Tallai Gábor és Futaki Attila második közös munkája, az első, az 1956-os képregény a Budapest angyala volt.
Ez már a második közös munkájuk, az első, az 1956-os képregény a Budapest angyala volt. Tallai Gábor írta a forgatókönyvet, Futaki Attila rajzolta a képeket. Így készült a nemrég megjelent 10 – A Puskás című kötetük is. A pesti srácokat megidéző, nemzetközi sikereket is arató képregényük után az új albumban a világ leghíresebb magyar labdarúgójának, Puskás Ferencnek a pályafutását követhetjük nyomon. A két alkotóval beszélgettünk.
–A képregény az irodalom és a képzőművészet sajátos keveréke. Miután elolvassa a forgatókönyvet, hogyan alakulnak ki a figurák?
–Futaki Attila: Elkészítem a képregény oldalainak vázlatait, s miközben tervezem a figurákat, érzem, hogy jók-e, vagy sem. Puskás esetében az arc adott volt, s a csibészes mosolyáról mindenki azonnal felismeri.
Rákosi Mátyást rettentően élveztem rajzolni. A focimeccsek megrajzolása kihívás volt, izgalmas folyamat megtalálni a dinamikus mozdulatokat.
Általában párhuzamosan készítek képregényeket. Emellett egy francia képregényen is dolgoztam, de az időm nagy részét – másfél évig – a Puskás-album tette ki.
– Itthon és Franciaországban 2008-ban jelent meg a Spirál című képregénye Nikolényi Gergely írása alapján. Külföldön milyen munkái voltak?
– A Walt Disney Entertainmentnél a Percy Jackson fantasyregény-sorozat három kötetét rajzoltam meg. Utána Scott Snyder amerikai íróval dolgoztam a Severed című regényén. Közben voltak illusztrációs munkáim, például a The New York Timesnak és más nagyobb újságoknak. Az utóbbi tíz évben szinte csak francia megrendelésre dolgozom. Magyarországon kicsi a piac. Franciaországban, Amerikában és Japánban viszont hatalmas a kereslet a képregények iránt. Franciaországban egy sikeres képregényből akár százezer példányt is eladnak.
Szerintem itthon nem elsősorban a képregény népszerű, hanem egy adott téma. Ha valakinek van egy jó ötlete – mondjuk Puskásról készít képregényt –, több embert elér, mint ahányan képregényt olvasnak.
– A Magyar Képzőművészeti Egyetem mellett a Scuola Internazionale di Comicsba, a firenzei nemzetközi képregényiskolába is járt.
– A Képzőművészeti Egyetemre a mai napig járok. Úgy kezdődött, hogy az anatómiaórákra bejelentkezés nélkül lehetett menni, s miután három nagyon jó évet eltöltöttem ott, úgy gondoltam, ideje lenne lediplomázni.
*
– Miért a képregény műfajt választotta?
– Tallai Gábor: A képregény különleges médium, a szó szoros értelmében műalkotás. Persze a könyv is az, ha míves, de ez a képregényre fokozottan érvényes, hiszen minden egyes oldala önálló mű. Sok rajongó két példányt vesz, az egyikből kivágja a kedvenc képeit, bekeretezi, és falra teszi, akár egy festményt.
Futaki Attilával mindkét munkánk a Terror Háza Múzeum főigazgatójának, Schmidt Mária történésznek az inspirációjára született meg.
2016-ban nagyszabású emlékévvel ünnepeltük az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóját. Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehetne az ünneplésbe a legfiatalabb nemzedéket is bevonni. Ekkor írtam meg a pesti srácok történetét, a Budapest angyalát. Évekkel később a Puskás Arénában az Aranycsapatot, a magyar futball aranykorát és Puskás Ferenc pályáját bemutató kiállításon kezdtünk dolgozni, amikor ismét felmerült egy képregény ötlete. Először beleástam magam Puskás élettörténetébe, a róla fellelhető könyveket, cikkeket olvastam, a korszak ismerőivel, így például Szöllősi Györggyel beszélgettem. Azon szerencsések közé tartozom, akik barátságban vannak Futaki Attilával, az ország legjelesebb képregényrajzolójával, aki külföldön még elismertebb, mint itthon. Büszke vagyok rá, hogy a Puskás-albumot is elvállalta. Ez az album kettőnk szellemi terméke. Attilával remek dolgozni, nem egyszerűen érti a műfajt, hanem érzi, hogy mi az, ami hat, és mi nem. Ha kitalál egy képi megoldást, jó szívvel alkalmazkodom hozzá. Például az a jelenet, amikor Puskás hazafelé indul a kocsmából, és dekázik egy üveggel, nem szerepelt az eredeti forgatókönyvben, de rögtön tudtam, hogy ezzel a mozzanattal Attila mennyit hozzáad Öcsi személyiségéhez. Azonnal írtam is hozzá szöveget.
– Mely időszakokat emelik ki Puskás Ferenc életéből?
– Labdarúgó-pályafutását a kezdetektől követjük végig, odáig, hogy harmincévesen elhagyta Magyarországot, és a Real Madrid focistája lett, ahol már Panchóként elképesztő teljesítményt nyújtott olyan emberek között, akik szintén a kor sztárjai voltak. 1960-ban a Bajnokcsapatok Európa Kupájának glasgow-i döntőjében az Eintracht Frankfurt ellen játszottak. Puskás egymaga négy gólt rúgott, amit azóta sem tudott senki megismételni. Ezt a pillanatot választottuk zárásnak, tekintettel arra, hogy pályájának ez a csúcsa. Puskás az egyik legnagyobb hatású nemzeti példaképünk, aki magában hordozza legszebb tulajdonságainkat, mindig képes felállni, bármilyen kudarc éri is. Amikor 1957-ben a megtorlásoktól szenvedő időszakban elhagyta hazáját, itthon már mindenki leírta. Komolyan elhízott, talán ki is égett akkor, de kihúzta magát a mocsárból. Van tőle mit tanulni.
Azt is el akartuk mesélni Attilával, hogy milyen volt az a Magyarország, amelyet elhagyott. Ma már több mint hárommillió olyan magyar állampolgár él hazánkban, akinek semmilyen személyes emléke nincs a kommunista diktatúráról, de még a kései kádári Magyarországról sem.
A fiatalabbak talán el sem hiszik, hogy az ötvenes évek elején egyetlen hely maradt, ahol teli torokból lehetett éltetni hazánkat és a magyar csapatot – a futballpályán. A nemzeti jelképeket mindenütt tiltották, a nemzeti ünnepeket pedig vagy megszüntették, vagy áthangolták a kommunista ideológia szellemében. Puskás életében azokat a keserű mérföldköveket is be akartuk mutatni, amelyek nagy hatást gyakoroltak rá, például Szűcs Sándor válogatott labdarúgó kivégzése, akit titkosszolgálati akció során tőrbe csaltak, az ország elhagyására buzdítottak, majd koncepciós perben elítéltek és felakasztottak. Puskás számára, aki minden követ megmozgatott Pulyka – ez volt Szűcs egyik beceneve – megmentéséért, ez óriási sokk volt. Az ő csillaga akkor ívelt fel, amikor a magyaroké éppen leáldozott. Pályafutása a második világháború végén egy megszállt országban indult, ő pedig a keserűségek közepette tengernyi örömöt adott az övéinek. Úgy gondoljuk, az album oktatási segédanyagként is megállná a helyét, ugyanis ha valaki nem ismeri ennek a korszaknak a lelkiségét, ez alapján képet kaphat róla.
– Gondolkodnak már a következő közös munkán?
– Attila egyik régi vágya, hogy a rendszerváltoztatás időszakáról szülessen képregény. Bele is vágtam egy háromkötetesre tervezett bűnügyi történetbe, amelyből kiderülne, milyen erők is mozogtak a háttérben. Rendkívül hálás téma. Bízom benne, hogy Magyarországon a képregény nem csak kétezer ember hobbija lesz. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában megjelent albumhoz nem volt könnyű nyomdát találni, mert a képregény nyomtatása ugyancsak művészet. Nem egyszerűen négy színnyomatban nyomják ki, hanem a végén az egész képregényt még egyszer átengedik a nyomdai gépen, hogy a kontúrokat kiemeljék. A debreceni Alföldi Nyomda vállalta a feladatot, és örömünkre nagyon szép munkát végeztek. A nagy képregényes nemzeteknél tucatnyi nyomda szakosodott erre a műfajra. Nálunk jó, ha két-három ilyen nyomdát találunk, mert képregényben nem vagyunk erősek. Még.
Borítókép: Izgalmas feladat volt eltalálni a focimeccsek dinamikus mozdulatait (Fotó: 10 – A Puskás)
Ozsda Erika – www.magyarnemzet.hu
