A budapesti állatkertben a 19. század végén járvány szedte áldozatait.
Ezernyolcszázhetvenhét május hó 15-én már megint rendkívüli ülést tartott a választmány azon okból, hogy a Strausz Gáspár állatőr gondozása alatt volt óriáskígyó május 12-én délután egyszerre csak eltűnt. A választmány azonnal megkezdte a vizsgálatot, szemlét tartott a helyszínen, kihallgatta az állatkert kapusát, a jegypénztárnokot, de ezek semmit sem tudtak mondani. Kihallgatta azután Strausz állatőrt, aki elmondta, hogy május 12-én d. e. 9 órakor, miként azt számos éven át tette, kihozta a kígyót a szabadba, hogy ott felmelegedvén, étvágyat kapjon. A majomház mögötti gyepen egy vastag pokrócra tette s egy e célra készen álló, lyukacsos pléhből készült teknő alakú edényt borított reá s hogy az ne legyen elmozdítható, néhány kővel megnehezítette.
A nap folyamán többször is megnézte a kígyót és folytatta rendes napi munkáját. Délután 3 óra tájban a majomház előrészéről, ahol a künn levő majmokra is ügyelt, a kígyóért ment, hogy azt bevigye, de már nem találta ott. A kígyót kétségenkívül ellopták s gyanúja egy középtermetű, szakállas, utazónak öltözött, széles karimájú kalapot viselő idegenre volt, aki mintegy 14 nap óta naponként látogatta az állatkertet, a kígyó iránt feltűnő érdeklődéssel viseltetett, tőle annak életrendjét, szokásait kikérdezte s az állatot többször megsimogatta. A lopás lehetőségére azt jegyezte meg, hogy a kígyóval annak igen nagy szelídsége miatt bárki is elbánhatott.
A jelenlevő szakértő zoológusok odanyilatkoztak, hogy az eltűnt állat a kígyóknak azon fajához tartozott, amelynek nem természete a vándorlás s miután akadályokon is csak akkor tud áthatolni, ha azokat testének gyűrűivel előbb körülövezheti, függőlegesen álló lapos tárgyak előtt pedig mindig visszahátrál, kétségtelen, hogy a teljesen ép kerítésen át nem hatolhatott. Miután továbbá a csúszásnak nyoma a belső utakon sem volt felfedezhető, holott pedig az állatnak csúszása közben feltűnő nyomokat kellett volna hátrahagynia, nem tehető fel, hogy a kígyó elmenekült volna, hanem ellopták. A választmány tehát feljelentette az esetet a rendőrségnél. És 12 napra reá, május 24-én d. u. az óriáskígyót az állatkertnek az Aréna út felől levő részén a kerítés mellett minden hiba és sérülés nélkül megtalálták.
A kiküldött vegyes bizottság elvégezte a feladatát. Az állatkert vezetésében mindent a legnagyobb rendben talált; meggyőződött arról, hogy a két oroszlán kimúlását takonykóros és bőrférges lóhús evése okozta s erről jelentését a tanács útján a fővárosi közgyűlés elé terjesztette; valamint a választmánynak e bizottságban résztvett tagjai is jelentést tettek erről a május 25-ki választmányi ülésen. A tanács erre elrendelte, hogy az állatkert számára szükséges hús minőségét a városi állatorvos mindenkor megvizsgálja, a lebunkózást egy külön legény teljesítse. Az igazgató azonban nem nyugodott meg ebben, hanem ismét sürgette az állatkertben felállítandó külön vágóhidat.
A május 6-án kimúlt hím oroszlán esete után 39 napi szünet állt be a halálozásokban. Ez idő alatt az állatok folytonosan orvosi felügyelet alatt álltak. Alkalmaztak óvószereket is. Az étrendet megváltoztatták, amennyiben minden második napon birka- és marhahúst kaptak az állatok. A ketreczeket fertőtlenítették, a falakat lekaparták, újra vakolták, stb. Mindazonáltal június 12-én a leopárdon mutatkoztak a betegség jelei s június 14-én ugyanazok közt a tünetek közt ki is múlt. Majd június 17-én a gr. Batthyányiéknak egyik tigrise betegedett meg s hasonló lefolyású betegségben kimúlt. Erre azután megszűnt a járvány.
(Kállay Bertalan: A budapesti állatkert első 30 esztendejének története, 1903)
