A rabszolgazenétől a rákenrolig.
Ez nem egy tánc / Ez rock and roll – segít eligazodni a zenei élet rejtelmeiben Horváth Attila szövegíró a Tunyogi Rock Band egyik dalával.
Ugyanez Lévai Balázsnál nemes egyszerűséggel rákenrolként jelentkezik. Sőt ponyvarákenrolként. Beállás című első regényében Lévai azt a zenészszakmát veszi célkeresztjébe, amelynek keményebbik ága valóban az úgynevezett rock and roll életformát követi. Az életérzés egyébként erős hasonlatosságot mutat a hatvanas évek hippimozgalmával, lényege a zene, a pia és a szex szentháromsága. Amely akkor, de most is a szabadságot jelenti.
Az egyébként olvasmányos (ponyva)regény különösebb eszmei mondanivalóját ne kutassuk, hiszen a szerző nem épp a világmegváltást tűzte ki célként. Ellenben ablakot nyit az átlagpolgár számára kissé misztikusnak tűnő zeneipar világára, amelynek fókuszában most az elektro-pszicho beat hazai megteremtője és zászlóvivője, a Black Sheep (Fekete Bárány) zenekar áll. Nos, e zenei stílus után kutakodva sem érdemes sorra venni a hagyományos, illetve online lexikonokat; ugyanis efféle műfajt nem jegyez a szakirodalom, ámbár létezhetne is.
Amúgy nem ez az egyetlen – hogy úgy mondjam – kissé szürrealisztikus vagy fikciós eleme a zenekari menedzser szemszögéből (egykori basszusgitáros múltját tekintve a szerző alighanem saját magát formálja meg) láttatott történetnek. Lévai kifogyhatatlan a dús fantáziával alkotott, vadabbnál vadabb zenekari elnevezésekből, a kitalált koncerthelyszínek ügyesen keverednek a valós fellépési helyekkel, illetve a regényben felbukkanó figurák (a szakmában majdhogynem kötelező) ragadványneveivel.
Annak ellenére, hogy a cselekmény trendi köntösbe van öltöztetve, és rejtői humorral átszőve, a dialógusokban sűrűn fordulnak elő a rock and roll szubkultúrára általában jellemző triviális kifejezések (én „kötőszónak” hívom). Szerencsére e környezetben mégsem tűnik zavarónak.
Ami a zenekart illeti, a Fekete Bárány elnevezés nyilvánvaló utalás a hetvenes-nyolcvanas években e bélyeget hordozó formációk (P. Mobil, Beatrice, Hobo Blues Band) valamelyikére, ha másért nem, hát tiszteletből. Időrendben ugyanis vagy két generációval idébb járunk, ahol a környezet, a zene, a szokások (például a tudatmódosító szerek használata) változnak, csupán egy dolog állandó: a rákenrol.
A fordulatos, még izgalmasnak is mondható alaptörténet nem nélkülözi az ugyancsak „kötelező” szerelmi szálat, emellett pozitív lenyomatot készít a barátságról, az emberi kapcsolatokról és a mindennapok problémáinak kezeléséről. Fontos üzenete, hogy a lazaság, a rock and roll életforma senki részéről nem keverendő össze a becstelenséggel, az árulással, erre bizonyság a kulcsszereplők (menedzser, zenészek), valamint a kiszolgáló személyzet (technikusok, promóciós munkatársak), a holdudvar egyénenként is eltökélt hivatástudata, közösségi szelleme.
S hogy miért Beállás a könyv címe? A szó többszörös értelmezését leszámítva a soundcheck, vagyis a koncertet megelőző hangpróba, másképpen beállás a zenekar tevékenységének elengedhetetlen, bár kétségkívül kevésbé szórakoztató eleme. De hozzátartozik a rock and rollhoz.
Akárcsak a blues. Mert „a blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs” – állította Willie Dixon, a valaha élt talán egyik legnagyobb hatású amerikai előadó, amit eszünk ágában sincs kétségbe vonni. Hisz minden valószínűség szerint a kiváló muzsikus ősei is rabszolgaként kezdhették az Újvilágban, még akkor, amikor a demokrácia kifejezetten a fehér bevándorlók kiváltságaként létezett. Az ültetvényeken robotoló feketék a kemény fizikai munkát, a megaláztatást saját kultúrájukból magukkal hozott népzenei alapú, táncos-ritmikus dalaikkal próbálták elviselhetővé tenni, ebből nőtt ki a munkadal, majd a blues.
Kovács József szerző – aki maga is műveli ezt a fajta muzsikát, így kellő rálátással bír – rászánta magát a szerteágazó műfaj kronológiai összegzésére, s úgy találta, illik a blues történetét innen, vagyis a történelmi gyökerektől kezdeni. Majd módszeresen követni annak ágazatait, alfajait az indulástól, a húszas-harmincas évektől egészen napjainkig.
Emellett nem csupán a fejlődéstörténeti korszakok szereplőinek pályafutását tartja fontosnak, de a bluesra jellemző hangszerek, érdekes dokumentumok, lemezkiadók, kiadványaik felsorolásával is arra törekszik, hogy teljessé tegye a fekete-fehér fotókkal illusztrált értékes enciklopédiát. Úgy ítéli meg, külön fejezetet érdemel a műfaj ismert, illetve kevésbé ismert magyarországi képviselete, amely a kilencvenes évek elejétől került igazán reflektorfénybe.
A szomorúnak nevezett műfaj jelentőségét bevezetőjében így méltatja szerző: „A blues hozzájárult a jazz fejlődéséhez, stílusának formálódásához, a jazz viszont a populáris dalok alakításában és előadásában játszott jelentős szerepet.”
Így minden valószínűség szerint a kilencvenes évek rockzenéjének formálódásához is hozzájárult, bár ez esetben az alma kissé messzebb esett a fájától. Mindenesetre Jávorszky Béla Szilárd rockszakíró és Dömötör Endre, a Recorder magazin főszerkesztője épp e korszak nemzetközi rocktörténelmi eseményeit veszi górcső alá, méghozzá minden részletre kiterjedő aprólékossággal. Beavat az évtized uralkodó zenei stílusaiba, életrajzukon keresztül bemutatja képviselőit, felsorolja legfontosabb kiadványaikat, mindemellett igyekszik egyes kulturális események politikai-történelmi hátterét is megvilágítani.
A Rock története 1. címmel 2005-ben még Sebők Jánossal indított sorozat az ötvenes-hatvanas évekkel indult, majd kötetenként tízéves terminusokban eljutunk egészen a XX. század utolsó évtizedéig, a negyedik részig. Nincs könnyű dolga a szerzőpárosnak, hiszen olyan időszakról beszélünk, amelyben nagyrészt felbomlik a kétpólusú világrend; az újszülött, szocializmustól megszabadult társadalmi rendszerekben pedig jórészt a vadkapitalizmus az uralkodó. De már felüti fejét a globalizmus, az addigi konszenzuson alapuló szabadságot mint társadalmi normát pedig egyre inkább a szabadosság váltja fel.
A nyolcvanas években (Jávorszky–Sebők: A Rock története 3.) kezdődő folyamat zenei-kulturális eróziójában sokszor helyet cserél az igényesség az igénytelenséggel, az érték az egynyári produkcióval, a lázadó szellem pedig a kíméletlen üzleti szempontokkal. Úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan, s ha lehet, a kilencvenes években még markánsabban fejti ki hatását. Aki a hatvanas-hetvenes esztendők „őszinte és kőkemény” muzsikáján szocializálódott, joggal gondolhatja: ennél nincs lejjebb. Ám ha a szerzőpáros – várhatóan – megírja majd a kétezres évek első két évtizedének rocktörténetét is, kiderül: de bizony van…
Most azonban az 1990–2000 közötti intervallumnál tartunk. Amikorra – miként ezt Jávorszkyék sziszifuszi munkával kigyűjtötték – a fiatalokat valósággal agyonnyomják a rájuk zúduló különféle műfajok.
A grunge-tól az indie-ig, az „ágakra bomló, ezerszínű metáltól” a punk-rockon át a blues-country vonulatig. És még örülhetünk, hogy ebben a kavalkádban jut hely a „nagy öregeknek” is, mint amilyenek a The Rolling Stones tagjai vagy Paul McCartney, netán Eric Clapton. Talán tehetségüknek köszönhetően. Talán, mert még élőben, valódi hangszerekkel, valódi dalokat játszanak. Hisz mindemellett még erre is van igény.
Nem kis meglepetést okoz azonban, hogy egy rockzenéről szóló kiterjedt ismeretterjesztő műben több fejezetet szentelnek az (amúgy kétségtelenül a korszakhoz tartozó) elektronikus tánczenének, a technónak, az acid house-nak, a hiphopnak, valamint egyéb olyan „zenei” képződményeknek, amelyeknek semmi közük a műfajhoz. Kár. Helyettük talán még egy bizonyos társadalmi réteget lefedő skinhead rock irányzat is jobban belefért volna, de a rockabilly mindenképp. Bármilyen aprólékos (ámbár szubjektív) munkát végeztek is, a kevesebb néha több.
(Lévai Balázs: Beállás. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2017, 230 oldal. Ára: 3499 forint. Kovács József: A blues története [a kezdetektől napjainkig]. Kossuth Kiadó, Budapest, 2017, 592 oldal. Ára: 6990 forint. Dömötör Endre–Jávorszky Béla Szilárd: A Rock története 4. Kossuth Kiadó, Budapest, 2017, 464 oldal. Ára: 6990 forint)
Hegedűs István – www.magyaridok.hu
