Sokan és sokféleképpen próbálták már a gyomor titkát megfejteni, de olyan egyszerűen még senki, mint Rabelais mesélője.
Amikor Pantagruel kidugja a nyelvét, hogy megvédje az esőtől cimboráit, a minden lében kanál magiszter, Alcofribas (Rabelais latin nevének anagrammája) egyszerűen végiggyalogol az óriás nyelvén (két mérföld hosszan) és besétál a szájába.
Aztán hat hónapig Aszpharagosz városában él (a szó görögül torkot jelent), és a falánkság szenvedélyét tanulmányozza.
A felismerés: a gyomor hatalmával lehetetlen szembeszállni. Messer Gastert, akinek a szigetén később partra is szállnak, nem lehet meggyőzni. Hiába minden ékesszólás, kérlelés, rimánkodás, Gyomor Uram nem hallgat senkire. Nem is tud, hiszen nincs füle. Fül nélkül teremtetett. Sőt, igazából a feje is a gyomrában lakik. Csak jelekkel kommunikál, ám ezek a jelek félelmetesek. Morgások, korgások, böffenések, gyötrés, égzengés. Ha megkíván valamit, az egész Föld meginog. Nem véletlen, hogy mindennél jobban tisztelik, mindig elöl jár, még a császárok, királyok, pápák előtt is. Hiszen előbb a has jön, aztán a morál.
A has ellen persze időről időre összeesküvést szőnek a gyomorutálók. A lázadást többnyire az álszentek álszentje, az önsanyargató böjt jelképe, Húshagyókedd vezeti. Köpése: articsóka, ha orrát fújja: sós angolna esik ki belőle, üvöltése: kacsa rövid lében, izzadsága: tőkehal friss vajban, böfögése: bödönnyi birsalmasajt, duzzogása: disznóláb zsírban.
Az ő hurkaseregével száll szembe – derék szakácsai segítségével – Pantagruel. Fegyverük vasnyárs, zsírfogó tál, szénvonó lapát, üst, rostély, piszkavas, serpenyő és mozsártörő. Beszédes nevük van a konyha katonáinak is: Benedek Marcell szellemes fordításában Bablevesi, Bornyalka, Karmonádly, Bundáskenyeresi, Pacalnoki, Kövérspéki, Sültrontó, Hurkamester, Serpenyőssi. A nemes szakácsok hetykén kaszabolni kezdik a kövér szafaládék, véres és májas hurkák, húsos pástétomok és kolbászkák seregét, és a csata közben világossá válik, hogy ez az egész vaskos gasztronómiai tréfa valójában lázadás – a józan ész nevében – a középkori skolasztikus légvárak, barbár törvények, a maradi egyház és egyetem, az állam öntelt képviselői ellen. Az ember csak ámul, hogy Rabelais (ez a csúfolódó „francia Homérosz”) hogy ölthet ennyi alakot? Hogy lehet valaki egy időben trágár borissza és művelt humanista, kicsapongó kujon és tudós moralista?
Rabelais mester ugyanis a gyomorimádókat sem kedveli. Mert bár a has zsarnoksága számtalan okos mesterségre rákényszerítette az embert (szánt, vet, arat, lisztet őröl, feltalálta a sót, a tüzet, a bort, a kereket, csak hogy a bendőjét kényeztesse), a mértéktelenség a haspókokat rabszolgává teszi. Egy filozófus, aki az éhségtől szenved, ugyanúgy nem lehet jó filozófus, mint az, aki degeszre tömi magát, henye lesz, gondolkodni rest. A folyamatosan koplalók stílusa éppoly elaszott lesz, mint a testük. Aki meg teletömte magát étellel-itallal, nehezen fogja fel a szellemi lények híradását.
Íme, egy XVI. századi szabad reneszánsz elme életviteli tanácsa, amit az Isteni Butykos orákuluma ad: „Igyál!” Ez nem vaskos borisszabuzdítás. A tudás forrásából igyál, tanulmányozd az embert és a világot, igyad az igazságot, a szerelmet. De mindent mértékkel!
Vinkó József – hetivalasz.hu
