Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Hegyeshalom neve, valljuk be, csak az elmúlt évtizedekben vált országosan ismertté: a kelet–nyugati szembenállás idején a „szabad világ” határának szinonimája lett. Az 1980-as évekig még a legrészletesebb útikalauz is legfeljebb a késő barokk kori evangélikus templomát említette helyi látnivalóként – a nevezetes határátkelőhelyen kívül. A három és fél ezer lakosú település közepén, halomszerű magaslaton álló katolikus templomról akkoriban még a műemlékes szakma sem tudta, hogy építése nyolc évszázadra nyúlik vissza. Az 1976-ban megkezdett régészeti kutatásról és a műemléki helyreállításról elsőként beszámoló írás – a Magyar Építőipar 1982. évi 31. számában – művészettörténész körökben is vaskos meglepetést okozott.
A Mosoni-síkságból kiemelkedő hely az Árpádok korában hadászati jelentőségű volt. A vízjárta lapály a honfoglalás után határterületünknek számított, a X. és XII. század között a nyugati gyepűrendszerhez tartozott. Ősi kalmárutak is haladtak erre mind a négy égtáj felé. Hegyeshalom későbbi német neve – Straßsommerein – szintén régi, fontos országútra utal. Különös, de okleveles adatokban csak későn, a XV. században szerepel a helység és temploma. Az ásatást vezető régész, Kozák Károly és az épület történetét kutató Levárdy Ferenc munkája nyomán azonban pontosan kirajzolódott a hegyeshalmi templom hosszú és változatos históriája.
Az 1100-as években még ritkán lakott helyen egyhajós, félköríves záródású kis templom épült. Fertő vidéki kváderkövekből faragott, gondosan illesztett falai igényes műhely munkájára vallanak, felmerült az osztrák kegyúri alapítás lehetősége is. A román kori temetőt már ekkor alacsony kerítőfal övezte, veszély esetén alighanem több környékbeli falu lakóinak is kisebb erődítményül szolgált a templom egészen a török kor végéig. Első átépítésére a XIV. század elején került sor. Íves apszisát ekkor lebontották, s helyére sokszögzáródású, támpilléres, boltozatos szentélyt emeltek. A hajót két méterrel meghosszabbították.
Tornya azonban még e kora gótikus stílusú épületnek sem volt, az építész-tervező, Sedlmayer János rekonstrukciós rajzán látható a mélységében feltárt, ekkor már lőréses védőfal, de csak a harmadik építési szakaszban alakították át az épületet igazi várszerű épületté. A hódoltság határán kívül eső, ám a Bécs felé vezető hadi út mentén fekvő Hegyeshalom állandó veszélyeztetettsége miatt az 1600-as évek elején tornyot emeltek a nyolcszögű szentély fölé. Védelmi funkcióját elárulják a minden irányba nyíló keskeny lőrések, bár nem tudni, hogy végül szükség volt-e rájuk a török időkben.
Az 1700-as években tömegével érkeztek német ajkú telepesek az elnéptelenedett, pusztulásnak indult vidékre. A Heidebodennek nevezett környék sváb lakói birtokba vették a plébániatemplomot, ők bővítették tovább, nyugati oldalát egy félköríves szakasszal megtoldva. A XVIII. században készült a barokk boltozat és a berendezés, illetve a torony második, négyszögletes emelete, amely hegyes kősisakjával messzire látszik a Kisalföld autósztrádák szabdalta lapályáról.
Ludwig Emil, mno.hu
