Ráhel gyermeke

353

Isten ellen való- e a mesterséges megtermékenyítés?

Az augusztusi lombikbébivitának több haszna is volt. Ráirányította a figyelmet a problémára, az érintettek nagy számára. Emellett azonban azt is megmutatta, hogy a magyar katolicizmus helyzete meglepően hasonló a nyugati társadalmakéhoz.

A jóistennek jók az idegei, jobbak, mint a mieink – mondta Böjte Csaba az augusztus 20-i ünnepi szentmise előtt. Mégsem ez a szándékoltan egyszerűsítő párhuzam lett a Szent István-napi ünnep médiacélpontja. Ugyanis Csaba testvértől mindenki megszokta, hogy közérthetően fogalmaz, ennek érdekében egyértelmű, sőt leegyszerűsítő kijelentéseket tesz.

Viszont alaposan nekiestek Veres András győri megyés püspök szentbeszédének, különösen annak a mondatnak, amely az egyéni, családi és nemzeti életünk újjáépítésére való buzdítás után komoly veszélyre figyelmeztetett: „Egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben…”

A hírösszefoglalók számára a kijelentés mindent felülírt. Az egész homíliából ez az egyetlen részlet keltett feltűnést. A Szent Jobb-körmenet ismételt engedélyezése, 1989 óta az augusztus 20-i szentbeszédnek mindig különleges súlya volt. Ünnepi prédikáció ekkora vihart azonban még nem kavart.
A vita legfőbb oka a mesterséges megtermékenyítés erkölcsi kérdésének eddigi kezelése lehet. Az élet továbbadását akadályozó problémák felekezetre és pártállásra való tekintet nélkül sújtják a népességet, ezért az orvosi beavatkozások erkölcsi megítélése katolicizmuson kívül és belül, jobb- és baloldalon egyaránt kellett volna hogy foglalkoztassa a társadalmat.

A mesterséges megtermékenyítés rengeteg kényelmetlen kérdést vet fel, amelyek megválaszolásához mindenekelőtt magára az emberi életre vonatkozó elképzeléseinket kell tisztába tenni. Veres András győri megyés püspök mind az ünnepi szentbeszédben, mind a későbbi magyarázatban leegyszerűsítette ugyan a mesterséges megtermékenyítés kérdését, ám ez kényszer is volt, figyelembe véve a probléma összetettségét és a műfaji sajátságokat.

Augusztus 20-a után az ellenzéki kommentátorok először a Magyar Távirati Irodát támadták, számukra ugyanis nyilvánvaló volt, hogy a püspök a kormányt bírálta, és a beszédnek eme legfontosabb aspektusa nem jelent meg az MTI hírösszefoglalójában. Nem sokat kellett várni azonban azokra a jobb- és baloldali tiltakozásokra sem, amelyek a szentbeszéd érdemi megállapítására reflektáltak. Pártállástól és vérmérséklettől függően Veres András egyszeriben a sötét középkor, a klerikális reakció és az alávaló babonaság embere lett.

A statisztikák szerint Magyarországon körülbelül minden ötödik-hatodik gyermekre vágyó párt érint a meddőség. Nem meglepő, hogy a nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkezők és a sajtó munkatársai valósággal rávetették magukat a győri megyés püspök kijelentésére. „Úgy látszik, a katolikus tanítás ma már egyfajta ajánlás a parancs helyett. És ez nem is baj, legalábbis, ha választásra kényszerülünk boldog, gyarapodó magyar családok és íróasztalok mélyéről előrántott dogmák között, mindenki pontosan tudja, mi a teendője” – írta Szentesi Zöldi László Veres Andrásnak címzett nyílt levelében, amelyik talán az első fölháborodott reakció volt az ünnepi szentbeszédre. Ebben a formában kijelentése a „szelektív katolicizmus” meghirdetése volt. Ugyan ki akarna ócska, porosodó „dogmáknak” engedelmeskedni? Fogadjuk el inkább a tanításból korszerű, nekünk tetsző részeket!

Csakhogy a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos egyházi állásfoglalásokat nemigen lehet dogmának nevezni. A kérdés egyik legjobb katolikus hazai szakértője, Harsányi Pál Ottó ferences szerzetes, morálteológus, a római Pontificia Universitá Antonianum professzora könyvében (Cserépedényben őrzött kincs – A családi élet kereszttűzben. Jel, 2016) külön fejezetet szentelt az orvosilag segített humán reprodukció kérdésének.

A téma rendkívüli tapintatot igényel, ezért a katolikus egyház álláspontját bemutató fejezetet Lea és Ráhel megrázó történetével vezeti be. Jákob pátriárka két felesége közül csak Leának született gyermeke. A meddő Ráhel féltékeny lett, és kérte Jákobot: „Adj nekem gyermeket, különben meghalok!” Jákob ezzel utasította vissza a kérést: „Talán helyettese vagyok Istennek, aki megtagadta tőled a gyermekáldást?”

A gyermektelenség napjainkban is súlyos, fájdalmat okozó probléma. És épp a jelentős kereslet miatt lehetetlen eltekinteni a megoldást ajánló klinikák anyagi érdekeitől.

Kétségkívül nagyon leegyszerűsítő lenne mindenfajta, a meddőséget gyógyító orvosi beavatkozást egyfajta „istenhelyettesítő” fellépésként értelmezni. „Szinte közhelynek számít – írja a szerző –, hogy az utódnemzés és fogamzásszabályozás témájában az egyház mindent, ami természetes, támogat, és mindent, ami mesterséges, elvet.” Ez a megközelítés azonban magyarázatra szorul. Mint ahogyan az is, mi mit jelent: mi a mesterséges, és mi a természetes.

A katolikus egyház például elutasítja az úgynevezett heterológ eljárásokat, amelyek során az ivarsejtek nem a házaspár tagjaitól, hanem külső donortól származnak. Ez ugyanis megsérti a házasság egységének elvét. Hasonló a helyzet a béranyasággal, amelyet viszont azért tart elfogadhatatlannak a Hittani Kongregáció Donum Vitae (Az élet ajándéka) kezdetű 1987-es instrukciója, mert a terhesség kihordása nem puszta élettani folyamat, hanem személyes, anyai tett. (Valószínűleg hasonlóan elítélő lesz a Szentszék a műméhhel kapcsolatosan is, ahol aligha beszélhetünk szeretetteli kötődésről.)

Más a helyzet a homológ módszereknél. A házaspár saját ivarsejtjeinek a beültetésével kapcsolatban lényegesen differenciáltabb a kép. Ugyanakkor a Donum Vitae óv a humán reprodukció technokrata megközelítésétől: „Senkinek sem szabad egy gyermek világra jöttét a technikai hatékonyság feltételeinek alávetni, ami attól függ, hogy milyen fokon és milyen jártasságban tudják ezeket a technikákat alkalmazni.”

A katolikus egyház az emberi élet védelme miatt veti el a heterológ megtermékenyítést, a humán embriók kísérleti felhasználását, megsemmisítését vagy akár csak magára hagyását is.

A 2008-ban megjelent Dignitas personae (A személy méltósága) kezdetű hittani kongregációs útmutatás szerint a statisztikák azt mutatják, hogy 30-35 százalék a mesterséges megtermékenyítés sikere, tehát egyetlen gyermek megszületéséhez hat-kilenc embriót használnak föl. Az orvoslás más területén nem lenne elfogadott ilyen arányú halálesettel járó eljárás. A helyzetet tovább rontja, hogy az embriók jelentős része nem éli túl a lefagyasztás és a felolvasztás folyamatát.

Csak hát a technológia folyamatosan fejlődik, változik, és az egyes klinikák mutatói is eltérőek. Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatója például nem minden indulattól mentes, a Kisalföldben megjelent hozzászólásában azt állította, náluk 35 éves kor alatt 40–60 százalék a hazavitt gyermekek aránya, a lefagyasztott és felmelegített embriók túlélési aránya viszont 89–91 százalékos. Könnyen lehet, hogy kilenc év alatt ilyen sokat fejlődött a technológia, és az sem zárható ki, hogy a győri intézet sokkal jobban teljesít az átlagnál.

Az igazgató véleménye szakértői, ám aligha elfogultságtól mentes, hiszen érdekelt a páciensek megszerzésében és megtartásában. Árlistájukon minden egyes beavatkozás díja korrekt módon szerepel. Ráadásul az intézet olyan eljárásokat is végez (mesterséges megtermékenyítés donor ivarsejtekkel, preimplantációs genetikai vizsgálat), amelyeket a katolikus egyház tanítása egyöntetűen és határozottan elutasít.

A hazai jogi szabályozás problémás, amelyen változtatni kellene. De a morálteológusok közül sokan úgy vélik, hogy azok az eljárások, amelyek védik az embrió integritását, a születő emberi lény érdekét és jogát, hogy házasságban foganjon, oda szülessen, és ott nőjön föl, elfogadhatók. Sőt ezt az elvet a Donum Vitae a homológ mesterséges inszeminációra vonatkozó B pontja is elfogadja.

Ugyanakkor – mint arra Roska Tamás teológus hívta fel a figyelmet – a lombikprogramok nyomán kialakult pereskedések mind azt mutatják, a résztvevők sokszor kereskedelmi terméknek tekintik a születő életet. A gyermek nem fiú lett, hanem lány, valamilyen betegséget hordoz a kifizetett összegek ellenére, s a program résztvevői máris bírósághoz fordulnak: hibás a termék.

Roska Tamás idézi a Brit Egészségügyi Minisztérium adatait: 1991-től 2011-ig több mint hárommillió embriót hoztak létre mesterséges megtermékenyítéssel, de kevesebb mint százezer született meg. Mintegy másfél millió embriót pusztítottak el, és több mint százezret bocsátottak rendelkezésre kísérleti kutatásokhoz. Borzasztó számok. Nem meglepő, hogy Ferenc pápa a katolikus orvosoknak tartott beszédében ezt mondta: „Az élettel való kísérletezés korában élünk. Ez azonban rossz kísérlet. Gyermekeket gyártani ahelyett, hogy ajándékként fogadnánk el őket… az élettel játszani. Legyenek óvatosak, mert ez a Teremtő elleni bűn.”

Fáy Zoltán – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu