Kampányfelhívás! – „Főzz az egészségedért”

260

Mi a különbség egy zacskós „hawaii” csirke és az általunk saját kezűleg készített között? Ez a számunkra fontos kérdés volt a címben is szereplő kampány, indító beszélgetésének fő témája.

Egy internetes fórumon kezdtek hittérítésbe kedves Barátaim, ahol arról próbáltak meggyőzni pár olvasót, hogy mennyire egészségtelen a zacskós és porból készített ételek fogyasztása.

Ebből a beszélgetésből született írások nőtték ki magukat egy kisebb mozgalommá. Próbáljuk felhívni a figyelmet az otthon könnyen, gyorsan és nem utolsósorban gazdaságosan elkészíthető ételekre.

Hiszen mi kell még a hawaii csirkéhez, ha mi adjuk a csirkét, a sonkát és az ananászt?

De megfordítva a kérdést, mit tudhat, és milyen anyagokat rejthet egy kis zacskó, ami 3-4-5 évig is megőrzi a benne rejlő „értékeket”?

Érdekes gondolatok vetődtek fel azzal kapcsolatban, mit is etetnek meg velünk az élelmiszer és vegyipar óriás cégei.

Azt a megoldást találtuk ki, hogy megmutatjuk, szerepeltetjük az oldalainkon azokat az ételeket, amit akár egy megfáradt nap után is könnyen elkészíthetünk és tálalhatunk.

Felvetődött viszont az a probléma, hogy a projektben résztvevő gasztro blogokat általában főzni tudó és szerető felhasználók olvasgatják.

Ekkor nyújtott segítséget a Flagmagazin.hu, mert lehetőséget adott arra, hogy bemutathassuk mire is gondoltunk.

A kampányban résztvevő gasztro bloggerek kiválasztanak a receptjeik közül egyet, amit itt a Flag magazinban megjelentetünk.

Megígérhetem, hogy ezek a finom falatok bármelyik polgári otthon tányérjaira tálalva meg fogják állni a helyüket. És azt is megígérhetem, hogy a kiválasztott receptek és a szerzők oldalán megtalálható „gyorsan finomat” címkékben szereplő ételek szintén megfelelnek ezeknek az elvárásoknak.

Az elkövetkező napokban szerepeltetjük a kiválasztott ételeket, mellette a szerzők oldalának a címét is, ahol további recepteket és trükköket találhatnak a kedves Olvasók.

Nem a világot akarjuk megváltani, hanem a szemléletet megváltoztatni.

 

 

Max

http://maxkonyhaja.blogspot.com/

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu