7.1 C
Budapest, HU
2026. november 3, kedd
Győző
Kezdőlap 2013

Éves cikkek: 2013

Lissa Price – A testbérlők – Leszámolás

Aki szerette az Éhezők viadala trilógiát, vagy úgy általában kedveli a disztópiákat, az dörzsölheti már a kezét, mert itt a Testbérlők folytatása.

Szellem a fazékból – A végzet asszonya – a konyhában

Minden férfi álma. A femme fatale. (Magyarul: fam fatál.) Az ágyban nőstény, a konyhában szakácsnő, egyébként úri hölgy. Mata Hari a sparherd mellett. Ha kell, erotikus táncot lejt egy szál kötényben, közben kacsát süt, befőz, suliba viszi a gyereket.

Ezt nézhetjük a héten – Heti mozibemutatók – 2013/49. hét

A hét mozibemutatói között végre egy magyar film is eséllyel pályázik nézettségre az új Disney-mese mellett.

Gajdics Ottó – Esterházy Dopemannal éledezik

Lopnak. Gátlástalanul, szemérmetlenül. Igaz, a húsosfazekaktól momentán kissé távolabb kerültek, ezért szavakat, mondatokat, szimbólumokat, életműveket és művészeket rabolnak. Majd a lopást azokra fogják, akiktől lopnak. Most épp Ady Endrét viszik.

Böjte Csaba: Adventi üzenet

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek, jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé.

Szellem a fazékból – Gyomor Uram

Sokan és sokféleképpen próbálták már a gyomor titkát megfejteni, de olyan egyszerűen még senki, mint Rabelais mesélője.

Ezt nézhetjük a héten – Heti mozibemutatók – 2013/48. hét

A hét nyolc mozibemutatója között két animációs film, Lindsay Lohan és az új Életrevalók is szerepel.

Szellem a fazékból – Pogácsadiplomácia

Ezt vitte magával Julianus barát, amikor a XIII. század első felében keletre indult, hogy meglelje az őshazát. Ezt süttette anyjával (cseppnyi anyatejjel) Borsszem Jankó, midőn nővérei keresésére indult sárkányországba.

Magyar Konyha – E80 azaz Elemér bácsi tortája

Az E80 torta 1992-ben született, melyet az édesapa, Auguszt Elemér 80. születésnapjára készítettek. A tortán az "Isten éltessen, Elemér! 80" felirat állt, ennek a rövidítése lett az E80.

Ezt nézhetjük a héten – Heti mozibemutatók – 2013/46. hét

A hét filmdömpingjében két animációs film, hollywoodi csillogás és veretes art darabok tapossák egymás lábát.
fba3411b6783f77372b1fe901abacbdd

Epermánia: Almás palacsinta ribizlis-epres vaníliapudinggal töltve

Palacsinta de luxe! A tészta már önmagában izgalmasabb a belereszelt almától, szaftosabb, mint hagyományos társai, de a beletöltött házi vaníliapuding és a zamatos, illatos gyümölcsök mennyei desszertté emelik! Ott a helye a család asztalán!
8ddb7a540ee7dc3df94ea9e000582a12

Grillezzünk! – Márványsajtos kukoricasaláta

Ehhez a salátához bizony fel kell nőni. De legalábbis át kell esni a pubertáskoron :-)Olyan kis ártatlanul néz ki...De amikor leemeljük a salátát rejtő tál tetejét... Megcsap az a jellegzetes sajtszag.
cvb

A berni követ (2014)

A berni követ volt a Köbli–Szász duó első filmje, vagy ha úgy vesszük, a Köbli–Kulka duó második dobása, amelyhez csatlakozott Szász Attila rendező.
9677a7e3cdab3f83681f238ab433725a

Szellem a fazékból – A tökéletes tojás

A magyar konyhát - félúton Frank Júlia és Jamie Oliver között - különösebben nem rázta meg, hogy a szakácsok madridi csúcskonferenciáján Ferran Adria bejelentette: 2011 végén bezárja a három Michelin-csillagos El Bullit, a molekuláris konyha Mekkáját.
97435cf7e9397a13ecc8fd52d1d0f4c5

Kritika – Harry Potter és a halál ereklyéi

Tíz év után eljutottunk a fináléhoz, igaz csak az első részt láthattuk idén, de élvezetes és látványos mozit kaptunk, ami a könyv és a film rajongóinak is egyaránt tetszhetett. A folytatásban olvassátok el a véleményünket a történtekről:

Ft
Szabó GergelyNemzeti pénzHogyan vegyük...

Ft
Thierry BaudetA Covid rulettA...

Ft
R.F. KuangKatabasis - Éldekorált...

Ft
Martin HandfordHová tűnt Vili?...

Ft
René GuénonSzakrális nyelvekKereszténység és...