Galambok az alagútban

288

John le Carré utazásai Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában

Az angol kémregény-irodalom talán legjobb szerzője, John le Carré, polgári nevén David John Moore Cornwell is megírta az emlékiratait, amelyek azért nem lehetnek klasszikus emlékiratok, mert írójuk majd 15 éven át, az ötvenes évek elejétől a hatvanas közepéig az angol hírszerzés, az MI5, majd az MI6 alkalmazásában állt.

A kémek pedig soha, mandátumuk lejárta után sem engedhetik meg maguknak a feltétel nélküli őszinteséget. Cornwell elsősorban német nyelvterületen dolgozott, specialitása a beépülés volt. Szélsőbaloldali csoportokba épülve szovjet hírszerzők után kutatott.

Munkája kiváló anyaggal szolgált tehát híres és ünnepelt kémregényeihez, vagyis Le Carré összekötötte a kellemest és jól fizetőt a hasznossal. Regényírói sikerének bizonyosan magyarázata a hitelessége is.

A Galambok alagútja című új kötet, melynek alcíme Történetek az életemből, egyrészt a hírszerző munka idején tapasztalt és megosztható események leírása, mint az Arafattal történt találkozása, másrészt és többségében Le Carré utazásainak rögzítése.

A jó író szerint ami megvan, azt nem kell kitalálni, így nem kell elképzelni, hogyan élnek Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában, nem térképeket böngészve kell megtervezni a hősök útját, hanem elmenni, és megnézni. És az utazás során megismert hús-vér emberekről lehet a szereplőket is mintázni.

Le Carré tehát, miután könyvei sikerének köszönhetően letette a hírszerző munka terheit, elindult anyagot gyűjteni a világban. Régi kapcsolatai működtek, pénze volt, így eljutott mindenfelé, ahová akart, és ahová a halandó emberek többségének esélye vagy bátorsága sincs. És mindent úgy figyelt meg, mint érzékeny íróember, aki tudja, nincs haszontalan tapasztalat.

Mi, magyar olvasók azonban tanácstalanul követjük a világ körül, mert csak kevés ismerőssel találkozunk. Tudjuk, ki Szaharov és Jelena Bonner, ki Arafat, ki Sydney Pollack vagy Richard Burton, de Le Carré ismerőseinek többségéről soha nem hallottunk.

Azzal kell szembesülnünk, és nyilván nem ebben a könyvben először, hogy az angolszász világ ismert vagy inkább közismert alakjairól soha nem hallottunk, és ennek nem kizárólag a 45 éves elzártságunk az oka, hanem az is, hogy nem mozogtunk régen sem és nem mozgunk velük ma sem egy körben. (Elég csak arra gondolnunk, hogy a népszerű amerikai vagy angol humoristák poénjainak egy részét nem érthetjük, mert nincs kódunk, hogy megfejtsük. Nem ismerjük hazai sztárjaikat, de miért is kellene ismernünk?)

Így aztán forgatjuk csak Le Carré könyvét, élvezzük is az események egy részét, lenyűgöz bennünket a magabiztosság, amellyel mozog a világban, de mindvégig csak kíváncsi látogatók maradunk.

Mondhatnánk, hogy ez a könyv nem nekünk szól, nem is a mi szempontunk szerint íródott, de miért is kellene hogy így legyen? Fontosabb lett volna, hogy az Agave kiadó, amelyik a kezünkbe adta, találjon hozzá egy valóban jó fordítót, és nem ártott volna egy tartalomjegyzék sem. Egyszóval némileg gondosabb szerkesztői munka. Azzal barátságosabbá lehetett volna tenni ezt a találkozást. Ami pedig az alagútba terelt galambokat illeti, nos, azok nem mi vagyunk.

(John le Carré: Galambok alagútja. Ford.: Fazekas László. Agave Könyvek, Budapest, 2017, 324 oldal. Ára: 3480 forint)

Hanthy Kinga – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu