Honvéd a csatában

963

Pindroch Csaba a tilos ajtókról, a hit mély vizéről és a hírnév kötelmeiről

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott színész, számos színházi darab, tévé- és játékfilm főszereplője. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke volt. Januártól a Magyarország, szeretlek! című tévéműsort egyedül, a Családi kört feleségével, Verebes Lindával vezeti. A színész házaspár három gyermeket nevel. Pindroch Csaba gyerekzsúrról érkezett a beszélgetésre.

– Sokszor láttam jó szerepekben. Számomra akkor vált nagyon szimpatikussá, amikor egyszer egy tévéműsorban a feleségéről beszélt – tisztelettel és szeretettel, mint édesanyáról végtelen elismeréssel. Hogyan segíti őt otthon, milyen feladatokat vállal?

– Nem szállodának vagy albérletnek tekintem az otthonunkat, ezért amiből lehet, kiveszem a részemet, két dolgot kivéve, a mosást és a vasalást. Úgy szervezem az életemet, hogy sokat lehessek a családommal, annak ellenére, hogy nehezebb otthon ritmusban maradni – pontosabban feladni a saját ritmusom és átvenni a gyerekekét –, mint a színpadon sütkérezni a fényben. A gyerekeink kreativitása egészen elképesztő. A mai zsúrra a nagylányom olyan tortát sütött a kisfiam születésnapjára, hogy eldöntöttük, többet nem rendelünk tortát cukrászdából. Mutatok róla fotókat. A tizenkét éves lányom marcipánból és csokiból megformázta a Jurassic Park bejáratát!

– A tévéműsorban azt is elmesélte, hogy a főiskola után belevetette magát az életbe, duhaj volt és nagyképű. Hogyan tudta a felesége megszelídíteni?

– Én nem a főiskola, hanem az egyházi gimnázium után csaptam bele az éjszakába. Nagy váltás volt, miután 14 évesen Salgótarjánból Esztergomba, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba kerültem. Diákként úgy éreztük, hogy sok minden kimaradt az életünkből. Tízéves koromtól nyaranta a Balaton partján dolgoztam, ahol édesanyám ABC-t vezetett. A rendszerváltás idején Siófok központi helye volt a változásoknak, főleg az éjszakai életben. Én szállodaportásként burokban éltem, fegyveres biztonsági őrrel. A stricik is előre köszöntek. Komoly duhajkodás folyt, miközben hajnalban verseket üvöltöttem a Balaton partján. A napi húsz forintos zsebpénzemből hirtelen jóval nagyobb, megfoghatatlan összeg lett. Szó szerint. Megfogtam egy pillanatra, aztán repült is tovább a „megfelelő” helyre. Lindának nem volt nagyon nehéz dolga velem. Ő volt a megfelelő ember mellém. Nekem volt nehéz dolgom, mert amíg nem találkoztam vele, csapkodtam jobbra-balra. Amihez talán az is hozzájárult, hogy amikor először jelentkeztem a főiskolára, Babarczy László – akiről azt se tudtam, hogy kicsoda – azt mondta nekem: „Csaba, eszméletlen a humora, de a drámát nem látom magában. Éljen, próbáljon ki dolgokat.” Megfogadtam a tanácsát. Amelyik ajtóra ki volt írva, hogy tilos, oda bementem. Sok mindent bepótoltam. Nem is értem, hogyan éltem túl bizonyos helyzeteket. Voltam komoly veszélyben is, de mindig megúsztam. A Jóisten vigyázott rám.

– A ferences gimnáziumban szigorú rend szerint éltek, és elmélyültek a hitben. Mit adott még önnek az iskola?

– Meghatározó közösségélményt. Sokan azóta is tartjuk a kapcsolatot egymással. Szerzetesek tanítottak minket, akiknek a puritánsága és lelkiereje nagyon hatott ránk. Nyolcvanan aludtunk egy hálóban, nagy volt a bezártság, szombaton is tanultunk. Aki közülünk elment katonának, annak az olyan volt, mintha nyaralna. Az, hogy a hitben elmélyültünk… hát, lenyomtak minket a hit mély vizébe, de igazából a suli után tíz évvel, egy magányos pillanatomban kaptam meg a hit ajándékát. Az elmúlt tizenöt évben volt iskolatársak unszolására, kérésére, először zártabb körben beszéltem erről – vállalások, tanúságtételek formájában –, az utóbbi három évben pedig már határozottabban. Egy ideig nem akartam, de aztán rájöttem, hogy kell a honvéd a csatába.

– Tavaly szeptemberben a világméretű ünnepségsorozaton mi volt a feladata hírnökként?

– Nagy megtiszteltetés volt számomra a felkérés. Előtte három-négy hónapig jártuk az országot, a helyi plébániák által verbuvált gyülekezetekbe vittük a hírét az eseménynek, és hívtuk az embereket, hogy jöjjenek el. Amikor a feleségem Kárpátalján forgatott, én voltam a gyerekekkel. Közben Beregszászon a helyi közösségnek is szerveztem egy invitálást, s a kongresszus idején egy nagy családot el is szállásoltunk az otthonunkban. Szakmámból adódóan voltak pluszfeladataim is, műsorokat vezettem, és felléptem az Ars Sacra Fesztiválon.

– Végül a záró misén, a Hősök terén az óriási tömeg előtt tanúságtételt tett.

– Hónapokig törtem a fejemet, hogy mit mondjak. Végül azt a történetet meséltem el, amely a legerősebb számomra. Rendkívül szerteágazó, kegyeleti okokból nagy plénum előtt nem is lehet úgy elmondani, mint zárt közösségben. Sajnos nem tudtam befejezni, és ha bonyolult volt, elnézést kérek, de én is ilyen bonyolultan kaptam meg. Utána többen jelezték, hogy büszkék rám, főleg a kiállásomért. Csodálatos élmény volt a fáklyás felvonulás is, amelyen a családommal vettem részt. Útközben jó volt elkapni olyan ismerősök pillantását, akikről nem gondoltam volna, hogy ott lesznek.

– Azon kevesek közé tartozik, akik 2018-ban Rómában részt vehettek egy pápai audiencián.

– Az év nyarán felkértek egy ötnapos egyházi munkára. Azért szerettem volna találkozni a pápával, mert alapvetően arra voltam kíváncsi, hogy bír-e azzal a furcsa energiafelhővel, amelyet már én is tapasztaltam két embernél. Ehhez képest jött egy apró, mosolygós ember. Imádtam, amikor Budapesten azt mondta: „Szeretném, ha nem úgy emlékeznének rám, mint egy supermanre, hanem mint egy bűnösre, aki megpróbált tisztán élni.” Rómában a kezemben tartottam a családom fotóját, a feszületet, amellyel a volt fizikatanárom, Vilmos atya, a gyerekek keresztapja összeadott minket Lindával, és a szüleim esküvői fényképét. Ott álltam a kis batyummal, s miközben Ferenc pápa megáldotta ezeket, eldurrant egy lufi, és ő odafordult. Na, gondoltam, ennyi volt, de amikor visszanézett, egy fehér bársonydobozt adott át pápai aranycímerrel – for mama, mondta – és ugyanolyat pirosban – for papa. Mindkettőben egy-egy olvasóval.

– Egy színész azért is játszik, hogy ismert legyen, szeressék, elismerjék. Hogyan viseli a hírnevet?

– Egyszer Balikó Tamással – Isten nyugosztalja – bementünk egy szórakozóhelyre Szegeden. Miután felismertek minket, sorban jöttek oda hozzánk az emberek, és mi kedvesen melléjük álltunk fotózkodni. A férfiaknak megfogtuk a vállát, a nőknek a derekát, amikor is egy hölgy azt mondta: „Héhéhé, azért itt nem tartunk!” Akkor jöttem rá, hogy én számára nem Pindroch Csaba színész vagyok, hanem ugyanolyan nevezetesség, mint a Lánchíd vagy egy farakás, amelyeket megörökít, hogy lám, én itt is jártam. Egy ilyen pillanat után az ember pontosan a helyén tudja kezelni a hírnevet. Amikor azért kedves valaki, mert megnevettettem az anyukáját vagy őt, azt bezsebelem. Az ismertség iszonyatos felelősséggel jár, például nem teheted meg, hogy megosztod a közönséget… Aminek valójában jelentősége van, az az, amit a feleségem csinál. Nem tipikusan fejlődő gyerekeket tanít teljesen önzetlenül. A szívét, lelkét, az idejét teszi ebbe a munkába. Ez sokkal nemesebb cselekedet, mint ismert emberként egy hangzatos alapítványi estre odatolni az arcomat.

– Nagy sikerrel játssza önálló estjét, a Segítség, megnősültem! című darabot. Egyszer ingyen adta elő…

– … nem egyszer, számtalanszor, de azokat a Jóistennel „boltolom le”. Imádom játszani, élvezem, hogy szereti a közönség.

– Garantált szórakozást ígér Verebes Lindával előadott komédiájuk, a Mr. és Mrs. Hogyan dolgoznak együtt?

– Szeretjük a közös munkát, terápiának, ajándéknak fogjuk fel. A színpadon soha nem házaspárként, hanem két színészként vagyunk jelen. Minden vitánkat és veszekedésünket feloldja a játék. A kellemesnek és a hasznosnak olyan csodálatos csimborasszója, hogy ihaj-csuhaj! Nem is értem, hogy miért nem csinálunk még négy-öt közös előadást.

– Hogyan élték-élik meg a pandémiát?

– Alkalmazkodunk a helyzethez, kihasználjuk, hogy az egész család együtt lehet. A gyerekek iskolai feladataival főleg Linda foglalkozik. Én az alsó osztályban még tudtam segíteni, de az ötödikes matematikaanyagnál – ahogy a magyar szülők kilencven százalékának – megállt a tudományom. De hogy azzal az előre felvásárolt harminc-negyven kiló lencsével és liszttel mi lesz, azt nem tudom.

NévjegyPindroch Csaba Madách- és Jászai Mari-díjas színész 1972-ben született Salgótarjánban. 1990-ben érettségizett a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban. Hét évvel később vette át a diplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Nagy sikert aratott Herendi Gábor Valami Amerika című vígjátékában és Antal Nimród Kontroll című filmjében. Játszott a Budapesti Kamaraszínházban és a Vígszínházban. 2012-től kilenc évig a Thália Színház tagja volt. Jelenleg szabadúszó.

Borítókép: Pindroch Csaba színész (Fotó: Mirkó István)

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu