Kiállítás – Balatoni nyár, avagy a művész is ember
Vendégül látják a híres írót, majd az önfeledt napokért cserébe megkérik, tegyen „spontán” vallomást a lágy hullámokról és a borzoló habokról, a háborítatlan környezetről, a hely nyugalmat árasztó szépségéről. Csak a reklám kedvéért. Ismerős fogás a turisztikai célpont forgalmának fellendítésére? Vajon valami hasonló motiválta az 1950-es, ’60-as, ’70-es évek művészeit, akiknek Balaton ihlette írásai és vidám nyári fotói szeptember közepéig láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeum Írófényképek című kiállításán?
A Szigligeti Alkotóház szolgáltatásait egész évben igénybe vehették a művészek a Kádár-korban – szigorúan beutalóval. Kezdetben az írók és irodalmárok kikapcsolódását szolgálta, 1968-tól a mai napig a társművészetek alkotóit is fogadja a ház. De mit is jelentett szabadságra menni a szocializmus szűkre szabott keretei között? És hogyan teltek a szabad hetek?
Szigligeten sokan megfordultak, itt pihent és dolgozott Devecseri (aki – nem csak a rím kedvéért időnként – „jaj de nagyon bevacsorált”) és Fekete István, Görgey Gábor, Gyurkovics Tibor, Kassák, Örkény meg Pilinszky, az együtt töltött vidám hetekről Szakonyi Károly feljegyzi, hogy itt űzte tréfáit Karinthy Cini, és Tatay Sándor is átjött pihenni badacsonyi szőlőjéből:
„Esténként, a vacsora után – még nem volt televízió – összejöttünk a könyvtárszobába kitalálós játékokra, vagy csak anekdoták sorjáztak, régi ugratásokat emlegettünk fel újra. Itt vannak ők most is, itt a folyosókon, itt róják a sorokat, kopogtatják az írógépeket, hallom az ajtók mögül. Nem múlhattak el!”
Már a visszaemlékezés hangneme jelzi, ez nem hangulatjavító propagandaszöveg, annál mélyebbről jövő vallomás. Amelyet nem a párt, hanem a jó társaság és a Balaton közelsége ihletett: „Így szeretek írni: hogy tollam hegyét, ha vastagon fog, eleven szőlőlevélbe törölhetem. Itt szeretek írni fent a szőlőhegyen – rögzíti a szabadság élményét Illyés Gyula. – A hegy lábánál a Balaton. Ha tollam nem töltőtoll volna, az antracitkék tavat képzelhetném tintatartómnak. Itt szeretek írni a felhők mozgó mennyezete alatt, a júliusi enyhe széljárásban, a szabadban.”
Juhász Ferenc hátast ugrik a szigligeti stégről, 1959, Koczogh Ákos felvétele
Az 1960-as, ’70-es évekre a balatoni nyaraló egyre több író számára vált elérhető álommá. Illyés tihanyi háza még az apósáé volt, Bertha Bulcsu Balatongyörökön, Veres Péter és Kodolányi János Balatonakarattyán, Rónay György Szárszón, Fodor András Fonyódligeten nyaralt, Déry Tiborék Lipták Gábor segítségével bukkantak a felújításra váró füredi villára. Mert Lipták a társaság motorja volt.
Az újságíró és felesége, Gyapay Piroska balatonfüredi otthona évtizedekre a második világháború utáni írónemzedék nyaralásainak önfeledt helyszíne lett. A forró nyári napok leginkább az Addio III. nevű vitorlás fedélzetén, a szellemi tornákban bővelkedő esti összejövetelek pedig a Lipták-villában és annak kertjében teltek.
A játék persze komoly volt: „Nem tudom, melyikünkben izzott fel akkoriban annyira a honvágy az éppen elérhetetlen Itália után, hogy kies öblünket s a romantikus félszigetet elneveztük Lombardiának, Toscanának, s lent, az alsó részét, amely már a tihanyi rév felé nyúlt, Szicíliának” – írja a házigazda, aki remek fotókat is készített vendégeiről. Bár Örkény, az irónia nagymestere megjegyzi: „Az a néhány kép, melyeknél hallgattál utasításomra, kitűnően sikerült […] Csak azt nem tudom megérteni, hogy én miért vagyok ilyen csúnya a képeken…”
Valóban, a kiállítás több mint száz felvétele, mely a PIM fotógyűjteményéből és családi albumok mélyéről került elő, megőrzi az utókornak Ottlik kisfiús mosolyát és Juhász Ferenc szaltóját. A tankönyvek unalomig ismételt illusztrációi után emlékezetes marad a vonzó és csinos Nemes Nagy Ágnes fürdőruhás képe, Polcz Alaine egyszerűen bombázó, Tamási Áron és Szabó Lőrinc már kevésbé, viszont bájos női partnereket választottak a fotóhoz. (Vagy az élethez.)
És magunkkal vinnénk a közelgő nyaralásra – nem csak emlékként – a tárlat nagy ötletét, az idézetekkel szabdalt tengerészcsíkos nyugágyat is. Ha a Balaton partján belevethetném magam a két rúd közé feszített Weöres-sorokba: „A Balaton / hintáz velem / két menny között / ring életem”, biztosan tudnám, a líra megtart.
(Balatoni nyár – Írófényképek az 1950-es, ’60-as, ’70-es évekből. A Petőfi Irodalmi Múzeum tárlata megtekinthető szeptember 16-ig)
Tóth Ida – www.magyaridok.hu
