Gyógyító szentek nyomában

299

A Forster Központ fenntartásában működő majki Kamalduli remeteségben június 19-én a hit és a növények gyógyító ereje lesz a középpontban a „Gyógyító szentek nyomában” című családi napon.

A gyógyteafőzés, a gyógynövény- és a kézműves vásár mellett tekerőlantos muzsika és gospekórus várja a remetekertben a látogatókat.

A Vértes hegység lábánál megbújó Majkpusztán található a Kamalduli remeteség páratlan szépségű barokk épületcsoportja, a némasági fogadalmat tett remeték egykori otthona. A fehérruhás szerzetesek cellaházaikhoz – amelyeket csak nagy ritkán hagytak el – egy-egy kis kertrész is tartozott, itt termesztették fűszer- és gyógynövényeiket.

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ fenntartásában működő majki Kamalduli remeteség udvarán június 19-én, vasárnap a gyógynövények titkaival ismerkedhetnek meg a látogatók, miközben megelevenedik az egyház gyógyító szentjeinek története is.

Számos érdekes és elgondolkodtató előadás gazdagítja a programot: az érdeklődők megismerhetik többek között Szent Romuald, a kamalduli rend alapítójának munkásságát, Szent Hildegárd életét, valamint Szent László vízfakasztó legendáját. „A gyógyító hit” címmel Böjte Csaba ferences rendi szerzetes mindig bölcs és megfontolandó gondolatai zárják a napot.

Az eseményt tovább színesíti a Golgota Gospel kórus fellépése, Bálint Károly és tekerőlantosainak előadása, a gyerekek pedig betegségek gyógyításával kapcsolatos népi mondókákat tanulhatnak, és játékosan ismerkedhetnek a gyógynövények világával. Egész nap gyógynövény- és kézműves vásár is várja a látogatókat.

Fotó: Csákvári Zsigmond

www.kultura.hu

 

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu