Ezt vitte magával Julianus barát, amikor a XIII. század első felében keletre indult, hogy meglelje az őshazát. Ezt süttette anyjával (cseppnyi anyatejjel) Borsszem Jankó, midőn nővérei keresésére indult sárkányországba.
Ezzel tarisznyázták fel a szegény ember fiait, amikor útnak indultak szerencsét próbálni. A hamuban sült pogácsa nem egyszerű elemózsia, hanem jelkép. A megbízható étel. A hűség. Julianus és Gerhardus 37 napig folyvást gyalogoltak a pusztaságban. „Ezalatt huszonkét hamu alatt sült kenyérrel éltek, olyan kicsinyekkel, hogy, ha öt nap alatt megeszik, akkor sem laktak volna jól belőle.” Mégis túlélték. Mert a hammaspogácsába belesült az ősök ereje. A latin „panis focacius” hamuban sült kenyeret jelent, de a latin nyelvben a hamu a múltat, az ősök tudását is jelképezi. Nem véletlen, hogy sok helyütt hamut kevertek a tésztához, amikor sütötték.
A focacea (sült tészta) szóban nem nehéz felismerni a lapos kenyér, a focaccia ősét. Ez a forrása a francia fougasse, a spanyol hogaza, a német Pogatsche, a szláv pogača kifejezésnek is. Még a törökök is megértik. Bár amit kapunk, nem sós sütemény, inkább édesség.
Mert ahány ház, annyi pogácsa. A kolozsvári orvostudós, Mátyus István kedvelte például a molnárpogácsát. Ez nagyméretű, zsíros pogácsaféle volt, amit a malomvámként összegyűlt lisztmaradékból sütöttek – járandóságként – a molnárlegényeknek. A menyasszonypogácsa dió nagyságú édesség volt, és azért nevezték így, mert eljegyzéskor a menyasszony ezt szórta kötényéből a falusiak közé.
Sokkal ijesztőbb a tollaspogácsa, amivel megjósolták a halál érkezését. Sütés előtt mindenki egy tollat dugott a saját nyers pogácsájába, és akinek a tolla elégett, a néphit szerint nem érte meg a következő pogácsasütést. (Ha pálforduló napján sütötték, akkor pálpogácsának nevezték.) Ennek mai változata Örkény István tömeggyilkos pogácsája. Valahol a Nagy Magyar Alföldön – így meséli A végzet című egyperces – éldegélt egy pogácsakedvelő család. A mama egy nap liszt helyett rovarirtót gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, hát jól bepogácsáztak. Reggelre meg is haltak mind a négyen. Összejött a rokonság, halotti tort ült, a maradék pogácsát elmajszolgatták, meghaltak mind. A mentősök fejcsóválva körüljárták a sok halottat, de mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát. És így tovább a végtelenségig.
Mindenki a maga szerencséjének pogácsa – mondhatnánk a L’art pour L’art Társulat szavaival, de vannak boldog pogácsák is, úgy mint: burgonyás, sajtos, tejfölös, túrós, juhtúrós, káposztás, medvehagymás, mézes, babos, vajas, hájas, magos, hagymás és még százféle omlós és hajtogatott leveles szerkezetű. De csak egy dobogtatja meg ízével és illatával a honfiúi keblet, ez pedig a tepertős pogácsa.
Amit hatodfél évszázad után a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének és az agrártárca jogászainak végre sikerült eredetvédetté nyilváníttatni. A zsírosbödön és a szalonnapörc diadala a brüsszeli bürokrácia felett. A bejegyzendő elnevezés az 1216/2007/EK rendelet 2. cikkelye szerint „Tepertős pogácsa” lesz, azzal a kiegészítéssel, hogy forgalomba hozatalkor a címkén az állhat: „Magyar hagyományok szerint előállított sós sütemény”.
Az oltalom alatt álló eredetmegjelölést már megkapta a szegedi szalámi, a hajdúsági torma, a makói vöröshagyma, a gönci kajszibarack, a szegedi fűszerpaprika-őrlemény. A csabai és a gyulai kolbász földrajzi védettséget élvez. A pozsonyi kifli már a szlovákoké. A krémes szlovén. A Tokajin évek óta marakodik a szlovák és a magyar kormány. A libamájpert talán megnyerjük, ám a piac nagy részét már elveszítettük.
Pogácsadiplomáciából viszont jeles. A tepertős pogácsa felkerült az 1200 védett élelmiszert tartalmazó uniós listára.
Örülünk neki, mint tót a pogácsának.
Vinkó József – hetivalasz.hu
