Kádár-kor – Péter György máig tisztázatlan halála a BM-kórházban
Ortutay Gyula halála után 31 évvel, 2009-ben kiadott naplójában több bejegyzés is foglalkozik Péter Györgynek, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökének titokzatos halálával. A komoly illegális kommunista múlttal rendelkező közgazdász az 1968. január elsején megkezdett reform, az „új gazdasági mechanizmus” egyik megalkotója volt.
Ügyében a Belügyminisztérium már 1968 márciusában titkos felderítést folytatott az MSZMP és a kormány vezetőinek engedélyével. Ellene a vád üzérkedés és devizabűntett alapos gyanúja volt, ugyanis szenvedélyes numizmatikusként nemesfém érméket gyűjtött és vásárolt itthon és külföldön is.
De azt is rebesgették róla, hogy „izraeli kém” volt. (Mindez másfél évvel az 1967. júniusi közel-keleti háború után történt, mely nagyobb antiszemita hullámot indított el 1968 tavaszán Lengyelországban, de nálunk is éreztette hatását.) E vád ellen Péter György – állítólag – több pártfórumon is tiltakozott.
A KSH elnökére 1968. december negyedikén terjesztették ki a nyomozást. Felfüggesztették az állásából, de formailag szabadlábon hagyták. Valójában Benkei András belügyminiszter utasítására a Korvin Ottó-kórházban, a BM intézményé-ben őrizet alatt ápolták. Péter Györgyöt többször kihallgatták, ismételten ártatlannak vallotta magát. A hivatalos jelentés szerint 1969. január 3-án éjjel ölte meg magát konyhakéssel. Az öngyilkossági verziót azonban már akkor sem hitte el senki, Budapesten a legvadabb hírek keltek lábra.
Próba a tükör előtt
Ortutay 1969 januárjában ezt írta róla: „A kórházban Péter őrizet alatt állt. A két ÁVH-s, Sanyi – t. i. Barcs Sándor, az MTI elnöke – így nevezte őket, este benézett a szobába, Péter pizsamában, befelé fordulva aludt. Nyugodtan elmentek ultizni, s vagy másfél óra múlva (egy másik hír szerint csak hajnali öt óra tájban) benéztek a szobába, s látják: Péter ott fekszik holtan, felöltözve – a másik híradó, Mód Aladár szerint pizsamában.
Barcs adatközlője szerint nemcsak fel volt öltözve (vagy esetleg felöltöztették!), hanem a szája begyömöszölve és bekötve, és bal oldalon egy konyhakés mélyen átvágta a nyaki ütőeret és a szívet is. Barcsnak az a véleménye, hogy így az ember nem lesz öngyilkos, még ha fel is tételezzük, hogy olyan nagy az akaratereje, hogy betömi a száját, és átköti egy kendővel, hogy ne hallják a hörgését, a döfés olyan felülről jövő és olyan erejű, hogy azt maga nem tehette.
Szerinte ez gyilkosság: a szektások el akarják hallgattatni, hogy annál korlátlanabbul támadjanak. Mert támadni fognak, mondja Sanyi: a vádlott az egész Kádár-szisztéma, az első vonalban Nyers és Aczél ellen folyik a harc, s Kádáron múlik, hogy van-e elég ereje a támadás visszaveréséhez.” Ortutay, aki amúgy „nevetségesen gőgösnek” tartotta Péter Györgyöt, idéz a BM-kórházban dolgozó orvost is a részletekről.
Eszerint „több, kisebb sérülés arra vall, hogy a tükör előtt próbált öngyilkos lenni, ez nem ment, s volt lelkiereje, hogy a konyhakést (hogy jutott ehhez a nagy konyhakéshez?) beleerősítse valahogy az ágydeszkába, vagy mibe, s római módra beledőlt a késbe. Csak hajnalban vették észre, amikor már a hullamerevség is megszűnt, a teljesen kivérzett test laza volt már.”
„Hazai kommunista”
A rendszerváltás után, 1992. április 24-én tudományos ülésszakot rendeztek „egy reformközgazdász emlékére”. Abban az összes felszólaló egyetértett, hogy Péter György halálának körülményei meglehetősen gyanúsak voltak, sőt mindmáig tisztázatlanok. Ahhoz sem fért kétség, hogy koncepciós eljárás áldozata volt.
Le akartak számolni vele, hiszen azért a bűnért, amelyet felróttak neki – azaz, hogy érméket vásárolt és gyűjtött –, akkoriban olyan pozícióban lévő vezetőnek, mint ő, legrosszabb esetben „elvtársi feddés” járt. Lehet, hogy azért végeztek vele az MSZMP „keményvonalas”, „reformellenes” vezetői, mert az útjukban állt?
Mindenekelőtt ismerkedjünk meg Péter (Pikler) György életútjával! 1903-ban született Budapesten, asszimilálódott zsidó családban. Apja, Pikler J. Gyula orvos volt, és közgazdasági író, a budapesti statisztikai hivatal aligazgatója, neves demográfus.
A jómódú fiatalember 1926-ban végezte el az egyetemet, majd németországi és olaszországi utazás után tért haza, és vette feleségül Emilie Madeleine Reichet, aki már Pikler Emmi néven híres gyermekorvos lett. A Phőnix biztosítótársaságnál helyezkedett el matematikusként, gyermeke született, úgy tűnt, hogy konszolidált, polgári életet élhet. Mégis, talán Németországban szerzett élményei hatására 1932-ben belépett az illegális kommunista pártba. Egyik ajánlója az életében később jelentős szerepet játszó közgazdász, Friss István volt.
Péter polgári körökben forgott, ugyanakkor a KMP titkos nyomdáját irányította, és a titkos hazai kommunista vezetés egyik beltagja volt. A KMP utolsó hazai titkársága 1936. január 15-én bukott le a Hattyú utca 106/b alatti konspirációs lakásban. Ezután a moszkvai Komintern feloszlatta a szervezetet. A lebukott vezetőket, Kis Zsigmondot, Péter Györgyöt, Sebes Istvánt és Weil Emilt a magyar királyi honvédtörvényszék súlyos börtönbüntetésre ítélte.
Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke kitünteti Péter Györgyöt (balra), 1960
Fotós: MTI–Vigovszki Ferenc
Péter György első fokon tíz évet, másodfokon 15 év fegyházat kapott. Ennél súlyosabb büntetéssel csak Rákosi Mátyást és Vas Zoltánt sújtották a hazai kommunista vezetők közül, akikkel egyébként Péter György együtt raboskodott a szegedi Csillagbörtönben.
Őt azonban – az utóbbi két fogolytól eltérően – 1940-ben nem cserélték a Horthy-rendszer hatóságai 1848-as honvédzászlókra, és nem engedték ki a Szovjetunióba. 1944 nyarán a politikai foglyokból létrehozott büntető munkásszázadba sorozták be, amelyet Szegedről Németország felé indítottak. Útközben két társával együtt Baján megszökött, és energiáit, figyelemre méltó képességeit már 1945 első napjaitól kezdve a koalíciós kormány, majd a „népi demokrácia” szolgálatába állította.
Péter György „hazai kommunista” volt, soha nem élt hosszabb ideig a Szovjetunióban, nem ismerte az ottani viszonyokat. Meggyőződését igyekezett összeegyeztetni szuverén értelmiségi magatartásával, az önálló gondolkodással. Ezt a párt „moszkovita” vezetői is tudták róla, és nem fogadták be maguk közé. Nem volt tagja sem az MKP (1948 után: MDP) központi vezetőségének, sem a központi bizottságnak, csak a központi ellenőrző bizottságnak. 1948-ban nevezték ki a KSH elnökévé.
Feladata megfelelt a kor szellemének. Megtisztította a KSH-t a „polgári szakemberektől”, és szovjet mintára szervezte át a magyar statisztikai rendszert. Közben azonban fontos információkhoz jutott. Megismerte a sztálini mintára bevezetett tervgazdaság működését és hatását a magyar társadalomra. Közelről látta, hová vezet a Rákosi diktatúrája, a szovjetrendszer szolgai másolása.
Véleményét nem rejtette véka alá: Hegedüs András életrajzi interjúja szerint (Élet egy eszme árnyékában, 1985) a KSH már 1952-ben dokumentálta az életszínvonal drasztikus csökkenését, de adatait Gerő Ernő nem fogadta el. Ezért kezdett elméleti szinten foglalkozni a reformokkal – úgy, hogy távol tartotta magát Nagy Imre körétől, nem tartott közelebbi kapcsolatot a „revizionistákkal”.
S nem vett részt az 1956-os forradalomban, mert a kritikus napokban külföldön tartózkodott. „Eretnek gondolatait” azokban a reformbizottságokban tárgyalták meg, amelyeket a Kádár-rendszer első heteiben állítottak fel. 1957 őszén az MSZMP elvetette a gazdaságirányítás reformját, de fő szorgalmazóját, Péter Györgyöt nem vonták felelősségre, meghagyták a KSH elnökének.
Nem kis mértékben azért, mert Friss István, a Közgazdaság-tudományi Intézet igazgatója, a politikai bizottság osztályvezetője megvédte őt Marosán György és mások támadásával szemben.
Túlzott reformok
Reformelképzelései tíz évvel később hivatalos rangra emelkedtek. Társszerzője volt az MSZMP 1966. május 25–27-i határozatának, amely a gazdasági reform előkészítéséről szólt. Ez a borítója alapján sárga-barna könyvnek nevezett brosúra lényegében az új gazdasági mechanizmus „tervrajza” volt. Tartalmazta a tervutasításos rendszer megszüntetését, a vállalatok önállóságának növelését, a „piactisztító árak” bevezetését, a vállalati nyereség előtérbe állítását.
Ugyanakkor a Szovjet-unióban a kommunista párt központi bizottságának vezetése, a „politbüró” már 1968 márciusában titkos határozatot hozott arról, hogy „túlzottnak” találják a Magyarországon és Csehszlovákiában elindított gazdasági reformokat, amelyekről feltételezték, hogy előbb-utóbb a szocialista termelési rendszer felszámolásához vezetnek.
Nincs kizárva, hogy a Moszkvával szoros kapcsolat ápolására törekvő keményvonalas kommunisták erre az ösztönzésre kezdték el figyelni Péter Györgyöt. De az is elképzelhető, hogy a volt ÁVH-sok régebbi keletű számlát nyújtottak be.
Hegedűs B. András, aki betekintett a BM V-155.912 sz. vizsgálati dossziéjába, az emlékkonferencián idézte a KSH belügyi összekötő tisztjét, aki állítólag ezt mondta Péterről: „Tizenhárom éve várunk arra, hogy bedugja fejét a hurokba.”
Ügyét az a Kujalek János rendőr alezredes vizsgálta, aki századosként aktív szerepet játszott a Nagy Imre-perben is. Péter Györgyöt halála előtt néhány órával meglátogatta két, a gazdasági reformot támogató politikus, a négy évvel később halálos balesetet szenvedő Vályi Péter és Orbán László.
Bizonyára valamilyen nyilatkozat megtételére, illetve álláspontjának módosítására akarták rávenni. Ő erre valószínűleg nem volt hajlandó. Hegedűs B. idézte védőügyvédjének feljegyzését, amelyet Biszku Bélához írt: „Péter úgy vélekedett, hogy lehetetlenné van téve, mert ha tisztázódik is ügye, az emberek azt mondanák, hogy kimosták a múltja miatt.”
Kár, hogy Biszku Béla ítélet nélkül végződött felelősségre vonása során a kihallgatók nem kérdezték meg, hogy mit tud Péter György haláláról. Igaz, a kilencvenes éveiben járó egykori belügyminiszter, majd kb-titkár bizonyára azt felelte volna: nem emlékszik rá.
Pelle János – www.magyaridok.hu
