A dzsihád anyja

448

Terrorista hálózatok az al-Kaidától az Iszlám Államig.

A súlyos európai terrortámadások tettesei legkevésbé sem magányos farkasok voltak, hanem személyeken, hálózati láncszemeken keresztül közvetlenül is kapcsolódtak az Iszlám Állam (ISIS) központjához és vezetéséhez. Az európai elkövetőket azonban – noha ez nemigen szűrődött át a köztudatba – sokrétű személyes kapcsolat fűzte az al-Kaida néhány olyan európai sejtjéhez és szereplőjéhez is, amelytől és akiktől eszmei muníciót és logisztikai támogatást kaptak (az idegen harcosok Szíriába juttatását is ezek a régi hálózatok szervezték meg és biztosították).

Az a hálózati és stratégiai folytonosság, amely az al-Kaida „hőskorából” átvezet – ha nem is mindig szembeötlő formában – az Iszlám Állam által koordinált európai merényletekig, nem csupán a párizsi és a brüsszeli támadások esetében mutatható ki, hanem az elmúlt években Németországban vagy Nagy-Britanniában elkövetett súlyos támadások hátterében is. Noha ezeket a személyes kapcsolatokat és kölcsönhatásokat, amelyek átíveltek akár évtizedeken is, könnyen elfedhették a két terrorszervezet közötti különbségek és konfliktusok.

Bin Laden és köre a műveltebb szunnita elitből érkezett, számukra a globális Iszlám Kalifátus megvalósulása csupán ábránd, távoli remény volt, realitásában nemigen hittek. Céljuk Amerika és a „bűnös” Nyugat terrorizálása volt, elsősorban az ellenség kiűzése a Közel-Keletről, de a muszlim közösségen belül lehetőleg nem viseltek hadat. Az ISIS viszont a muszlim társadalom megtisztítását is célul tűzte maga elé, akár a síita iszlám hitűektől, akár más vallási kisebbségektől és rivális csoportoktól. Az ISIS felfogása a kora középkori fundamentalista törvényekben és szokásokban gyökerezett, beleértve a rabszolgatartást és a lefejezést.

Graeme Wood találó megfogalmazásában: „Bin Laden a saját terrorizmusára úgy tekintett, mint annak a kalifátusnak a nyitányára, amelynek az eljövetelét nem fogja megérni.”

Azt az apokaliptikus víziót, amely az ISIS fórumain fő motívummá vált, Bin Ladenék lenézték, és tömegfogyasztásra szánt terméknek tekintették. Az ISIS tömegmozgalmához, „lumpenkalifátusához” képest az al-Kaida valamiféle titkos politikai mozgalomként működött. Míg az al-Kaida minden harcost arra szólított fel, hogy maradjon ott, ahol él, és a saját határain belül véreztesse ki az ellenséget, az Iszlám Állam a maga populista habitusának megfelelően első körben minden muszlimot kivándorlásra és csatlakozásra szólított fel (az Európában maradást csak különleges okok fennállása esetén fogadta el).

Az al-Kaida 9/11 után, noha látványos győzelmet aratott, mégis lassú hanyatlásnak indult, mivel nem az következett be, amit a minden korábbinál brutálisabb terrortámadás sikerétől vártak. Az USA nem vonult ki a Közel-Keletről, épp ellenkezőleg. Bár ezután még súlyos merényletek következtek (Bali, Madrid, London, Mumbai), ezeknek már jórészben azok a diverzifikációs folyamatok adtak hátteret, amelyeknek során egyes csoportok, sejtek leszakadtak a központi vezetésről.

A vezetőik közötti ellentétek és az elmérgesedő viszony dacára azonban az al-Kaida fórumain üdvözölték az Iszlám Állam európai merényleteit, és – a jövő alakulásában ez fontos körülmény lehet – míg al-Zavahirit, az al-Kaida vezetőjét árulónak tekintették, Hamza bin Ladent, Oszama bin Laden karizmatikus tulajdonságaival rendelkező fiát soha nem kritizálták vagy támadták. Elemzések mutatnak arra, hogy az ő vezetésével akár egyesülhet is a jövőben a két szervezet maradéka, és elfoglalhatja az Iszlám Állam helyén keletkező vákuumot.

Oszama bin Laden megformázása homokból a Bengál-öböl partján, 2011
Fotós: MTI/EPA

Ezek a habitusbeli különbségek és belső konfliktusok azonban a legkevésbé sem gátolták azt a kapcsolati folytonosságot, amelynek, többek között, az egyik helyi góca a belgiumi Molenbeek volt. Molenbeekben élt például a 191 halálos áldozatot követelő, 2004-es madridi terrortámadás két elkövetője is…

Belgium mint lehetséges, sőt kívánatos célpont felbukkan már abban az al-Kaidához köthető Sinjar-adatbázisban is, amelyet a West Point Terrorelhárítási Központja tett a kutatás számára hozzáférhetővé. 2007. szep­tember 11-én a koalíciós erők rajtaütöttek Sinjarban egy al-Kaidához köthető biztonsági házon, ahol temérdek dokumentumot találtak az Irakba utazó idegen harcosok hátteréről és mozgásáról.­

A több mint 600 személytől származó feljegyzések mind a terrorelhárítás, mind a kutatás számára rendkívül értékes adatokat tartalmaznak. Az egyik dokumentumban például, amelyet írója, bizonyos Husayn 2007. augusztus 11-én hajnali négy órakor vetett papírra, a 8. pontban Belgiummal foglalkozik, ahová maga is készül, és a hálózatépítés meg a finanszírozás mikéntjét tervezgeti. A töredezett szöveg magyarul:

„Ami az európai műveleteket illeti, nekem [a szerzőnek, Husaynnak] van néhány [kommunikációs] csatornám. Van valakim, aki átveszi és beteljesíti Abu-Abdallah al-Baljiki [Abu-Abdallah, a belgiumi] munkáját. Továbbá van egy másik személy, aki velem dolgozik ott a támogatások gyűjtésében. Sok testvér van odaát, aki dolgozni akar, akár itt, ahol vagy, akár ott Európában, ha Abu-Quasurah oda akarja adni nekem a címeket, fel fogom hívni őket. Amikor megérkezem, majd jobban megmagyarázom és tisztázom a dolgot.”

Színpadias kivégzések

Ha megvizsgáljuk, hogy a párizsi és a brüsszeli terrortámadások elkövetői közül kiket fűzött intenzív személyes kapcsolat az al-Kaida néhány veterán harcosához, ideológusához és toborzójához, jól látható, hogy elsősorban azokat, akik az Iszlám Állam frankofon hálózatában is kulcsszerepet töltöttek be. (A kapcsolati háló feltérképezésében, más adatbázisok mellett, elsősorban Emma Webb és Rupert Sutton terjedelmes, dzsihadisták életrajzi adatait tartalmazó profilgyűjteményére támaszkodtam.)

Frankofon területen elsősorban az az Abdelhamid Abaaoud volt az összekötő a két terrorszervezet között, akit a francia rendőrség közlésével egybehangzóan, szakértői elemzésekben a párizsi támadások kiagyalójának, tervezőjének és irányítójának neveznek. De hasonló összekötői szerepet töltött be Najim Laachraoui is, színpadias kivégzések végrehajtója, aki még az Iszlám Állam harcosai közül is kitűnt kegyetlenségével és szadizmusával. Ő volt Alan Henning és David Haines kínzója, majd a párizsi támadások bombakészítője, a brüsszeli repülőtér öngyilkos robbantója, és akárcsak Abaaoud, korábban az ISIS parancsnoka Szíriában.

Kettőjük profiljának elgondolkodtató közös vonása, hogy az európai integráció kudarca, úgy tűnik, egyiküknél sem vezethető vissza a szegénységre vagy az iskolázatlanságra. Abaaoud rangos katolikus iskolában tanult. Laachraoui is 18 éves koráig katolikus magániskola diákja volt, majd a Brüsszeli Szabadegyetem mérnöki karára járt, amelyet otthagyott, és tanulmányait a Leuveni Katolikus Egyetemen folytatta. Mindketten – amint a párizsi kávéház fegyveres támadója és a saint-denis-i öngyilkos robbantó, Chakib Akrouh is – már jóval a párizsi és brüsszeli terrortámadásokat megelőzően szoros kapcsolatban álltak a radikális Khalid Zerkanival.

A marokkói születésű Zerkani, az afgán dzsihád veteránja 2002-ben telepedett le Belgiumban, előtte Spanyolországban és Hollandiában is megfordult. Hálózatát a molenbeeki mecsetből működtette, és köztörvényes bűncselekményekből, lopásokból finanszírozta.

Sejtjének tagjai az al-Kaida afganisztáni kiképzőtáboraiban és észak-afrikai csoportjaiban ismerték meg egymást. 1999-ben és a 2000-es évek elején vettek részt terrorcselekményekben, majd másfél évtizeddel később jelentős szerepet játszottak annak az Iszlám Államhoz köthető nemzedéknek a radikalizálásában és toborzásában, amelyből a párizsi és brüsszeli terroristák is kikerültek. Zerkani török embercsempészeken keresztül juttatta el az idegen harcosokat Szíriába, amiért 2014 februárjában letartóztatták és elítélték.

Közeli kapcsolatot ápolt nem csupán Abdelhamid Abaaouddal és Najim Laachraouival, hanem a Sharia4Belgium vezetőivel is. Ugyanakkor a párizsi és brüsszeli elkövetők új harcmodort alakítottak ki. Amint Webb és Sutton megállapítja: „Az Abaaoud által létrehozott hálózat képes volt végrehajtani egy második széles skálájú támadást, a brüsszeli merényletekben műveleti szerepbe helyezve azokat, akik logisztikai szerepet játszottak a párizsi támadásokban, ami egyedülálló teljesítménynek tekinthető a modern európai iszlamista hálózatok történetében.”

Gyermekrablók

Fatima Aberkan 2007-ben csatlakozott a dzsihadistákhoz. Toborzó- és utaztatóhálózatot működtetett 2015-ös letartóztatásáig. A hálózaton belül „a brüsszeli dzsihád anyja” nevet viselte. 2007-ben letartóztatták egy terrorcselekmény miatt elítélt dzsihadista kiszabadításának az előkészületeiért, de végül bűncselekmény hiányában felmentették. Testvérét 2003-ban ítélték el Maszúd iraki katonai parancsnok megölésében való részvételéért.

Az Aberkan családdal Salah Abdeslam és testvére is rokonságban állt. A Zerkani köréhez tartozó, szintén marokkói eredetű, molenbeeki illetőségű Gelel Attar Akrouhhal együtt utazott Szíriába, először 2012-ben. Attar megfordult Németországban és Hollandiában is. 2012-ben molenbeeki lakásán a hatóságok hamis okmányokat és fegyveres támadások forgatókönyveit találták.

Salim Benghalemet többen az ISIS európai „főrendezőjének” és Abaaoud főnökének, a párizsi terrortámadások fő kitervelőjének tartják.

2010-ben az öt évvel későbbi, Charlie Hebdo elleni támadás elkövetőjével, Cherif Kouachival és a párizsi szupermarket későbbi támadójával, Amedy Coulibalyval együtt készítik elő egy bebörtönzött dzsihadista kiszabadítását. 2011-ben Kouachi Benghalemmel együtt utazik Jemenbe, ahol al-Avlaki al-Kaida-parancsnok mellé szegődnek.

Benghalem később Aleppo egyik részének rendőrfőnökeként azzal a Mehdi Nemmouche-sal együtt kínoz meg és végez ki nyugati foglyokat, aki évekkel később, 2014 májusában a brüsszeli zsidó múzeum merénylője lesz, és aki, visszajövet Európába, a kölni repülőtérről huszonnégy percet beszél telefonon Abaaouddal, akit Szíriából ismer.

Fabien Clain iszlamista veteránt 2009-ben azért tartóztatják le, mert a párizsi Bataclan színház megtámadását készíti elő. Lehetséges, hogy tőle származott a hat évvel későbbi célpontválasztás. Abaaouddal Rakkában dolgoztak együtt, a Külső Műveleti Parancsnokság kötelékében. Amr al-Absi, 2014 és 2016 között Aleppo kormányzója, akkor csatlakozott az Iszlám Államhoz, amikor még az al-Kaidával közös szervezetet alkotott.

Az al-Kaida kulcsszereplője a kilencvenes évek végétől terrorcselekmények notórius tervezője és elkövetője: Djamel Beghal. Elsősorban az ő nevéhez fűződik a párizsi amerikai követség elleni 2001-es támadás, de már 1994-ben letartóztatják algériai terrorszervezetekben való részvételért. Később csecsen és bosnyák terroristáknak gyűjt pénzt, 1997-től ő lesz a fő összekötő az al-Kaida és nagy-britanniai radikális csoportok között.

Beghal megfordult afganisztáni kiképzőtáborokban, 2000-ben gyerekrablás elkövetője, 2005-ben Párizsban tíz évre ítélik, amit nem kell letöltenie. 2010-ben már a párizsi kóser bolt és a Charlie Hebdo későbbi merénylőivel sző közös terveket. De a két szervezet közötti kapcsolatok folytonosságát példázzák a 2017-es barcelonai támadások is. Egyik elkövetőjük és irányítójuk, Abdelbaki Es Satty 2012-ben a börtönben került szoros kapcsolatba a 2004-es madridi robbantás egyik tettesével, a marokkói Rachid Agliffal.

Eszkalációs lépcsőfok

A súlyos európai terrortámadások kulcsszereplőinek a többsége tehát nem az elmúlt években elkövetett cselekmények tetteseként került először az elhárítás látóterébe. Folytatható a sor például Ibrahim el-Bakraouival, a brüsszeli metró öngyilkos merénylőjével, akit 2015 júniusában a török hatóságok Antalyában elfognak és visszaküldenek azzal az alapos gyanúval, hogy potenciális idegen harcos, aki Szíriában az Iszlám Államhoz kívánt csatlakozni.

A holland és a belga hatóságok azonban a gyanút nem tartják megalapozottnak. Annak ellenére sem, hogy el-Bakraoui neve az USA terrorelhárítási listáján is szerepel. Vagy ott van a manchesteri Arena támadója, Abedi és radikálisok nemzedékeire nagy hatást gyakorló Abu Qatada esete, akit 2001-ben azért tartóztattak le, mert a stras­bourgi karácsonyi vásár felrobbantására készült. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban egy évtizeden keresztül megakadályozta a kitoloncolását Nagy-Britanniából.

Vagy ott van Abu Doha, az al-Kaida másik európai kulcsfigurája, aki 1994-ben menekültként érkezik Angliá­ba, 1996-ban már afganisztáni kiképzőtáborok szervezője, közeli kapcsolatba kerül Bin Ladennel, majd három év után visszatér Nagy-Britanniába, ahol menedékkérelmét elutasítják.

2001-es letartóztatásáig Abu Qatadával szervezi a Los Angeles-i repülőtér, a strasbourgi karácsonyi vásár és a római amerikai követség megtámadását. A vele kapcsolatos vádakat azonban elvetik, és az eljárást elhalasztják. Számos ország kéri a kiadatását, de bizonyítékok hiányában nem történik meg. 2006-ban arról döntenek, hogy visszaküldik Algériába, de végül 2008-ban óvadékkal szabadon bocsájtják, és csak 2011-ben helyezik házi őrizetbe.

A fenti példák közös nevezője, hogy az elkövetők előtörténetében megtalálhatók olyan terrorizmussal összefüggő cselekmények (a köztörvényes bűncselekményektől most eltekintve), amelyek nem jártak potenciális súlyuknak és veszélyességüknek megfelelő büntetéssel, és a radikalizációs „fejlődésben” olyan kritikus ponttá, eszkalációs lépcsőfokká váltak, amelyen keresztül egyenes út vezetett a még súlyosabb terrorcselekményekig.

Bár számos tapasztalat mutat arra, hogy egy terrorcselekményt vagy egy terrorcselekmény előkészítésében való tevékeny részvételt rendszerint még súlyosabb tett követ, a rendvédelmi szervek és/vagy a bíróságok azonban mégsem tudnak a cselekményben rejlő hatványozott veszély jelentőségének megfelelően eljárni. Az ok persze többféle lehet: az elhárítás túlterheltségétől kezdve a politikai korrektségnek való túlzott megfelelésen keresztül a teljes körű bizonyíthatóság hiányáig.

Nyilvános adatok alapján nehéz volna megmondani, hogy az európai elhárítási kudarcokban milyen arányban játszottak szerepet ezek a tényezők. De az európai merényletek tükrében és az elhárítási kapacitásokat próbára tevő migrációs válság és európai tehetetlenség korában jól látható, hogy a terrorcselekményekben való közreműködésnek létezik olyasfajta köztes zónája, amelyben a terrorista propagandát, a felbujtást, a tervezést vagy a toborzást nagyon kényes és bizonytalan határ választja el az állampolgári szabadságjogok gyakorlásától. Ha az Iszlám Állam bukását követően megindul az idegen harcosok visszaáramlása, vélhetően ez lesz a megelőzés és a védekezés egyik legfőbb nehézsége és dilemmája. A fal, amelybe a hatékony terrorelhárítás szükségképpen beleütközik.

A szerző az NKE címzetes egyetemi docense, a Nemzetbiztonsági Intézet Terrorelhárítási Tanszékének oktatója

Hankiss Ágnes – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu