Magyar Konyha – E80 azaz Elemér bácsi tortája

342

Az E80 torta 1992-ben született, melyet az édesapa, Auguszt Elemér 80. születésnapjára készítettek. A tortán az "Isten éltessen, Elemér! 80" felirat állt, ennek a rövidítése lett az E80.

Az Auguszt családban hagyomány, hogy minden születésnapra új kreációval lepik meg a rangidőseket. Ezt vagy dicsérik, vagy kritizálják. Az E80 dicséretet kapott, amit a mai napig tartó sikersorozat is bizonyít.

A torta nemcsak ízében, hanem megjelenésében is egyedi. A hullámzó kakaós kávéhab a tortán színeiben megismétli a torta ízharmóniáját. Két különböző fajtájú piskótalap között finom főzött csokoládékrém öleli magába a marcipánréteget, amely a kesernyés kávéhabbal együtt különleges ízt alkot. Pörkölt mandulával panírozva teljes a csodarecept.

E80 azaz Elemér bácsi tortája

KÁVÉS TEJSZÍNHAB

HOZZÁVALÓK:
  • 50 dkg tejszínhab
  • 3 dkg kávé (erős, rövid kávénak főzve)
  • 8 dkg porcukor
  • 1 dkg zselatin
ELKÉSZÍTÉSE:

A zselatint kb. 1 dl kihűlt kávéba áztatjuk, kicsit langyosítjuk, a cukrot hozzáadjuk, és amikor már langyos, egyharmadát óvatosan összekeverjük a kávésűrítménnyel, majd a legvégén az egészet a maradék tejszínhabhoz keverjük.

PÁRIZSI KRÉM

HOZZÁVALÓK:
  • 50 dkg keserű csokoládé
  • 25 dkg folyékony tejszín
ELKÉSZÍTÉSE:

A folyékony tejszínt lábasba tesszük. A tűzhelyen melegítés közben, állandó kevergetés mellett, folyamatosan hozzáadjuk a csokoládét. A csokoládé teljes felolvadása után lehűtjük. Felhasználás előtt újralangyosítjuk és habverővel kihabosítjuk.

SAND MASSZA

HOZZÁVALÓK:
  • 20 dkg tojássárgája (10 tojás)
  • 10 dkg egész tojás
  • 14 dkg cukor
  • 14 dkg liszt
  • 9 dkg vaj
ELKÉSZÍTÉSE:

A tojás sárgáját és az egész tojást állandó keverés közben felmelegítjük. Hozzátesszük a cukrot, majd kihűlésig habverővel verjük. Hozzáadjuk a lisztet, és belecsorgatjuk az olvasztott vajat. Tortaformában sütjük 160 °C-on fél óráig.

DOBOS LAP

HOZZÁVALÓK:
  • 10 dkg tojásfehérje (3 tojás)
  • 10 dkg tojássárgája (5 tojás)
  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 2 dkg vaj
ELKÉSZÍTÉSE:

A cukrot kétfelé osztva külön-külön felverjük a fehérjét és a sárgáját. Összekeverjük, beleszórjuk a lisztet, végén az olvasztott vajat. Vajazott, lisztezett sütőlemezre kerek formákat kenünk. 180 °C-on 10-15 percig sütjük. 12 dkg marcipánmasszát vásárolunk hozzá, kinyújtjuk kb. 3 mm-re, korong alakúra, porcukron. Mindig porcukrot szórunk alá, hogy ne ragadjon le.

AZ E80 ÖSSZETÖLTÉSE

A megsült tortakarikát vízszintesen félbevágjuk, megkenjük a párizsi krém felével.

Ráfektetjük a marcipánlapot, majd újra megkenjük párizsi krémmel kb. fél centiméter vastagon.

Ráhelyezzük a dobos lapot, majd a kávé-tejszín krémet a tetejére púpozzuk.

Amíg nem köt meg, formázhatjuk a habot. Mi a tetejét hullámos, recés kártyával fésüljük meg, majd ferdén tartva a tortát megszórjuk sötét kakaóval, hogy két színe legyen.

Előfizetői ügyfélszolgálat:
Lakatos Anita
Tel.: (1) 461-1447
E-mail: elofizetes@magyarkonyhakiado.hu
Ügyfélfogadás: munkanapokon 8-16 óráig

Fizessen elő a Magyar Konyha Magazinra!


Előfizetési díjaink 2013-ban:

Éves előfizetés: 4700 Ft
Féléves előfizetés: 2600 Ft

Online előfizetés

Ajándékozzon Magyar Konyha Magazin előfizetést!

http://magyarkonyhaonline.hu – A Flag Polgári Magazin partnere

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu