Kritika – Harry Potter és a halál ereklyéi

294

Tíz év után eljutottunk a fináléhoz, igaz csak az első részt láthattuk idén, de élvezetes és látványos mozit kaptunk, ami a könyv és a film rajongóinak is egyaránt tetszhetett. A folytatásban olvassátok el a véleményünket a történtekről:

Lassan öt perce ülök a képernyő előtt és gondolkodok azon, hogy mivel lehetne kezdeni ezt a véleményt/kritikát. Közben még arra is rájöttem, hogy ma már megkerülhetetlen, mind a könyv, mind a film, a többségünk számára. Ha nem olvasunk, nem járunk moziba, akkor is találkoztunk az elmúlt hetekben a Harry Potter főszereplőivel. Nem nagyon van kiút, de ezen ma már nem is vitatkozik senki. Nem tökéletes, nem a legjobb, viszont itt van, és még egy évig itt is lesz a Potter világ. Az a világ, amit mindenképpen két részre kell osztani (lehet persze többre is), az egyik csoportba vannak azok, akik olvasták a könyveket, és a könyvhöz hasonlítják a filmeket. Ők egy teljesen más világnak lehetnek a tagjai a könyv ismerete mellett, és pont ezért számukra a film élvezete is teljesen más szintet üt meg. A leírtakból kitalálható, hogy a másik csoport tagjai azok, akik nem olvasták a könyveket, a filmekből ismerték meg a Potter világot, és ezek alapján döntötték el, hogy szeretik és/vagy utálják a látottakat. Én utóbbi csoportnak vagyok a tagja, egy könyvet sem olvastam, csak a filmeket láttam, így a leírt vélemény erről szól és nem a könyvről, vagy arról, hogy az olvasott jelenetek, hogy kerültek át a vászonra.

Említettem, hogy még egy évig lesz velünk ez a világ, nos akkor tekerjünk kicsit az elejére, és fussuk le azokat a köröket, amiket Potter kapcsán érdemes. Az első könyv, a Bölcsek köve, 1997-ben jelent meg, 2001-ben a mozikba is behajózott a történet. 10 évvel később, tehát jövő nyáron viszont véget ér a kaland, köszönhetően annak, hogy minimum két nagyon jó ok miatt, két részre szedték az utolsó könyvet. Az egyik természetesen az, hogy így a rajongók láthatják azokat az apró kis részleteket, amiket eddig hiányoltak, valamint minden szempontból jól legyen elmesélve az a történet, aminek lassan a végéhez közeledünk. A másik ok, és nem kell ezen sem nagyon csodálkozni, anyagi indíttatású. Az eddigi hat film, világszerte, közel 1 milliárd dolláros bevételre tett szert, természetesen egyenként, és úgy látszik valahonnan hiányzik még az az egy milliárd, ami itt befolyik majd.
 
 
 
A hosszúra sikerült bevezető után, jöjjön a történet, amit, hangsúlyozom, a film alapján raktam össze. Egy olyan világba csöppenünk, amiben eluralkodott a félelem. Voldemort visszatérése és ténykedése miatt mindenki félelemben él. Természetesen a Sötét Nagyúrnak egyetlen célja van, megölni Harry Potter-t. Mostanra a Mágiaügyi Minisztérium és a korábbi iskolájuk, a Roxfort is az ő hatalma alá került. Harry Potter viszont hű védelmezőkre talált, akik az Óduba vitték. Természetesen az utazás veszteségekkel járt, és mindenki életét kockáztatta miatta, így Harry úgy dönt, hogy egyedül kezdi el megkeresni a horcruxokat, amivel sikerülhet legyőzni a gonosz varázslót. Természetesen a keresésben vele tart Hermione és Ron is, így hárman vágnak neki egy hatalmas utazásnak, aminek mi is szemtanúi lehetünk.
A történet során egy horcrux kerül a birtokukba, valamint kiderül számukra, hogy mik a Halál Ereklyéi és talán az is világossá válik, hogy miért is olyan fontos tárgyak ezek.
 
Alapvetően nem tudok elszakadni attól a gondolattal, hogy tetszett a film. A már többször leírt gondolatot ismételve, nem olvastam a könyvet, így nem hasonlítottam semmihez, most viszont megteszem. Az egész olyan volt, mint egy olykor élvezhető előjáték. Azt el kell ismernem, hogy voltak lassú jelenetek, és a három főszereplőre szakadt most ez a film, ezzel pedig színészi képességük hiányában nem nagyon tudtak megbirkózni. De a felépített világ, az utazások, a sötét hangulat teljesen megvett. A korábban megismert szereplők ebben a történetben, legjobb esetben csak egy-két mondatot kaptak. Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint kellett volna a látvány mellett, színészkedéssel is segítse a filmet, ez viszont csak egyikőjüknek sikerült igazán. Rupert Grint már korábban is bizonyította, hogy a tehetségesebb vonalat erősíti, így benne most sem kellett csalódnunk. Igazából, ne értsétek félre korábbi gondolataimat, Daniel és Emma sem lepett meg játékával, nem volt rosszabb, igaz jobb sem, mint eddig.
 
 
 
Ami a megvalósítást, rendezést illeti, azt nagyon jól tudtuk, hogy az eddigi filmek több kézben is mozogtak. Az utolsó kettőt viszont már David Yates rendezte, és a finálé két része is az ő kezében landolt. Nyugodtan kimondhatom, hogy szerencsére, mert így tovább tudta vinni azt a vonalat, amit korábban elkezdett. A film hangulata mesés, le a kalappal a megteremtett atmoszféra és „megrajzolt” világ előtt. A kutatás során látott tájak nagyon szépen voltak filmezve, a Potter család lakhelye is remek hangulatot árasztott, és talán ezek azok az apróságok, amikkel egyértelműen levett a lábamról a film. Természetesen volt olyan hely, ahol azt éreztem, hogy felesleges egy-két jelenet, de minden esetben kaptunk egy kis magyarázatot a tárgyakkal kapcsolatban, így utólag azt mondom, hogy minden a helyén volt.
 
Értékelés: Harry Potter és a halál ereklyéi – 8/10
 
Csak azt a hasonlatot tudom összefoglalóan mondani, hogy ez egy előjáték volt, pont annyi negatívabb vonulattal, hogy még véletlenül se menjen el a kedvünk a folytatástól. A darkos hangulat, az elénk rakott világ engem meggyőzött arról, hogy jó filmet látok, és a színészekkel sincs komolyabb bajom (tudnak amit tudnak). A rész vége pedig egyszerűen önmagáért beszél. Tudtuk, hogy nem lesz vége a történetnek, így a hatalmas katarzis is elmarad, de ettől függetlenül nagyon remek módon, és jó jelenetekkel zártuk a filmet. Ezek után pedig már felesleges mondanom, nagyon várom a folytatást.
 

 teddike
(teddike.freeblog.hu)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu