Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot
Végzettségére és foglalkozására nézve is a fotós Kohári Csaba volt a kalauzom Pásztón, aki egy kis tárcanovellával is megajándékozott. Ez az írás – annak címe is – szárnyakat adott. Bevezetésként most ebből idézek néhány bekezdést, amely szerint Pásztón majdnem mindent elmosott a nagybetűs Idő. Többek között „elmosta a hajnali kolompszót a fehér falú, roggyant tetejű házacskák közül és a rossz fakapuk reggeli rozsdás nyikorgását a napfényben. Elmosta a paták lomha csattanásait a macskakövön meg a sárban, elmosta a kanász tülkét, a kerítő puli fekete csaholását, meg a szekerek álmos zörgését a tavaszi délelőttökön.
Az Idő hömpölygött tovább, és elmosta a Bárdos kocsma, a tányéros utcalámpa gyenge fényében cigarettázó alvégi legényeket… Az Idő elmosta Harkabusz László apátot is, a Szent Lőrinc-templom sárga falai alól, a Fő utca zsidó boltosait, a kerékpárjavítót, műhelyestül, kerékpárostul, a bordélyház virágos erkélyét losonci és gyöngyösi kisasszonyaival együtt, a zongoraszót és a cigarettafüstöt, meg nagyapámat is, aki hajnalonként fejszével a vállán kiballagott, végig a Vadász utcán, ki a Kishegyre, ahol szőlője volt néhány gyümölcsfával.
Aztán jött az Idő, és elmosta a szikrázó kék eget, meg a zöld búzát amiben olyan jó volt rohanni szélfútta, hullámzó kék délelőttökön a hegyek felé.”
Délelőtt volt, amikor én a völgy felől érkeztem ide Pásztóra. Tudtam, hogy a ciszterci apátságot elmosta az Idő, de hátha sikerül valamit meglátnom és lefényképeznem a romok mögül. A műemlék romkertben felállított szobor kapcsán eszembe jutott, hogy a magyarországi apátságok védőszentje, miként a cisztercita világban mindenütt, a Boldogságos Szűz volt, még akkor is, ha a helynek vagy az átvett monostornak már korábban volt védőszentje. Így történt Pásztón is, amelynek eredeti patrociniuma Szent Miklós volt. Erről a bencés rendtörténet röviden és bizonytalanul tudósít. Azt tudjuk, hogy 1138–1190 között volt apátja, és ez valószínűleg bencés lehetett. Azt is tudjuk, hogy Pásztót 1191-ben alapították a pilisi anyamonostorból idejövő ciszterciek. „Hogy mi okozta a bencések távozását? Talán itt is mutatkozó fegyelmezetlensége, mellyel szemben állott a fegyelmezett s az újság ingerével ható ciszterciek kedveltsége, kiktől a szigorúbb szerzetesi élet gyümölcsit vártak” – véli a Pannonhalmi rendtörténet. Lékai Lajos ciszterci atya könyvében pedig röviden az olvasható, hogy „a pásztói apátságot 1134-1138 körül két helyen említik, de ezekből az adatokból nem lehet kétségtelenül megállapítani, hogy e korai időben bencés szerzetesek lakták-e. A legrégibb apátságkatalógusok 1191-től tekintik ciszterci apátságnak. Minthogy 1265-ig a király volt a kegyura, kétségtelen, hogy III. Béla adta a cisztercieknek”. A XVIII. században épített rezidencia közvetlen közelében, 1965 és 1968 között folytak ásatások, s ekkor feltárták az apátsági templom szentélyének és a konventháznak az alapjait.
Akkor kerültek elő az itt látható falak. Talán nem sokat tévedek, ha azt mondom, hogy a volt apátsági templom apszisában elhelyezett Mária-szobor az újra itt élő ciszterci atyáknak most nyilvánvalóan arról beszél, hogy az Idő nemcsak kegyetlen és szigorú, de néha még ajándékosztó is lehet. Mint Szent Miklós, a volt védőszent.
Móser Zoltán, mno.hu
