Új világzenei fesztivál indul

307

Budapest Ritmo névvel új világzenei fesztivál születik a Hangvető és a CAFe Budapest szervezésében.

A valószínűtlen, meglepő találkozásokat, és a határokon is átívelő sokszínű zenei kavalkádot ígérő rendezvénynek október 13. és 16. között a Művészetek Palotája ad otthont – jelentették be a szeptember 28-ai sajtótájékoztatón.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója elmondta: a fesztivál nyitókoncertje Bartók Béla eredeti gyűjtésének helyszíneire és korába invitálja hallgatóságát. A Söndörgő és a Buda Folk Band fiatalos lendülettel játszanak „világi” népzenét. Fellép a Vujicsics, Bognár Szilvia énekel, Zalai Antal hegedűn, Balog József zongorajátékával egészíti ki a műsort. A pozsonyi Ifjú Szívek pedig táncszínház-produkcióval járul hozzá a Bartók előtt tisztelgő estéhez. A CAFe Budapest vezetője rámutatott: a mai zenei környezetben is rengeteg felfedeznivalónk akad még, amelyeket érdemes újrafogalmazni és a világ számára elhelyezni.

Weyer Balázs a Hangvető nevében szólalt fel a sajtótájékoztatón. Felidézte: a Budapest Ritmo ötlete a tavalyi Womex sikerén felbuzdulva született. A Budapest Ritmo egész Közép-Európát körbeöleli, valamint Ázsia, Afrika és Dél-Amerika zenéiből is szemezget. Összesen 25 országból érkeznek előadóművészek, akik már-már valószínűtlen, meglepő zenei párosításokkal készülnek. Lesz például örmény-török, norvég-mozambiki és svéd-szenegáli párosítás is. A fesztivál kiemelt országának elsőként Norvégiát választották, azon belül is a számi (lapp) kultúra lesz fókuszban.

A Találkozások koncepció jegyében három magyar vonatkozású ősbemutatót tartanak: Both Miklós gitárvirtuóz Titokzatos Ukrajna címmel gyűjtőútjának eredményeit mutatja be tizenöt ukrán vendég társaságában, Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója két egyiptomi zenésszel, Tarek Abdallah úd-mesterrel és Adel Shams El Din ütőhangszeressel együtt lép színpadra, és közös produkcióra állt össze három kiváló énekesnő, Szalóki Ági, Pandzarisz Dina és Lakatos Mónika.

Végh Nóra – www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu