér György Városi Könyvtár, Keszthely, 2017, 134 oldal. Ármegjelölés nélkül. Helikon 200. Jubileumi emlékkönyv. Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány, Keszthely, 2017, 171 oldal. Ármegjelölés nélkül. Kistücsök. Magánkiadás, Balatonszemes, 2017, 144 oldal. Ára: 3990 forint)

Kovács Emőke – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu