Határokon átívelő nyelv a tánc

237

Hagyományteremtő céllal idén először rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált.

A tánc határokon átívelő közös nyelv, a kortárs mozdulatművészet pedig a legizgalmasabb műfaj ma. Az április 25. és 29. között rendezendő fesztiválra neves külföldi és hazai alkotókat, együtteseket hívott meg a Miskolci Balett.

A fesztiválról tartott sajtótájékoztatón március 16-án Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója elmondta: jó időben, a legjobb helyen jött az ötlet egy új nemzetközi táncfesztivál indítására. „A Miskolci Balett szakmai munkája jó alap arra, hogy megfoganjon a városban egy ilyen típusú rendezvénysorozat, amely a tervek szerint az erős szakmai programot felvonultató indulás után egy csodálatos, élettel teli fesztivállá növi ki magát az elkövetkező években” – hangsúlyozta.

Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője, a fesztivál művészeti igazgatója kiemelte: országos szinten is hiánypótló kezdeményezés a Horizont. „Bár Magyarországon vannak nagy múltra visszatekintő táncfesztiválok, olyan nemzetközi szakmai találkozó eddig nem volt, ahol a programban többségben lennének a külföldről hívott produkciók. A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon öt ország nyolc előadását láthatja a közönség, a nagyhírű együttesek mellett teret adva olyan független, pályakezdőkből álló alkotóközösségeknek is, amelyek az alternatív vonalat képviselik, mint a Trojka Színházi Társulás” – tette hozzá.

A meghívott, színvonalas produkciókkal szeretnék bizonyítani a nézők számára, hogy a kortárstánc nem egy elvont, megfoghatatlan valami, hanem szórakoztató, érdekes és mindenki számára érthető színházi élmény.

TRASHedy_7_-_spleen_graz-C.Nestroy

Az idei programban a hazai táncélet nagyjai mellett francia, lengyel, olasz és német együttesek is bemutatkoznak. A fesztivál négy napja alatt minden korosztály megtalálja a számára izgalmas előadást. A legkisebbeknek egy nagyon látványos, technikai trükköket felvonultató interaktív mesét hoz az olasz együttes, míg németországi vendégeink a globalizáció kérdését feszegetik rengeteg humorral egy ifjúsági előadásban. A francia csapat különleges, a kortárstánc, a street dance és a hip-hop elemeit elegyítő előadása minden korosztály számára élvezetes produkció. A lengyel Anna Piotrowska egy szóló darabbal érkezik Miskolcra, amelyet kifejezetten erre a fesztiválra készít. A Miskolci Balett új bemutatóval készül, a Harlequinade – szenvelgők komédiája című táncjáték koreográfusa és rendezője a számos díjjal elismert Gergye Krisztián. Három jelentős hazai együttes, a Kecskemét City Balett, a Feledi Project és a Trojka Színházi Társulás is meghívást kapott a programba, így teljes értékű képet kaphatnak a fesztiválon résztvevők a hazai és nemzetközi trendekről.

A fesztiválprodukciók mellett szakmai programokkal is készül a színház. Anna Piotrowska a színház színművészeinknek fizikai színházi workshopot tart, amelyet színpadi munkájuk során is hasznosíthatnak majd. Az első napon: április 25-én a Magyar Táncművészek Szövetségének kihelyezett ülése lesz Miskolcon, amelynek témája ez alkalommal a vidéki együttesek helyzete. Terveznek egy fotókiállítást is, amely a Miskolci Balett hétköznapjait mutatja be a táncosok szemével.

il_giardino_giapponese_08

A fesztiválról minden fontos információt megtalálnak az érdeklődők a hamarosan induló honlapon: www.horizontfesztival.hu.

Fesztiválprogram:

Kamaraszínház:

április 25. kedd, 19.00, PRIYÉR’ SI PRIYER’

(Company Soul Sity – Franciaország)

A Priyèr Sï Priyèr előadás egy rítus, amely beindítja az intuíciót, hogy megérezhessük a mindennapi dolgokon túli rejtélyeket. A Soul City Company Reunion sziget legrégibb táncegyüttese. Hip Hop a mozgásuk alapja, de meghatározott táncstílus helyett egy gondolkodásmódot képviselnek, amely generációról generációra öröklődik már több, mint húsz éve.

április 26. szerda, 19.00, REQUIEM

(Kecskemét City Balett – Magyarország)

„A Requiem alkalmas arra, hogy olyasmiről beszélgessünk, amelyről a hozzánk legközelebb állókkal is csak a legritkább esetben szoktunk” – Barta Dóra koreográfus-rendező, a Kecskeméti City Balett vezetője, Mozart zenéjén keresztül beszél a gyászról, azonban érdekes nézőpontból, egy kisfiú szemén át vizsgálja azt.

április 27. csütörtök, 17.00, TRASHedy

(Performing Group – Németország)

A TRASHedy humorral mesél – a tánc nyelvén – furcsa evolúciónkról, és ezen keresztül tudatos életmódra és környezetvédelemre motivál fiatalokat és felnőtteket egyaránt. A Performing Group egy fiatal, innovatív színházi társulat, amely konvencióktól mentes témákat dolgoz fel, szokatlan színházi eszközökkel.

április 28. péntek, 19.00, SZÁLKÁK

(Feledy Project – Magyarország)

A Szálkák, Pilinszky János azonos című kötete inspirálta előadás, rólunk, emberekről szól. „Azt szeretném megmutatni, hogy a 21. században nekem mit üzen Pilinszky szellemisége” – mondta el Feledi János, rendező. A Feledi Project célja, hogy sajátos formanyelven hozzon létre minőségi produkciókat, magasan kvalifikált művészekkel.

Játékszín:

április 25. kedd , 20.30, MOVING OUT

(Anna Piotrowska – Lengyelország)

Az improvizációkra épülő moving —- — out című előadás kifejezetten a Horizont Fesztivál számára készül, az ősbemutatót a fesztivál nyitónapján láthatja majd a közönség. Anna Piotrowska koreográfus, rendező, tanár és előadó a varsói „mufmi” dance theatre igazgatójaként több mint negyven alkotást hozott létre 1995 óta.

április 26. szerda, 10.00, 14.00, JAPANESE GARDEN

(Compagnia TPO – Olaszország)

Interaktív tánc- és színházi előadás gyerekeknek

A japánkert csupa meglepetés. Ügyesnek kell lennie annak, aki a gyorsan mozgó lótuszlevélen akar maradni! A gyerekek felfedezhetik a teret, a megjelenő képek, a megszólaló hangok logikáját. Az olasz TPO Európa egyik legeredetibb gyerekszínházi társulata. A ccc, children cheering carpet (gyermekvidító szőnyeg), az a technológia, amelyre ez az interaktív előadás is épül.

április 27. csütörtök, 19.00, Dr.

(Trojka Színházi Társulás – Magyarország)

Életünk egyharmadát töltjük alvással. Az álmodásnál nincs is közvetlenebb élményünk és találkozásunk a tudatalattinkkal. A Trojka Színházi Társulás álomszínháza Kafka: Egy falusi orvos című novella átiratából készült.

április 29. szombat, 19:00, HARLEQUINADE

(Miskolci Balett Bemutató előadás – Magyarország)

A commedia dell’arte, a klasszikus balett, a pantomim és a bohócszámok tradíciójából készült előadás a tánc és a színház között keresi az átjárás lehetőségeit. A számos díjjal elismert Gergye Krisztián először rendez önálló előadást a Miskolci Nemzeti Színházban, a Miskolci Balett tagjaival.

www.kultura.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu