Halmos Béla Program a népzenéért

256

Száznyolcvannyolc rendezvény kapott támogatást a Halmos Béla Programból –

tájékoztatta a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke július 22-én a Veszprémi Utcazene Fesztiválon az MTI-t. Doncsev András elmondta: a Halmos Béla Ideiglenes Kollégium döntött a Halmos Béla Program 150 millió forintos keretösszegének felosztásáról.

Az alelnök kiemelte: az első körben kiírt öt alapprogramra 227 pályázat érkezett, melyből 188-at támogatott a kollégium. Ez kimagasló, 82 százalékos támogatási arányt jelent – tette hozzá. Az öt alapprogramon belül népzenei képzési programokra, Kárpát-medencei nép- és világzenei programokra, koncertek, koncertsorozatok rendezésére, koreográfiazenék létrehozására, valamint hazai és külhoni rendszeresen működő táncházak és folk klubok programjaira lehetett pályázni. Utóbbi kategóriában 112 pályázatot támogatott a kollégium több mint hetvenmillió forint értékben – közölte az Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Hozzátette: az üres adathordozói díjak révén az év második felében újabb 150 millió forint értékben lesz lehetőség pályázni a Halmos Béla Programban.

Doncsev András arról is beszélt, hogy a Cseh Tamás Program első alprogramjára, az induló és kezdő zenekarok hang-, illetve képfelvételének elkészítésére augusztus elsején jár le a jelentkezés. Ebben a kategóriában a tervezett keretösszeg 50 millió forint, és legfeljebb kétmillió forint az igényelhető támogatás.

IMG_4688

A Cseh Tamás Programban a vidéki klubtámogatási alprogram idén a tavalyi 80 helyett 140 millió forintos keretösszeggel indul el. Ebből mintegy hét-nyolcszáz koncert megvalósítását támogatja majd a kollégium. Tavaly indult először a határon túli klubtámogató alprogram, ezt 30 millió forintos keretösszeggel hirdették meg és maximum hárommillió forintos támogatásért lehet az NKA-hoz fordulni. A program részeként a magyar könnyűzene nemzetközi megjelenését támogató alprogramra is 30 millió forint áll rendelkezésre. Az üres adat- és képhordozók jogdíjából 2016-ban egymilliárd 419 millió 723 ezer forint érkezett az NKA-hoz.

Forrás: MTI

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu