6 C
Budapest, HU
2025. december 4, csütörtök
Barbara, Borbála
Kezdőlap 2016 június

Havi cikkek: június 2016

Béremelés a kulturális ágazatban

A kulturális ágazat több mint húszezer közalkalmazottját érintő, 15 százalékos béremelést jelentett be június 13-án Budapesten Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Ikonokból nyílt kiállítás

Latorcai-Ujházi Aranka ikonjaiból nyílt tárlat Képbe foglalt imádság címmel a gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola névadójának szentelt háromnapos jubileumi ünnepségsorozat keretében.

Tükröm-tükröm

Avagy: Másságról másképp. Ez a címe Boba Bódi Barbara roma festőművésznő legújabb kiállításának, mely a Párbeszéd Házában látható.

Gombaszögi Nyári Tábor

Több tucat koncert, köztük a KFT és a Besh o droM fellépése, valamint politikai és közéleti témájú előadások egész sora, összességében több mint 120 program várja a látogatókat az idei Gombaszögi Nyári Táborban, a szlovákiai magyar fiatalok egyik komoly hagyományokra visszatekintő nyári rendezvényén, melyet július 12. és 18. között rendeznek meg.

Tíz művet jutalmaztak

Tíz irodalmi művet jutalmazott a zsűri a Digitális Könyvnyomtatási Pályázaton, melyet már nyolcadik alkalommal hirdettek meg.

Utazunk az irodalomban

Az Ünnepi Könyvhét több mint nyolc évtizedes múlttal rendelkezik, évről évre töretlen siker és népszerűség övezi.

Átadták a Fonogram-díjakat

A Turbo, a WellHello, a Vad Fruttik, a Brains, Deniz, Kis Grófo, Szűcs Gabi, a Balázs Elemér Group, a Firkin és a Margaret Island is Fonogram-díjat kapott június 8-án a Várkert Bazárban rendezett gálaesten.

Magyar Hollywood Túra

Az amerikai filmek fellegvára, Hollywood a fókusza annak a speciális túrának, amely június 10-én indult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricsén, a Paramount Picturest alapító Zukor Adolph szülőhelyén.

Harmóniában a szaxofon és a hárfa

Seleljo Erzsébet szaxofonművész és Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész egy közös koncertélmény után döntöttek úgy, hogy megalapítják a DuoSeRa formációt.

Emlékezés a zene és a tánc nyelvén

’56 Egy nép kiáltott… az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő mű a XX. század meghatározó évtizedeinek történelmi és kulturális fordulópontjait idézi meg a zene és a tánc nyelvén.
lugas14leninbpm-768x512

Exportált forradalom

Kiállítás – Az akció fedőneve: Lenin.
67targygyujtes

Tárgyak és történetek

A jövőre 50 éves szentendrei Skanzen 1967-es tárgyakat vár a hozzájuk tartozó történetekkel.
b9e4b37f3efd22854a8f98df4def9a28

„Erős”, „lenyűgöző” vagy „brutális” és „felkavaró”?

„Erős”, „lenyűgöző” vagy épp „brutális” és „felkavaró” – ilyen és ehhez hasonló szavakkal lelt vegyes fogadtatásra Angelina Jolie első rendezése, az In the Land of Blood and Honey című boszniai háborús dráma.
img0678b600x399

Harmóniában a szaxofon és a hárfa

Seleljo Erzsébet szaxofonművész és Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész egy közös koncertélmény után döntöttek úgy, hogy megalapítják a DuoSeRa formációt.
kormosvaleriaavegtelenfoglyaib1600x581

„Ne panaszkodj, önként mentél!”

Ezt vágták a fejükhöz a saját szomszédaik az ’50-es, ’60-as években azoknak, akiket 1945-ben elhurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba. 

Ft
Bradley C. BirkenfeldLucifer bankáraHogyan...

Ft
Vicky BennisonPasta granniesOlasz nagymamák...

Ft
Bartos ErikaNagy világítóbogár- ...

Ft
Kelly Loudenberg - Makiko...

Ft
Ron Weasley -...