Megváltozott a magyar–szlovák államhatár. A régi táblát benőtte az odaültetett diófa.
Somoskőújfalu Trianont követően négy évig tartozott Csehszlovákiához, s egy gégeműtétnek köszönhetően került vissza Magyarországhoz, az idén nyáron pedig egy 19 éve rosszul kivitelezett csatornaberuházás következtében lett újra magyar a faluban a Bethlen Gábor utca fele. Amúgy 25 focipályányi területet cserélt ki most az Ipoly mentén Szlovákia és Magyarország. Az új határkövek már mindenhová kikerültek.
Somoskőújfalu legszélén vagyunk. Mögöttünk néhány ház, a diófa ágai kezdik eltakarni az „Államhatár” táblát.
A susogó erdőben határkövek, az már Szlovákia. Lefut egy út a magyar faluba, bal oldalán szlovák erdő, jobb oldalán sátortetős magyar házak. Közben a Karancs bérceit látjuk. A távoli lombtengert egy széles ék, a fák kivágásával kialakított úgynevezett erdőszellőző szakítja meg.
– Ha az asszony leküldött tejért a faluba, úgy mentem végig az utcán, hogy a bal lábammal Szlovákia földjére léptem, a jobbal pedig hazánkéra. Nyártól már Magyarország földjén vezet ugyanez az aszfaltos út, a Bethlen Gábor utca, kifejezetten jobb is a kedvem – mondja Somoskői Ferenc.
Az idős férfi az Őrhely utcában lakik, ha kiköp egy cseresznyemagot a kertje kerítésén, s az megsarjad, már a szomszédos országot gazdagítja.
– Vajon miképpen alakulhatott úgy a határ vonala, hogy egy aszfaltozott falusi utca közepén vezetett?
Egykori szemtanút idéz:
– Még Barna bácsi mesélte gyerekkoromban. Amikor a trianoni döntés után négy évvel mégis visszakerültünk Magyarországhoz, végigment az utcán egy ember, akinek a hátán volt egy összecsukható asztal. Időnként megállt, leszedte a cókmókját, kiterítette az asztalra a hatalmas térképét, elsimította a tenyerével, majd minden egyes magaslati ponthoz rajzolt valamit. Így született meg az új határ. Ebben az utcában pedig ey szakaszon az úttest közepére rajzolta a határt… Hát precíz fafej lehetett! Úgy éltünk, hogy magyar és szlovák határőrök masíroztak a házunk előtt, s mivel akkor népszerű hiánycikkek voltak, azt figyelték, hogy nem hajítunk-e be gondosan becsomagolt kilónyi disznózsírt az erdőbe, s nem repül-e onnét válaszul árcímkés gumicsizma felénk, a mi kertünkbe – idézi a nem is oly távoli múltat a palócosan beszélő férfi.
Amikor Somoskői Ferenc 1983-ban itt építkezett, az Őrhely utcában, ideállított egy ember a katonai ügyészségtől, hogy tiltott módon a határsávba építkezik, de valahogy megoldódott az ügy. Aztán kiderült, hogy az utcában épülő házakba csupa határőr költözött. Mint mondja: 19 évvel ezelőtt a magyar szakemberek tudatlanul, vagy sem, a Bethlen Gábor utcai közműberuházás során az úttest alá vitték a szennyvízcsatorna gerincvezetékét, de úgy, hogy a csövek a föld alatt átnyúltak Szlovákia területére. Ebből óriási perpatvar lett. Különféle önkormányzati, nemzeti és nemzetközi vizsgálóbizottságok alakultak, s a végső megállapodásig csaknem húsz év telt el: napjainkban került pont az i-re.
Megváltozott a magyar–szlovák államhatár. A régi táblát benőtte az odaültetett diófa
Fotó: A szerző felvétele
Nyáron a Magyar Közlönyben jelent meg a határkiigazítás ténye. Azóta alacsonyra ereszkedő helikopterekről is felmérték a szlovákok a területet, a napokban pedig a Bethlen Gábor utca egyik oldaláról a másikra került a határkő, s újrafestették az erdőben találhatóakat is.
– Itt a birtokom – mutatja Somoskői Ferenc, miközben felkapaszkodunk az erdei ösvényre, a magyar és a szlovák határköveket kerülgetve. Megtudom, hogy jó helyen dolgozott, negyven évig volt a megyetanácson gépkocsivezető. Tanácselnököket s öt megyei közgyűlési elnököt furikázott egészen 2001-es nyugdíjazásáig. Manapság méhészkedik.
– Régen 12 ötvenkilós kannányi mézért adtak egy vadonatúj Škodát, most meg 12 hordóért szinte semmit sem – mondja. Ne féljek, nyugtat, mert a kaptárok környékén látszólag nyugalom van, csak néhány méh köröz. – Errefelé a szarvas is bökdösi a földet. Vaddisznó viszont ilyenkor nem jár, s csak akkor forduljon vissza, ha esetleg olajos szardíniát reggelizett, mert arra viszont nagyon kap a medve – szolgál némi jó tanáccsal.
A vaddisznók meg a medvék miatt hatalmas karókkal, vasrudakkal, emberfej nagyságú kövekkel erősítette meg a majd hektárnyi földjén körbefutó kerítést. Egyméteres magasságban vagy száz méter hosszan vastag műanyag kábel fut még a kerítés oldalán. Az erdőben találta. A cigányok kihúzták belőle a rezet, az „értéktelen” vasat viszont benne hagyták.
Én megyek hátul, minden reccsenés a frászt hozza rám. Megfordul, nézi a sápadt arcom.
– A medve nem doromboló kiscica. Emil a faluból való keménykötésű gyerek. A minap az erdőben meglátott egy medvét, és úgy megijedt, hogy négy kilométert futott hazáig.
Becsengetek arra a portára, amely kerítésének tövében van a régi Bethlen Gábor utcai határkő.
Balázs Imre 1955-től lakik itt, akkor még szigorúan őrzött határ futott az ablaka előtt. A házánál strázsált a kalasnyikovos katona, figyelték akkor is, mikor a kertjében kapált.
A megyei Volán-vállalatnál dolgozott nemzetközi gépkocsivezetőként. Egész Európába hordta az árut. A skandináv országokba salgótarjáni vaskályhát, Spanyolországba, az NSZK-ba, az NDK-ba és a Szovjetunióba pedig lombikokat az öblösüveggyárból.
– Előfordult, hogy nem tudtam hazajönni, mert olyan kedve volt a határőrnek. Azt kiáltotta, lőnie kell, ha a határsávban illetéktelenek tartózkodnak. Olyankor két utcán kerültem egyet, hogy hazajussak.
A helységet 1977-ben csatolták Salgótarjánhoz, onnantól „peremkerületnek” számított. Miután 2004-ben népszavazáson a falu lakosainak többsége az elszakadásra szavazott, 2006. október 1-jén önállóak lettek, és mentő ötletként kisütötték, hogy a falu vezetői a volt határállomás épületébe költöznek be. Somoskőújfalu ideiglenes polgármesteri hivatala tehát az egykori határátkelő szocreál épületében működik. De ez sem ideális, az időseknek sokat kell gyalogolniuk, hogy idejöjjenek a problémáikat elintézni – tudom meg a helyiektől. Néhány éve filmforgatás volt: az önkormányzati hivatal alakította a román–magyar határon elhelyezkedő ártándi átkelőhelyet a Viszkisről szóló filmben.
„Somoskőújfalunál, vasúti bejáráson medvével találkozott a férjem” – írta ki május 23-án a Facebookra feltett fényképe mellé az egyik falubeli, így a település bekerült a híradásokba. Erdei túrázók, kocogók is találkoztak lábnyomokkal, a polgármesteri hivatal bejáratánál medveveszélyre figyelmeztető plakátot függesztettek ki. „A medve folyamatosan nálunk is jelen van, s megjelenhet az Ön lakhelye közelében is„ – olvasom.
Összefoglalva a legfontosabbakat: kerüljük az átláthatatlan sűrűket, bozótosokat! Ne menjünk napnyugta és napkelte között az erdőbe! Ne használjunk fejhallgatót, ne nézzünk a szemébe, ne fordítsunk neki hátat! Ne akarjunk elfutni, mert gyorsabb nálunk! Ne próbáljunk vele szelfizni! Ne vigyünk magunkkal erős illatú élelmiszert, halkonzervet és sűrített tejet! Az erdei kerékpározás növeli a meglepetésszerű találkozás veszélyét! Odahaza pedig ne dobjunk élelmiszer-maradékot a komposztba!
Ipolytölgyes közelében tizenegy helyszínen 66 ezer négyzetméter került Magyarországhoz
Fotó: A szerző felvételei
Az útlevélkezelés helyén van az önkormányzati ügyfélfogadó. Tóth László polgármester, aki református teológiát, jogi egyetemet végzett, és a bölcsészkaron finn szakra járt, a következőket mondja:
– Egy 1999-es szennyvízberuházás során a közös használatú út alatt ötven méter hosszú szakaszon a szlovák oldalra fektették a csöveket. Ennek a következménye az, hogy itt most megváltozott a magyar–szlovák határ vonala.
– Ez egy föld alatti beruházás, nem is látható. Mégis ekkora ügy lett belőle?
– Nem annyira nagy probléma, mint amekkora ügy lett belőle. Az út egyik árka magyar, a másik szlovák, de ha ott, a pár száz négyzetméteres területen valaki havat sepert, senki sem gondolta, hogy Szlovákiának kellene Pozsonyból hómunkásokat hozatnia. Elseperték azt a falubeliek, hiszen a Szlovák Köztársaság sohasem használta az út rá eső felét. Mégis jegyzékváltás történt 2000-ben, és úgy tudom, a kivitelezők körében komoly személyi konzekvenciával járt ez az egész.
Előfordult, hogy harmincfős delegáció érkezett a két országból a helyszínre, földmérők saccoltak és számoltak. A szennyvízcsatorna használatának kérdését 2007-ben külön államközi egyezményben már rendezték. Az egyéb feladatok végrehajtására magyar–szlovák határbizottság jött létre. A magyar parlament is szavazott a szlovák–magyar területcsere kérdéséről. A közös államhatárról szóló új szerződést elfogadták, majd a közelmúltig a nemzetközi szerződés kihirdetéséhez és hatályba léptetéséhez szükséges belső eljárások zajlottak. Idén nyáron megszületett a területcsere. A Bethlen Gábor utcában kapott fél utca 1409 négyzetméteres területéért cserébe Szlovákia a Salgótarjánhoz tartozó Somoskő településen, a somoskői vár alatt kapott ugyanakkora területet.
– A történtek megmozgatták a helyiek fantáziáját. Ha lehetségesek ilyen határváltoztatások, nem lehetne-e számunkra még előnyösebb üzletet kötni? Cseppkőbarlangot sziklákért, Párkányt tölgyerdőért… – mondja nevetve Somoskőújfalu polgármestere.
Miközben kikísér, a volt határőrállomás bejáratánál egy fa fürdődézsát látok. Pályázaton hatvanmillió forintot nyertek szociális szövetkezet létrehozására. Hat varrónőjük német piacra női ruhát gyárt. Asztalosüzemükben a négy szakmunkás fürdődézsákat, buszmegállókat, szeméttartókat, ajtókat, ablakokat és kutyaólakat készít, az utóbbi Szlovákiába is eljut.
A Magyar Közlönyben megjelentek szerint Szlovákia és Magyarország 17 hektárnyi földet cserélhetett ki egymással, a somoskőújfalui cserén kívül még hat helyszínen Nógrád megyét érintve. A 177 802 négyzetméterről annyit, hogy az 25 labdarúgópálya területének felel meg. Az Ipoly szabályozása miatti cserék során Letkésnél például hat területet érintve 107 ezer négyzetmétert adtunk, s hét földterületen 79 ezret kaptunk, Ipolytölgyesnél 12 területen 35 ezer négyzetmétert adtunk, s 11 helyszínen 66 ezret kaptunk.
A korábban átvágott, kiegyenesített S alakú Ipoly-kanyarulatok félkör alakú területeket hagytak maguk után mindkét oldalon. Most lényegé-ben ezek formális rendezése történt meg. A tulajdonosok kártérítést kaptak mindkét oldalon, sőt utólagos kártérítésre is van lehetőségük. Az ilyen igényeket azzal az országgal szemben kell érvényesíteni, amelynek területén a megjelölt részek a tulajdonváltozást megelőzően voltak.
Ma már a teljes Bethlen Gábor utca hazánkhoz tartozik
A szlovákiai Šahy (Ipolyság) a térség jelentős városa. Szlovák oldalról felkapaszkodom az Ipoly gátjára. Hatalmas az árterület. Ösvényeken elgyalogolok a folyóig. A térségben Magyarország államterületéből 33 ezer négyzetmétert vágtak le, míg szlovák oldalról 66 ezer négyzetméter került át hozzánk. Beszélek horgászokkal, s megszólítok egy közeli utcában lakó, virágait locsoló orvosnőt is. Nem hallottak a határkiigazításról. Egy kutyáját sétáltató, korosabb hölgy magyar rendszámú kocsimat látva visszakérdez:
– Szlovákia adott területet Magyarországnak? Megjegyzi, hogy hamis a pórázon tartott kutyája, inkább ne menjek öt méternél közelebb hozzá.
Átmegyek a határátkelőn, újra Magyarországon vagyok, Bernecebaráti, Kemence felé veszem utam. Az út szélén bekötőút nagyobbacska házzal. Odakanyarítom a volánt. Bár az út még Magyarország területén fut, a társasház az udvarán focizó kisgyerekekkel már Szlovákia – hasít belém a felismerés. Ugat a Szofi névre hallgató kutya, a gyermekek kedvesek. Az ablakból agyontetovált férfi libbenti arrébb a függönyt.
– Ez valamikor határőrlaktanya volt. Ipolyságtól, a várostól kaptuk a lakást. Csak-csak akad alkalmi munka, és nyílik itt egy üzem az egykori vonatalvázgyár helyén. Az is biztató, hogy rövidesen egy hegesztőüzem települ át Léváról – mondja Studva Gyula. Megkockáztatom:
– Szépek a tetkói!
– Ipolysági munka. A barátom csinálja, nekem olcsóbba került. A férfiarc apukám. De van itt halálfej vörös szemmel és dzsindzsás holdbéli táj is. Az angyalka…, már mondaná, de a felesége kijön az udvarra teregetni…: régi emlék.
– Egymással egész jó viszonyban élünk itt. Összetartók vagyunk. Ha valakinek problémája van, segítünk egymáson.
Szlovákia legszélén, Bernecká ulica utolsó házánál régen fegyveresek jártak a határkövek között, és sorompó zárta le a határt. Mikor ezt megemlítem, azt mondja:
– Meg volt adva nekik, hogy mennyit kell legyalogolniuk, úgyhogy egész nap jártak-keltek. Nem is hallott a határkiigazításról. Elképedt arccal ismétli a tőlem hallottakat.
– Huszonöt focipályányi terület! Öt magyar család lakik itt! Igazán elcserélhettek volna minket is!
Ha már foci: ha valaki gólt lő, könnyen kigurul a labda az udvarból. Át Magyarországra.
A DOKTOR ÚR HŐSTETTE
A trianoni békeszerződés sok színmagyar településhez hasonlóan Somoskőt és Somoskőújfalut is Csehszlovákiához csatolta. A Karancs-hegység vulkanikus kőzetének köszönhetően meghatározó volt a környéken a szén- és a bazaltbányászat. Már a XIX. századtól sok befektetni vágyó budapesti vásárolt birtokot a Mikszáth által „Palóc Olümposz” névre keresztelt hegyen, köztük volt Prof. Dr. Krepuska Géza egyetemi tanár is. A Szent Rókus Kórház fül-orr-gégész professzora 1905-ben vett magának egy 2107 holdas birtokot Somoskő és Somoskőújfalu határában, ahol kőzet- és ásványgyűjtő hobbijának is élhetett. A pesti kutatóorvos birtoka virágzott a rajta lévő bazaltbányával együtt, amikor 1920 egy júniusi reggelén arra ébredt, hogy birtoka már egy másik ország területéhez tartozik. Az érthetően elkeseredett kutatóorvos el is panaszolta bánatát a környezetében mindenkinek, kollégáknak, ápolóknak, sőt a pácienseknek is. Ekkor szólt bele a történetbe a véletlen. A határrendező bizottság egyik angol tisztje éppen Budapesten volt, amikor súlyosan megbetegedett, és Krepuska Gézához ajánlották be. Miután Krepuska sikeresen megoperálta és kikezelte, rábeszélte, hogy az antantbizottság tagjai szálljanak ki a helyszínre, és nézzék meg a két „szlovák” falut. A Somoskőújfaluban sétáló antanttiszteknek javasolta, hogy próbáljanak meg szóba elegyedni bárkivel az utcán – szlovákul. Miután az 1910-es népszámlálás a majd kétezer fős faluban mindössze 15 szlovák anyanyelvűt talált, ez nem sikerült. A bizottság tagjai előtt ekkor vált világossá, hogy ez egy színmagyar falu.
A Budapestre visszatérő bizottság tárgyalásokat kezdeményezett a helyzet tisztázására, ami egy hosszas procedúra kezdetét jelentette – számol be a részletekről a Múlt-kor történelmi portál. A magyar határmegállapító bizottság a tárgyalások során etnikai-néprajzi és gazdasági érveket sorakoztatott fel Somoskőújfalu és Somoskő, valamint a Krepuska-birtokon fekvő bazaltbánya Magyarországhoz tartozása mellett. Tánczos Gábor altábornagy, aki a magyar érdekeket képviselte, azzal érvelt, hogy az irányadó vélelem szerint Magyarország városai és különösen Budapest kövezésére a badacsonyi bazalt nem, csupán a somoskői bányában kitermelt kő alkalmas, de természetesen felhívták a figyelmet a térség színmagyar voltára is.
A bizottság 1922. márciusi ülésén az angol mellett csak a japán (és természetesen a magyar) delegált óhajtotta Somoskő és Somoskőújfalu visszatérését, ami szavazategyenlőséget eredményezett. A bizottság így felterjesztette a kérdést a Nagykövetek Tanácsához, amely kitért a döntés elől, és a vita eldöntését a két országra bízta. A magyar követeléseket a csehszlovák fél annak ellenére nem fogadta el, hogy az csak Somoskőre korlátozódott ekkor. A kérdés így ismét a Nagykövetek Tanácsához került, amely innen még feljebb dobta az ügyet, a Népszövetség elé. A világszervezet 1923. április 23-án hozta meg a várva várt döntést, amelynek értelmében visszakerült Magyarországhoz Somoskő és Somoskőújfalu a környék bazalt- és szénbányáinak egy részével együtt. Magyarország megkapta emellett a kitermelési jogot arra a bazaltra vonatkozóan, amely Somoskő határának Csehszlovákiához ítélt részén található – ilyen bánya volt Krepuska professzor birtokán is. A „klasszikus”, kocka alakú bazaltkövekkel kövezték le a magyar, sőt bécsi utakat is.
Magyarország így 1924-ben néhány bazaltbánya használati jogával, 15 négyzetkilométernyi területtel és 2500 lélekkel gyarapodott, akiknek 97 százaléka magyar anyanyelvű volt. Somoskőújfalun 1924. február 15-e tiszteletére emelték a Hazatérés emlékművét, míg Krepuska Gézának ugyanott általános iskola viseli a nevét, Somoskőn pedig emlékművel tisztelegnek a fül-orr-gégész tudós előtt.
Varga Attila – www.magyaridok.hu
