Emlékezés a zene és a tánc nyelvén

308

’56 Egy nép kiáltott… az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő mű a XX. század meghatározó évtizedeinek történelmi és kulturális fordulópontjait idézi meg a zene és a tánc nyelvén.

A táncjáték jeleneteket ragad ki ezekből az időkből harcosan, romantikusan, szatirikusan, búsan, optimistán, sodró zenei kíséretre, látványosan sok tánccal. Az előadás június 18-án lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A produkció a forradalmat állítja a középpontba. Visszaidézi azokat az állapotokat, amelyek a terror elleni szabadságharchoz vezettek, és megjeleníti a forradalom utáni diktatúra, majd felpuhulásának auráját is a jövőbe mutató optimizmussal és változásokkal eljutva máig. Összhatásában nem borongós végkicsengést mutatnak, hanem egy összetartó társadalom töretlen küzdelmeinek győztes, pozitív atmoszférát sugárzó jelenét.

A különleges együttműködés keretében megvalósuló egész estés előadás minden korosztály számára vonzó; akik már éltek a XX. században, azoknak nosztalgikus hangulatot áraszt, a gyermek-, ifjúsági korosztály érdeklődését pedig felkelti ez a rendhagyó „történelemóra”.

A magyar nyelvterület néptánc hagyományai, a feldolgozott koreográfiák, a kornak megfelelő táncműfajok (tangó, rock and roll) és a kortárs színpadi tánc hordozza a mondanivalót. Az egyes táncanyagokat – sajátos kifejező erejüket felhasználva – a koreográfusok gondosan illesztik a megfelelő tételekhez. Míg egyes jelenetekben a szolisztikus megfogalmazás, máskor a csaknem kétszáz táncos elsöprő energiája ad drámai hangsúlyt az előadásnak.

A tánccal egységet alkot a zene, hol azt alátámasztva, hol önállóan képviselve a mű üzenetét a korszakokat jellemző dallamvilággal és a nép akkori lelkületét, érzéseit leíró szöveggel. A produkciót a színpadi képeket aláfestő, erősítő és kiegészítő háttérvetítés teszi teljessé. Az álló és a mozgó képanyaghoz dokumentarista archív és képzőművészeti adaptált elemeket egyaránt alkalmaznak.

Az előadás megjeleníti, hogyan maradt egy nép életben, példát mutatva a világnak nemzetünk erejéről, szabadságszeretetéről.

www.kultura.hu

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu