21 C
Budapest, HU
2026. szeptember 1, kedd
Egon, Egyed
Kezdőlap 2010 április

Havi cikkek: április 2010

Szent István vacsorája

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.

Ford Kuga 2011 – új dízelmotorok, PowerShift-váltóval

A genfi Autószalonon bemutatott módosított crossover főként két erősebb dízelmotorja és ezek minden korábbinál alacsonyabb fogyasztása és emissziója miatt érdemelte ki a szakma és a látogatók elismerését.

Kritika – Viharsziget

Régóta várt filmre ülhettünk be végre. Pedig már 2009-ben néznünk kellett volna. Igaz, nem rajtunk múlt a dolog, most viszont, hogy lehetőségünk nyílt rá, a szokásos mozis étkekkel és társasággal ott ültünk és néztük ahogy két profi ismét együtt dolgozik.

Futamelőzetes – Kína

A hétvégén immáron negyedik állomásához érkezik a 2010-es világbajnoki sorozat, egyben az európai visszatérést megelőző utolsó verseny következik a sorban. A helyszín ezúttal Kína, pontosabban a sanghaji versenypálya, ami általános vélekedés szerint Hermann Tilke legjobban sikerült munkája.

Ez történt Hollywoodban XLI.

Megtudhatjátok, hogy kik nem fognak biztosan szerepelni az új Bond filmben, igen ez is egy hír. Mutatok nektek egy végleges Iron Man 2 posztert, és Black Widow is előkerül. Jön a The Last Airbender és a Scott Pilgrim előzetese. A végén pedig Shrek Forever After posztereket nézhettek.   

Mi leszel, ha nagy leszel?

Már kiskorunkban találkozunk ezzel a kérdéssel. Mosolygós nénik és bácsik kérdezik tőlünk: Na és mi leszel, ha nagy leszel, tudod már? Mi pedig válaszolunk: Tűzoltó, műtős néni, kukás, királylány attól függően kit, milyen behatások értek óvodás évei alatt…

Sorozatmustra XXIV. – Skins negyedik évad

Nálunk Spanok. Igen, a Cool-on lehet követni a sorozatot, a harmadik évad megy éppen, új banda, új történetek. Anglia meg éppen most fejezte be a negyedik évadot, mi erről írtunk, ha esetleg valaki itt tartana.

Natasha könyvespolca – A szivárvány tövében

Aki azt hitte volna, hogy a cyberpunk a kilencvenes évek után meghalt, az nagyon téved – igaz, hogy ez már nem az a cyberpunk, amit megismerhettünk, viszont a stílusra jellemző elemek ebben a regényben is felbukkannak. 

Ez történt Hollywoodban….XL.

Nem aprózzuk el, csak győzzétek görgetni az egeret. Jön a The Losers, igaz a magyar bemutatóról még semmi hírünk nincs. Mutatunk nektek egy videót, így készült az Eclipse, valamit képeket is láthattok a filmből. Írunk a harmadik Transformers filmről. A végén pedig lehull a lepel, megtudhatjátok, hogy ki lesz Captain America. 

Kritika – Hogyan neveld a sárkányod

Az év legkellemesebb meglepetése, eddig. Ha tehetitek, olvasás helyett, de azt is lehet persze, szaladjatok a moziba, és nézzétek meg. Közel sem tökéletes, de nagyon jó és egyben aranyos családi filmet fogtok látni.
7353667ae2dcd60263869789e17b9a40

Szellem a fazékból – A végzet asszonya – a konyhában

Minden férfi álma. A femme fatale. (Magyarul: fam fatál.) Az ágyban nőstény, a konyhában szakácsnő, egyébként úri hölgy. Mata Hari a sparherd mellett. Ha kell, erotikus táncot lejt egy szál kötényben, közben kacsát süt, befőz, suliba viszi a gyereket.
2ed2cca2eec907dfb9ebb25ae88881f8

Távmunka, a nők mentsvára

A munkaadók azért nem szeretnek női munkavállalókat foglalkoztatni, mert a., van már gyerekük, akik bármikor betegek lehetnek, az iskolai szünetekben a szülők folyton szabadságot akarnak kivenni, és amúgy is, ezeket a nőket nem lehet napi 12-14 órában dolgoztatni, bármikor berendelni b., még nincs gyerekük, de bármelyik pillanatban akarhatnak.
3e926dbf75a738be4d9f7acf0d3c9c1d

Magvető Kiadó könyvklubja – Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Egy újabb naccerű magyar regény. Egyszerre western, szerelmes, kuplerájos pornó és romantikus, filozofikus édelgés. Minden van benne, ami ma már egy épeszű ember számára retró és túlhaladott, amelyet, ha regénybe kezd az író, első álmából ébredve is letagad.
lop

Káel Csaba a Becsületrend lovagja lett

A francia Becsületrend lovagja címmel tüntették ki Káel Csabát.
aaa6b4b290a4377d029a6f76c3d5effe

Az örvényesi temetőkápolna

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Ft
Szalai Lilla (szerk.)Az öröm...

Ft
Borvendég ZsuzsannaA kádári Magyarország...

Ft
Jankovich FerencJankovics Ferenc 1-2-3...

Ft
Adele Faber - Elaine...

Ft
Sami TimimiA normalitás nyomában- ...