26.5 C
Budapest, HU
2026. szeptember 2, szerda
Dorina, Rebeka
Kezdőlap 2016 június

Havi cikkek: június 2016

Átadták a megújult szászvári várat

Ünnepélyes keretek között adták át június 14-én Szászvár felújított várát, amely több mint 600 millió forintos támogatással valósult meg.

Vonat viszi hírét a hősöknek

Az ’56-os forradalomban a MÁV dolgozói is aktívan kivették a részüket.

Edinburgh-ben A fehér király

A június 15-én kezdődő 70. Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztiválon (EIFF) egy sor magyar vonatkozású alkotás szerepel, mások mellett ott tartják A fehér király című Dragomán György-regényből készült brit film világpremierjét is. A film a mustra Best of British válogatásában tekinthető meg a hétvégén.

A magyar film története

A magyar film története sorozat hatodik alkalmával az ötvenes évek és az idén 60. évfordulójához érkező ’56-os forradalom kerül fókuszba.

Gyógyító szentek nyomában

A Forster Központ fenntartásában működő majki Kamalduli remeteségben június 19-én a hit és a növények gyógyító ereje lesz a középpontban a „Gyógyító szentek nyomában” című családi napon.

Ismét megfestik a városi tűzfalakat

Újra megrendezik az egyhónapos falfestő programsorozatot, a Színes Város Budapest Fesztivált augusztus végén.

Hősök, újítók, felfedezők

Az idén 400 helyszínen 2200 programmal készül országszerte a Múzeumok Éjszakája június 25-én.

A Zrínyi-család Bécsben

Nemzetközi, multidiszciplináris konferenciát rendeztek június 7-én a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév keretein belül – a rendezvénynek a bécsi Magyar Nagykövetség barokk palotája adott otthont.

Történelmi kérdések az irodalomban

Miért uralja Európát a kommunizmus bukása után még negyedszázaddal is olyan politikai gondolkodás, amely nem a valóságos problémákkal foglalkozik?

Japán hősök a zene vonzásában

Milyen is a kabuki színház? Hogyan lesz egy mangából film? Idén is várja a filmrajongókat a Japán Filmhét június 14. és 18. között a Toldi moziban.
konyvbemutato

Bemutatták Duray Miklós új kötetét

Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963–2015 címmel mutatták be Duray Miklós politikus, író, egyetemi tanár új könyvét november 8-án a Magyarság Házában.
transformers-last-knight

TRANSFORMERS: AZ UTOLSÓ LOVAG

Michael Bay ötödik alkalommal kápráztatja el a nagyérdeműt és senki ne lepődjön meg, ezúttal is a látványon van a hangsúly. Még több szereplő, még több helyszín, még több robbanás, még több IMAX. A múltban az emberek és a transzformerek számtalanszor kiálltak egymás mellett, de amióta Cybertron lakhatatlan, ez a barátság nagyon ingatag. Csak az egyik faj élheti túl, mi pedig vagyunk annyira önzőek, hogy magunknak szurkoljunk. Ha kihalunk, ki fog mozizni?
150600x450

Száz éves könyvtár

Száz évvel ezelőtt, 1916-ban jött létre a debreceni egyetemi könyvtár,
olo

Természetfilmek fesztiválja

Már lehet nevezni a 2017-es gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyen ezúttal is két filmszemlét hirdetnek meg:
7bcb2139729c1bed9c910699418cc49d

Méhes György 99: a Csúnya Bútól a kolozsvári milliomosokig

A számmisztika átszövi az életünket: ha a kilences vagy a tizenegyes számrendszerben számolnánk, valamelyest „kerekebbnek” éreznénk, hogy Méhes György író május 14-én épp kilencvenkilenc évvel ezelőtt született.

Ft
Dr. SeussA Grincs- ...

Ft
Thierry BaudetA Covid rulettA...

Ft
Pilinszky JánosPilinszky János összes...

Ft
Joe HillFekete telefon- ...

Ft
Ivan MitrevskiBolhavárosTörténet egy kutyául...