A magyar gyomorirodalom sorozatgyilkosa a töltött káposzta. Ettől fullad meg Móricz Zsigmond Tragédia című novellájában Kis János, aki a gazdag Sarudyt akarja "kienni a vagyonábul".
A napszámos egy élet gyűlöletével fog hozzá a bosszúhoz, bekanalazza a zsíros húslevest, beraktározza a kövér túrós csuszát, lencsés orját, ám amikor a töltött káposzta következik, akkorra korpaciberéhez szokott gyenge gyomra felmondja a szolgálatot. A hús megakad a torkán.
Hasonló sorsra jut Kerékgyártó Sámuel, a debreceni nagyevő is. Fogad, hogy elbánik három tál káposztával. A fogadást megnyeri, de az asztal alá gurul. „Az isten bűnömül ne vegye, de nem nagyon tudom sajnálni – írja Móra Ferenc -, mert ritka szép halála volt. Nagyon kevés halott dicsekedhet azzal mostanában Magyarországon, hogy azt állapította meg róla a halottkém: a halál oka három tál töltött káposzta. A gyilkossághoz elég egyetlen adag is. Jókai figurája, a Sámsonverő a Névtelen vár című regényben azzal henceg, hogy elbánik Napóleon katonáival: „Nem kell a franciának töltött puska; meg lehet azt ölni töltött káposztával is.” A nehéz, zsíros étel számtalan más novellában okoz lidérces álmokat. Pedig „aki soká eszik töltött káposztát, soká él” – mondja Móricz. Ám kiderül, hogy Töltöttkáposzta és hosszú élet című elbeszélésében az asszony csak azért főzi ura kedvencét, mert rá akarja beszélni egy életbiztosítás megkötésére.
Mások persze másként vélekednek. A csáktornyai Zrínyi-udvar XVII. századi kéziratos szakácskönyvének szerzője ezt írja: „Az káposztás húson kezdem el, úgy mint Magyar- és Horvátország címerén”. Merthogy a szalonnás káposzta Bél Mátyás földrajztudós szerint is hazánk címere. „A’ki eztet fallya, ajakát megnyallja Kálvinista menny országnak” – lelkendezik Szirmay Antal táblai ülnök. Ez az étel lebeg Mikes Kelemen szemei előtt is rodostói magányában: „A szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint a számnak a kapros és tejfellel béboríttatott káposzta.”
Nem véletlen, hogy legrégibb szakácskönyvünk, A szakácsmesterségnek könyvecskéje (1695-ből) is káposztás receptekkel indul: „…a nyers tehénhúst szalonnával öszve kell vágni jól a vágókéssel, szép aprón, abba bors, gyömbér, só, ez meglévén, darabonként takargasd egész káposztalevelekbe, és főzd meg jól.” Mintha Mikszáthot hallanánk: „Egy sor füle, egy sor orja, egy sor kövérje, egy sor töltelék.” Vagy Krúdyt, aki a Glück Frigyesnek adott díszebéd megrendelésekor pontosan leírta, mit kíván: „A vékonyra vágott káposztát két nappal előbb főzesd meg jó puhára és csak azután rakasd bele összefőzésre a szükséges kellékeket. Nevezetesen a vastag marhaszegyet, füstölt disznóhús zsírosabb részeit, nem feledkezvén meg a csülkök, körmök, pirított füstölt szalonnák, ízesítő fűszerek, bors, paprika, babérlevél, kaporról sem.”
.jpg)
Déryné Széppataki Róza még megspékelt sült kappant, sült libát is tett a „közepibe”, s az egész fazekat beborította szalonnabőrrel. Ilyen ihletett eledelt kóstolhatott Berda József is: „Ó becses fáradság, most hát a jó levest szürcsölöm, / s aztán te kerülsz sorra, ízes káposzta! / Csak lassan, utoljára jön a fejedelmi töltelék! / Hej, a töltelék a disznóból! Érzed-é kocsonyás tejjé melegedik benned, majd kipattan a bőrödön, s hirtelen tűzbeborult tested / egészséges lányokra gondol.”
Mindig új és új szerelmekre. Mert felmelegítve csak a töltött káposzta jó.
Vinkó József – hetivalasz.hu
