Hamis linzer: a kényszermunkatábortól a magyar cigányszalámiig

312

Bár a linzi városházán A gondolatok szabadok címmel megnyílt plakátkiállításról többen állították, hogy nem magyarellenes, a verniszázs előtt egy nappal a bécsi Burgtheaternél épp a magyar cigányság helyzete volt a téma, Daróczi Ágnes moderálásával.

A Der Standard összekapcsolta a két eseményt.

„A cigánykonzerv hasmenést okoz”, ennek bármilyen kontextusba ágyazása lealacsonyító a romákra nézve – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Vince a magyarellenes felhangú linzi kiállítás kapcsán az Indexnek írt levelében.

Magyarország bécsi nagykövete szerint a kiállítás „ezen elemei alkalmasak arra, hogy a magyarországi romák ellen gyűlöletet keltsenek. Nem véletlen, hogy az Ausztriai Romaszövetség elnöke is elutasítóan nyilatkozott az esetről. Ez a kiállítás igazságtalanul vádolja hazánkat idegenellenességgel, miközben a magyar kormány az elmúlt három évben az EU-bizottság által is elismert módon a tagállamok közül az egyik legtöbbet tette a romák integrációjáért.”

[Az Európai Unió romastratégiája Magyarország soros elnöksége idején született meg 2011-ben, az érdem a magyaroké. A cigányság helyzetének kérdése 2010 nyarán került előtérbe, amikor Franciaország megkezdte illegális romatelepeinek felszámolását és a főleg Romániából és Bulgáriából érkezett romák kitoloncolását – a szerk.]

Gulyás cigány módra: garantáltan hasmenést okoz
Gulyás cigány módra: garantáltan hasmenést okoz
Fotó: Flickr

A kiállítás „hazánkat gyalázza és tünteti fel negatív színben és hozza nemzetiszocialista vagy idegengyűlölő ország gyanújába. Egy Hitler-bajuszos, magyar zászló állőtt álló »átlag magyar hazafi« képe vagy a kormányfő védjegyével ellátott, »cigányokból készült szalámi« (sic!) ábrázolása nem meghökkentő művészi alkotás, hanem sértő provokáció. Nincs köze a valósághoz” – írta a nagykövet.

[A kiállítás visszatérő témája a kannibalizmus, miszerint a magyarok és más európai népek a romákból élelmiszert készítenek – a szerk.]

Romastratégia 2020
Romastratégia 2020
Fotó: Flickr

Szalay-Bobrovniczky Vince az Index egy korábbi, a kiállításról szóló beszámolójához még azt is hozzáfűzte: általánosítás a kiállítás ellen tiltakozó ausztriai magyarokat „ausztriai magyar nacionalistának” bélyegezni, hiszen ők „csak” az ország hírnevéért aggódó jó hazafiak.

[Meglehet, az Index a Der Standard eljárását követte ebben: az osztrák liberális napilap mindennemű tiltakozást a „magyar nacionalisták” számlájára írt, ekként számolt be arról is, hogy bécsi nagykövetünk Heinz Fischer osztrák államfőnél tiltakozott – a szerk.]

Krematóriumban sült magyar cigány szűzpecsenye, Rossini módra
Krematóriumban sült magyar cigány szűzpecsenye, Rossini módra
Fotó: flickr

Az Index az „ausztriai magyar nacionalisták” tiltakozásáról azt írta, hogy a plakátok korábban közterületen voltak láthatók, amelyek közül néhányat felháborodott magyarok megrongáltak. Ugyanakkor az összes plakátot – miután náci propagandának vélték – az osztrák rendőrök tépték le.

Utóbbi eset után a bécsi alkotót, Marika Schmiedtet Linz városa azzal kárpótolta, hogy most a városházán állíthat ki.

[Ami az MNO-t illeti: mi nem általánosítunk. Nem gondoljuk például, hogy minden osztrák törökellenes. Az FPÖ kuchtenwörthi alapszervezete mindenesetre tavasszal olyan közfelháborodást kiváltó posztot tett közzé a Facebookon, amely szerint a törököknél tradíció a gyermekmolesztálás. A „szösszenetet” egy kisfiúval fajtalankodó férfi képével illusztrálták, majd a közzétételét hibának tudták be. Egyébként jelenleg a radikális jobboldali FPÖ a legnépszerűbb párt az osztrák fiatalok körében, most szeptember végén 21,4 százalékkal, a harmadik legerősebb pártként került az osztrák parlamentbe – a szerk.]

A linzi kiállítás megnyitója előtt a magyar cigányság helyzete volt a téma

Bár Linz alpolgármestere, Klaus Luger azt hangsúlyozta az Indexnek, hogy a városházán látható kiállítás nem Magyarországról szól, a megnyitó előtt egy nappal a magyar cigányság helyzete volt téma Bécsben, ugyanis október 6-án a Burgtheaternél – hol máshol – rendezték meg a roma büszkeség napját. [Ez nálunk az aradi vértanúk emléknapja. Egyébként többek szerint nem magyarellenes a linzi kiállítás – a szerk.]

A linzi és a bécsi eseményt a Der Standard magától értetődően összekapcsolta. Az osztrák liberális napilap beszámolójából kiderül, mintegy százan voltak kíváncsiak a bécsi Roma Pride-ra, amelynek moderátora Daróczi Ágnes volt.

A kiállítás (több mint három adaggal) cigányellenes is
A linzi kiállítás (több mint három adaggal) cigányellenes is
Fotó: Flickr

Mint ismert, Daróczi Ágnes múlt évben Phralipe Független Cigány Szervezet alelnökeként ekként nyilatkozott a Sky Italiának: „A Fidesz politikája nagyon-nagyon hasonlít a Jobbikéhoz. Számukra ha egy roma születik, az már bűnöző, azt mondják, hogy a romák semmilyen munkához sem értenek. És ki a felelős az iskolákban elérhető oktatási színvonalkülönbségért, amit a romákat sújtja? Úgynevezett munkahelyeket teremtenek, és a kormánynak joga van ezeket a dolgozni akaró személyeket otthonuktól nagyon messzire elküldeni, ahol a rendőrség szigorú megfigyelése alatt vannak és konténerekben élnek. De hát mik ezek, ha nem kényszermunkatáborok?! Ez Orbán Viktor ajánlata a munkára.”

Daróczi Ágnes e nyilatkozatát felidézve – miszerint a Fidesz politikája nagyon-nagyon hasonlít a Jobbikéhoz stb. – még inkább érthető a linzi kiállítás alábbi plakátjának üzenete.

Főtt-füstölt  cigányszalámi magyar romákból, a romák kirekesztéséért felelős uniós hivatal tanúsítványával, Orbán Viktor fotójával és a Jobbik logójával
Főtt-füstölt cigányszalámi magyar romákból, a romák
kirekesztéséért felelős uniós hivatal tanúsítványával, Orbán Viktor
miniszterelnök fotójával és a Jobbik logójával
Fotó: Flickr

A Der Standard beszámolója szerint Daróczi Ágnes múlt vasárnap hasonlókat mondott Bécsben: „a romáknak közmunkásként kell dolgozniuk, ám hogy kinek, hogyan, milyen feltételekkel, arról a hatóságok döntenek. Az uralkodó előítéletek gyakran az önkényig fajulnak.”

A Burgtheater előtti pódiumon ezután Rafael Sándor beszélt arról, hogy felgyújtották a házát, ám mivel semmilyen segítséget nem kapott a hatóságoktól, végül elhagyta Magyarországot. [A Der Standard nem számolt be arról, hogy konkrétan melyik településen történhetett mindez, feltehetően ezért nem találtuk az eset nyomát a magyar sajtóban – a szerk.]

Daróczi Ágnes egyébként – aki a Der Standard szerint a magyarországi cigányság egyik legfontosabb reprezentánsa − arról is beszélt: a roma büszkeség napját azért lehetett most csak privát keretek között megrendezni, mert a magyar cigányság mély depresszióba zuhant, ennek oka a szegénység és a politikai korlátozások.

Alföldi Róberttel és Konrád Györggyel ünnepel a Burgtheater

Most hétvégén – pénteki kezdéssel – háromnapos konferenciával ünnepli fennállásának 125. évét a Burgtheater. Szombat délelőtt Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója tart vitaindító előadást, amelynek témája a művészet szabadsága és a szabadság ára. A színész-rendező az előadást követő vitában is részt vesz.

Vasárnap délelőtt Konrád György tart ünnepi beszédet, majd Heinz Fischer szövetségi elnök, illetve Claudia Schmied kulturális miniszter kap szót, végül Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő üdvözletét olvassák fel.

Emlékezetes: az egykori kommunista párttag Elfriede Jelinek egyebek között a Burgtheater igazgatójával, Matthias Hartmann-nal nyílt levelet írt az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének, Balog Zoltánnak, a magyar kultúra és különös tekintettel a színház szabadságát követelve. Elfirede Jelinek politikai befolyásolást, ideológiai megregulázást és cenzúrát emlegetett levelében. Az apropó: nem Alföldi Róbert, hanem Vidnyánszky Attila nyerte meg a Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatot.

Copy Paste: az „átlagmagyar” Marika Schmiedt szemével hasonlít az osztrák Hitlerre, aki egyébként nagyon szerette Linzet

Copy Paste: az „átlagmagyar” Marika Schmiedt szemével hasonlít
az osztrák Hitlerre, aki egyébként nagyon szerette Linzet

Fotó: flickr

Balog Zoltán az osztrák művészek nyílt levele után személyes találkozóra hívta Matthias Hartmannt, a bécsi Burgtheater igazgatóját. A találkozó több levélváltás után június 16-án valósult meg. A találkozó végén Hartmann végül azt javasolta: a Burgtheater bemutatja Vidnyánszky Attila és Schilling Árpád egy-egy rendezését, Balog Zoltán és minisztertársa, Claudia Schmied pedig nyilvános kultúrpolitikai diskurzust folytathat Bécsben.

A június 24-ei Der Spiegelben megjelentetett írásában Hartmann ekként jellemezte Balog Zoltánt: „Tagja egy olyan kormánynak, amely az antiszemita csőcselékkel és a szélsőjobboldallal flörtöl. Ő a felelős azért, hogy a romagyerekeket külön iskolai osztályokba szegregálják. Olyan emberek dolgoznak alatta, akik nyíltan elismerik, hogy csak igazán nemzeti érzelmű művészeket akarnak támogatni.”

Ennek kapcsán Hartmann fel is vetette Nem, miniszter úr címmel közölt „úti beszámolójában”: Németország államfőjének, Joachim Gaucknak vissza kellene kérnie Balog Zoltántól azt a magas rangú állami kitüntetést, amelyet a német-magyar viszony, valamint az emberi és kisebbségi jogok terén szerzett érdemei elismeréseként adományozott neki május 28-án. [Gauck döntését nagyban meghatározta a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának pozitív állásfoglalása – a szerk.]

Kétségtelen, hogy a linzi kiállítás, a roma büszkeség napja, valamint a Burgtheater igazgatójának fentebb ismertetett eszmefuttatása között vannak hasonlóságok, egybecsengések. Mindenesetre Marika Schmiedt kiállításának Flickr-oldalán a további, nem éppen magyarbarát képeket találtuk:

mno.hu – tgi

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu