Kedden kezdődik a BuSho Rövidfilm Fesztivál Budapesten

462

Kedden kezdődik és vasárnapig tart a 13. BuSho Rövidilm Fesztivál Budapesten a Puskin moziban és az Art+ Cinema-ban, ahol fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmeket vetítenek a nagyvilágból.

A versenyprogram mellett panoráma vetítések, fesztiválok válogatásai, filmes iskolák bemutatói és különböző workshopok, koncertek is színesítik a programot. A mustrán, amely a közelmúltban kapta meg az Európai Fesztivál Szövetség kiemelt művészeti fesztivál minősítését, Magyarországon egyedülálló módon levetítik az Európai Filmdíjak rövidfilm kategóriájának tavalyi jelöltjeit is – közölték a szervezők az MTI-vel.

A fesztiválon a beérkezett csaknem ezer nevezésből végül 75 rövidfilm versenyezhet három fő-, valamint hét kategória díjáért. A 15 órányi versenyprogramban 17 animációs és 9 kísérleti mellett 49 fikciós alkotás szerepel, köztük 17 magyar rövidfilm is. A Médiatanács két 500 ezer forint értékű különdíjat oszt ki, valamint ismét odaítélik a Sziget Kft. felajánlásában azt a hetijegyet, amely egy ministáb részére nyújt belépést és forgatási engedélyt a következő évi zenei fesztiválra.

Forrás: BuSho.hu

A nemzetközi zsűri munkájában az állandó tag Wolfgang Leis mellett ezúttal Maly Róbert Oscar-díjas operatőr, Yusuf Saygi török, valamint Giuliana Sana, olasz filmes szakember vesz részt. A tavalyi évben első alkalommal bemutatkozott, négy egyetem diákjaiból válogatott diákzsűribe idén Császár Dániel, Debreczeni Zoltán, Ördög Zsófia és Pozsonyi Janka kapott meghívást.

A versenyprogram magyar alkotói közt több már ismert filmes található, például Szabó Simon, Tóth Barnabás, Pusztai Ferenc vagy Borsos Miklós, de az újabb generáció is képviselteti magát mások mellett Dudás Balázs, Barcsai Bálint, Asmon Stella vagy Szilágyi Fanni személyében.

Az idei programban szerepel többek között a Venezuelai Never című alkotás Joe Torres rendezésében, a Koreai SimSim című film Seunghee Kimtől, a Hamburg Media School legújabb rövidfilmje, a Cigarbox Blues, és az Európai Filmdíj jelölést kapott francia-görög Limbo című rövidfilm is, Konstantina Kotzamanitól.

Az esti ismétlő vetítések helyszíne idén a Puskin mozi mellett az Art+ Cinemában lesznek, a vidéki vetítések pedig a soproni Búgócsigában. Esténként a nyilvános zsűri konzultációkat követően a Mikszáth téri Trafik klubban rendeznek koncerteket, fellép Ferenczi György és a Rackajam, a Surf Truckerz és a ír és kelta alapú világzenét játszó Travellers’ Company – olvasható a közleményben.

hirado.hu

mti.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu