Mindenki bűnös

272

Megtorlás – Kádár János mint Ferenc József „tanítványa”

Magyarország legnagyobb politikai megtorlásának – ahogy Gosztonyi Péter minősítette A magyar Golgota című kötetében az ’56-os forradalom leverését követő kádári megtorlást – kutatása során sok furcsasággal is találkozhat a történész.

Ilyen sajátos fintora a sorsnak, hogy az 1956-os nyomozó hatóság, ügyészség és bíróság számára éppúgy meghatározta a politika a forradalommal kapcsolatban használható „hivatalos terminológiát”, mint 1849-ben a Haynau vezényelte megtorlás idején. Aligha hihető, hogy a kádári megtorló gépezet jártas volt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlás történeteinek részleteit illetően, s még kevésbé, hogy olvasta az akkori forrásokat. Ezért többen rácsodálkoztunk, hogy a győztesek terminológiája kísértetiesen hasonló.

A jelenséggel a Brusznyai-per feldolgozásánál találkoztam először a kilencvenes évek közepén: a Brusznyai Árpád tanárt halálra ítélő koncepciós eljárás feldolgozása során.

Nézzünk bele a periratokba, így elsősorban a kihallgatási jegyzőkönyvekbe! Olvashatjuk a „Megyei Ellenforradalmi Tanács”, „Ellenforradalmi Katonai Tanács” stb. torzszülött, sose volt elnevezéseket. S az már igazán Kleió csínytevése, hogy Schnekta Péter ezredes így vallott a Kerdivári Sándor rendőr százados által leírt jegyzőkönyv szerint: „Véleményem szerint Brusznyai Árpád főellenforradalmárnak és az egyetemi fiatalságnak talán egyetlen bizalmas tisztje volt”, azaz Kis Gál százados. Nos, a „fő-ellenforradalmár” megjelöléssel minden bizonnyal elégedett lenne Haynau táborszernagy és Karl Ernst törzshadbíró is, hiszen ez valójában az ő hivatalos nyelvhasználatukban szereplő „felkelőfőnök” „lázadófőnök”, „lázadóvezér” szocialista adaptációja.

A levert forradalmak után – úgy tűnt – nemcsak a zsarnokság megtorlási módszerei, de a frazeológia is mutat némi hasonlóságot. Tudnunk kell azonban, hogy többről van szó, mint a fogalmak, kifejezések „rokonításáról”.

Nemrég jelent meg a Lugas hasábjain az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitűnő kutatójának, Hermann Róbert történésznek a tollából – Büntetlen nem maradhatnak címmel – ­kiváló írás az 1849-es megtorlás forrásanyagából, amely a magyar köztudatban kevéssé ismert.
A ránk maradt források tanúsága szerint I. Ferenc József kormányának elnöke – Felix zu Schwarzenberg miniszterelnök – vezetésével a forradalom és szabadságharc résztvevőit a megtorlás szempontjából kategóriákba sorolta.

Fotó: MTI–Vigovszki Ferenc

Kádár János Moszkvából hazatérőben kiszáll a vasúti kocsiból a záhonyi határállomáson, 1957

De a megtorlás tervezetét I. Ferenc József szigorította az 1849. augusztus 29-én Haynau táborszernagy részére küldött utasításban, bűnösnek tekintve az alábbi kategóriákba tartozókat:

1. Az ideiglenes kormány, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjai, az április 14-i határozat részesei és a kormánybiztosok.

2. A felkelő hadsereg minden tábornoka (akkor is, ha korábban nem voltak császári és királyi tisztek).

3. Az április 14-e utáni forradalmi kormány szolgálatában vagy érdekében „különösen kiemelkedő és veszélyes tevékenységet” kifejtett honvédtisztek, polgári hivatalnokok és lelkipásztorok.

I. Ferenc József megtorló gépezete tehát e forgatókönyv alapján kezdte meg és hajtotta végre a megtorlást, valójában mindenki ellen, aki értékelhető módon valamilyen tevékenységet fejtett ki Magyarország javára.

Az 1956-os forradalom leverését és a munkástanácsok hatalmának felszámolását követően a tényleges hatalmat gyakorló MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága, majd Politikai Bizottsága ugyancsak elkészíttette a Belügyminisztériummal a megtorlás forgatókönyvét, amely 1957. május 15-i keltezéssel, „Az ellenforradalmi erők elleni harc fő csapásainak iránya” címmel készült el, és került az MSZMP PB elé.

A tervezet a megsemmisítendő ellenséget négy pontban csoportosította:
„1. A Győri és Miskolci ellenkormány tagjai, az ellenforradalom országos, budapesti, megyei és legfontosabb területi bizottságainak és bizottmányainak első sorban osztályidegen, ellenforradalmi vezetői és tagjai.

2. Arisztokraták, volt földbirtokosok, nagytőkések, gyárosok, bankárok stb. akik a hatalom visszaszerzésében tevékenykedtek.

3. A fasiszta és burzsoá pártok, a horthy rezsim [sic!] vezetői, politikai és katonai személyei, valamint olyan volt fegyveres szervek vezetői és tagjai, mint a csendőrség, VKF/2 horthysta tisztek.

4. A fegyveres ellenforradalmi akcióban résztvett huligán és deklasszált elemek.”

A tervezet szerint „1. Népbíróság elé kell állítani az ellenforradalom országos és megyei vezetőit és azon személyeket, akik szervezői voltak a népi demokratikus rend megdöntésének. Ebben a kategóriában a csapást az ellenséges osztálymaradványokra kulákokra, volt horthysta rezsim legfontosabb politikai, közéleti, katonai, valamint csendőr, horthysta katonatiszt és fegyveres harcokban résztvett huligán és más deklasszált elemekre kell mérni.

2. Bíróság elé kell állítani az ellenforradalomban országos, budapesti, területi, kerületi megyei bizottságainak és bizottmányainak ellenséges tevékenységű tagjait. Továbbá a munkástanácsok, ifjúsági, vagy ellenforradalmi szervezetek vezetőit, szervezőit, akik gyilkosságokra, sztrájkra és más ellenforradalmi tevékenységre izgattak vagy ilyen cselekményben, mint irányadók, szervezők részt vettek.”

A tervezet nyomán – amelyet az MSZMP PB 1957. július 2-i határozatában szinte szó szerint vett át – (immár kommunista frazeológiával) mondta el ugyanazt, amit I. Ferenc József, hogy mindenkin meg kell torolni a forradalomban való részvételt.
Mádl Ferenc akadémikus elnökletével 1999. szeptember 25-én a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága székházában tudományos ülés foglalkozott Brusznyai Árpád és a forradalomban részt vett társai perével, illetve a kádári megtorlással.

Mezey Barna jogtörténész-professzor itt tartott előadásában hasonlította össze a Brusznyai-perről írott könyvemet Károlyi Árpádnak
Batthyány Lajos miniszterelnök felségsértési peréről írt könyvével. Az összehasonlítás során kifejtette, hogy a kádári megtorlás perei és az első felelős miniszterelnök pere között „hihetetlen a hasonlóság”.

Hihetetlenek azok a párhuzamok, amelyek az akkori és a majd 110 esztendővel későbbi megtorlásokat jellemzik. Hihetetlen a politikai, a történeti párhuzam, azaz a perben alkalmazott párhuzam is. Ez a párhuzamosság kínálja azt a fajta modellkeresést, amely arra ad választ, hogy végső soron hogyan működik a megtorló apparátus, hogyan működik a megsértett politika, és hogyan vesz elégtételt. Úgy gondolom, hogy Brusznyai Árpád perében olyan eljárást ismerhettünk meg, amelynek – szomorú így kimondani – időtlen szerkezete van.
Időtlen szerkezete van, mert tökéletesen tükrözte a sértett hatalom reakcióit.

Záró gondolatként még annyit, hogy Illyés Gyula halhatatlan versét – Egy mondat a zsarnokságról – bizonnyal értelmezhetjük úgy is, hogy annak tartalma örök érvényű és egyetemes mindenkor minden zsarnokságra, mert „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van…”.

Kahler Frigyes – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu