Különös személyiség távozott 1916. április 13-án a magyar politikai és kulturális közegből:
a Vajdaként emlegetett ráczkevi Eötvös Károly, aki a dualizmus idején nemcsak mint függetlenségi párti politikus s a tiszaeszlári per kiválóan felkészült védője, hanem mint a Balaton és a Bakony krónikása is ismert. Életműve hatalmas, hírlapírói tevékenysége külön dicsérendő. Polihisztor volt, amibe belefogott, azt mind minőségi szintre emelte.
Talán az összetett életmű, a sokfelé ágazó életút miatt pályája nehezen követhető, művei olykor hosszúak, beszédei terjengősek. Mindig csak egy-egy elemet emelünk ki életéből. Ideje egyesíteni az Eötvös-mozaikokat egyetlen tablóképpé, amelynek szervezőeleme a kitartás, az elhivatottság, a kíváncsiság, az igazságszeretet és a humor.
Sok csalódás érte, mégis sikerült mindig újra elindulnia egy másik úton. „Vagy boldogtalan, vagy rossz ember az, aki jóízűen nevetni nem tud. Az ilyen embert jól megfigyeljétek. Ha boldogtalan: legyetek részvéttel; ha rossz: fussatok tőle. De ország dolgát, nemzedékek jövendőjét, fiatalok szerencséjét rá ne bízzátok” – írta.
A Vajda – ahogy Hoitsy Pál hírlapíró elnevezte Eötvös Károlyt – politikai indulása sajátos. Nem tartozott a negyvennyolcas generáció tagjai közé, hiszen 1848-ban még csak hatesztendős. (Sokszor összetévesztik Eötvös Józseffel, ám csak névrokonság volt a két férfi között.) Az egykori Veszprém megyéhez tartozó Mezőszentgyörgyön született fiú jogot végzett, a ’48-as szabadságeszmék nem kerülték el figyelmét, sőt 1864-ben az Almásy Pál-féle Ausztria-ellenes összeesküvés tagja lett.
A vizsgálati fogságot – ezáltal a komáromi erődöt – megjárva később csatlakozott a kiegyezést előkészítő Deák-párthoz. 1872-ben – az akkor már veszprémi királyi ügyészi posztot betöltő Eötvöst – a veszprémi kerületben választották képviselővé. Túl engedékenynek tartotta azonban Deákék későbbi politikáját, így helyét 1875-től a legnagyobb ellenzéki tömörülés – közismert néven Kossuth-párt –, a függetlenségiek között találta meg. Legfontosabb felszólalásait az önálló magyar hadsereg mellett és Kossuth Lajos állampolgársága ügyében mondta el.
Képviselőségének 1884-ben vége szakadt. Nem került be a képviselőházba, mert az 1882-es tiszaeszlári perben betöltött védői szerepe a politikai színtéren ellenszenvet váltott ki. A pert követően ügyvédi praxist vitt a fővárosban, de nem adta fel politikai ambícióit sem. Tagja volt annak a delegációnak, amelyik 1892-ben meglátogatta a turini remetét, Kossuth Lajost, majd a Függetlenségi és ’48-as Kör elnöke lett; 1906-ban még bejutott a parlamentbe, bár híveinek száma megfogyatkozott. 1910-ben belépett a Nemzeti Munkapártba, ezzel végleg elvesztette támogatóit, a következő választáskor pedig a szavazatokat is.
Híres törzsasztala az Oktogonon lévő egykori Abbazia kávéházban állt, ahol körbeülték újságíró és politikus barátai. Ekkoriban nevezték el Vajdának. Későbbi utódja politikai tekintetben Vázsonyi Vilmos lett, akinek felesége – szalkai Schwartz Margit – így idézte fel emlékeit memoárjában az Eötvös-féle fiókparlamentről: „A legfőbb ítélőszék az Eötvös-asztal volt, a tükörfal előtti nagy, kerek asztal […], az asztalfőn ült, a tükör alatt, szemben az egész kávéházzal Eötvös Károly, joviális, hatalmas koponyáján kis, fekete házisapkával. […] Addig, míg az újságolvasás tartott, mi asszonyok traccsolhattunk, de azután, amikor megkezdődött a vitatkozás, akkor az odaadó kibicek szerepét játszottuk. A fővitázó rendszerint Eötvös volt és az uram. A többiek egy-egy szót, ha beleszóltak, de inkább csak hallgatták. Körös-körül síri csend támadt, mindenki odafigyelt, mert a napi program majdnem mindig az volt, hogy 11 és 12 óra között összevesztek. Olyan este nem volt, hogy éjféltájt az uram és Eötvös hajba ne kaptak volna. Persze mindig apró-cseprő dolgok miatt. Másnap azután az uram nem ült le a nagy kerek asztalhoz, hanem egy sokkal távolibbhoz. Ilyenkor aztán megkezdődtek a békítési műveletek…”
Lelkek ügyvédje – jellemezték Eötvöst a hírlapírók. Igazán nagy hírnevet a tiszaeszlári vérvád védőjeként szerzett magának.
A per sokak számára ismert: a tiszaeszlári cselédlánynak, Solymosi Eszternek éppen a zsidó húsvét előtt veszett nyoma. Később találtak egy holttestet, de nem voltak bizonyosak abban, hogy az Eszteré. A korszak kezdődő antiszemita propagandája miatt a helyi zsidó közösséget vádolták rituális gyilkossággal.
A végtárgyalás Nyíregyházán zajlott, ahol Eötvös hétórás perbeszédet tartott, amely egyértelműen hozzájárult a vádlottak felmentéséhez. Nevét nemcsak Magyarországon emlegették, de a külföldi sajtó is foglalkozott a bűnüggyel. Ezt tárja fel részletesen A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége című művében. Eötvös olyan alaposan készült fel a jogi képviseletre, hogy még bonctani órákat is vett. A vádlottak bűntelenségének bizonyítása mellett kiderítette Solymosi Eszter öngyilkosságának okát is.
Később elvállalta – Vázsonyi Vilmossal együtt – az első magyarországi vasutassztrájk vádlottjainak védelmét, majd az agrárdemonstrációk perében a védő szerepet. Jelmondata így hangzott: „Isten és a bírák előtt egyformák az emberek.”
Kávéházi mesemondó – mondta róla Krúdy Gyula. Eötvös irodalmi munkássága későn vette kezdetét, már ötvenéves is elmúlt. A nazarénusokról szóló írását követően sorra jelentek meg prózai munkái: 24 kötetes életművét a Révai Testvérek adták ki. Írói munkásságának része volt a hírlapírás is: 1865-ben indította meg a Veszprém című politikai hetilapot, amely szerkesztésében két éven át jelent meg.
Később vezércikkírója volt a Pesti Naplónak, majd vezető publicistája és szerkesztője az Egyetértésnek. E lapok megjelentették számos irodalmi művét is. Munkáinak bája anekdotikus humorában, mesélőkedvében rejlett. Jókai Mór és Mikszáth Kálmán nyomdokain lépkedett, bár hírnévben nem érte utol őket, mégis Eötvös írásaival együtt teljes csak a XIX. századi magyar irodalmi Parnasszus.
Érdekes, varázsos, magyar krónikás – Ady Endre jellemezte így Eötvöst. S milyen igaz és szép ez a mondat. Eötvös választott s kedvelt vidéke, melyről valóban érdekesen és varázsosan írt, a Balaton és a Bakony lett. Eötvös édesanyja – Ujhelyi Lídia – balatonfüredi születésű volt, ezért az író sokszor megfordult Füreden, volt ott egy kis birtoka, helyén később a hajógyár épült.
Az Utazás a Balaton körül (1900) a kevésbé felfedezett Balatonról: a tihanyi várkapitányok párbajáról, a borosgazdákról, a halászokról, a füredi kőszínházról, az almádi Határ csárda mestergerendájáról és sok másról mesél. Már megjelenését követően sikerkönyvnek számított, hiszen a tavat egyre többen fedezték fel a XIX. század végére. De kétségtelen, hogy Eötvös lebilincselő stílusának is köszönhető a siker. Kilenc év elteltével megszületett a folytatás:
A balatoni utazás vége. Ebben már kevésbé ismert balatoni helyek, jelenségek is helyet kaptak: a zánkai vérkút, a monoszlói visszhang, Ramazetter Vince sümegi kékfestő alakja. Végül jött a trilógia harmadik része, a Bakonyi utazás.
Ebben Eötvös sokat mesél Sobri Jóskáról, a bakonyi kanászokról, fafaragókról, a cifraszűrről. Elsősorban a bakonyi népéletről szól, amolyan betyárromantika ez néprajzi kuriózumokkal.
Az író élete végét szegénységben élte le, a Vajda egyedül maradt. Az ügyvédi kamara székházában tették ravatalra, a főváros rendezte a temetést.
Veszprémben a református egyházkerület vezetői búcsúztatták, gyászbeszédet mondott a Kazinczy szabadkőműves páholy is, amelynek egykoron tagja volt. Alma matere, a pápai református főiskola is elbúcsúzott tőle. Sírja a veszprémi Alsóvárosi temetőben látogatható. Az utókor megőrizte őt emlékezetében.
Nevét a körúton, az egykori Abbazia helyén emléktábla őrzi. A Budapesti Ügyvédi Kamara 1990-ben róla elnevezett díjat alapított. A veszprémi megyei könyvtár és az alsóörsi művelődési ház szintén felvette a nevét. Első szobrának históriája igen érdekes: a budapesti zsidó hitközség készíttette el a nagy per után, ám a városvezetés nem engedte felállítani, így került később a Dohány utcai zsidó múzeumba. Itt lelte meg Zákonyi Ferenc, a nagy „balatonológus”.
A gipszmásolatból Gerendai Antal formázott szobrot, melyet 1957-ben avattak fel Füreden. A másik alkotás már Borsos Miklós bronz mellszobra 1968-ból. Ez a veszprémi könyvtárban volt; 2000-től az intézmény parkjában áll. 2008-ban Eötvös nevét felírták a Füredi Panteon falára, a bronz domborművön a Kosztolányi Dezsőtől származó plasztikus felirat: „…tengernek álmodta a Balatont, és tengernek álmodta a magyarságot is.”
Kovács Emőke – www.magyaridok.hu
.jpg)
