Katonahalál

428

Nem szokványos családregény Jány Gusztávról és a Jásdiakról

Jásdi Istvánt, a tavalyi év Borászok Borászát negyedszázada, a Legfelsőbb Bíróságon egy ítélet kihirdetésekor ismertem meg. Akkor néhány tisztességes, bátor, a második világháborút végigharcoló veterán bajtárs, élükön Kéri Kálmánnal elérte, hogy a galád úton, koncepciós perben 1947 novemberében kivégzett Jány Gusztávot minden vádpontban az LB tanácsa felmentse.

Jásdi és Jány is születésekor ugyanazt a nevet viselte, mint én: Hautzinger. Akkoriban Jásdi István a magyar libamájexportért felelős nagyvállalat vezérigazgatója volt. Pár év múlva – a libatartás tönkretételét megelőzve – jó időben váltott, és Csopakon borász lett. Húsz év alatt híressé vált. 2017-ben maguk az ország borászai emelték fel az év legjobb borászává. Mint Jásdi fogalmaz, a kör bezárult. Visszatért atyái ősi létéhez.

Jásdi édesapja és nagyapja is – akkor még Hautzinger nevet viselve – a magyar evezőssport kiválóságai, olimpikonok, világbajnokok, később ismert trénerek, egyikük még szövetségi kapitány is volt. Öt igazolt (és két nem igazolt) légi győzelmével édesapja a második világháború egyik vadászpilótaásza volt.

Nagyapjának testvére az a Hautzinger, a 41 éves korától az első világháborúban tanúsított hősiességéért vitézzé avatása előtt – az elvárásoknak megfelelően – édesanyjának leánykori nevét felvevő Jány Gusztáv volt, akinek története a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni katasztrófájával kapcsolódik össze.

Kikről is szól ez a családtörténet? Azon túl, hogy a könyv lapjain vissza-visszatér a nagy rokon Jány Gusztáv élete, a történelmi korokat átívelő regény a Pozsonytól Sopronig, a Fertő tótól Győrig terjedő földrajzi régióból indul. Ott is leginkább a szerző által Aranykertnek nevezett Csallóközből.

Itt kezdődik apai ágon a Hautzinger és anyai ágon a Jány család története. A hon minden szögletéből érkeznek a szereplők. Főleg valamikori németek, tótok és zsidók is. Személyes családi tapasztalatom is, hogy magyarrá váltak itt, a Kárpát-medence népeinek nagy történelmi, nemzetté olvasztó csodavilágában.

Dehogy vagyunk mi idegengyűlölők! Egész történelmünk és a könyv is a magyarság befogadókészségéről szól. A Hautzinger dédmamának Sándor fia párválasztásakor nem az a gondja, hogy a menyasszony zsidó, hanem az, hogy a család hagyományos evangélikus hitét vegye fel.

Lehet így ez a regény akár válasz is arra, ami napjainkban Európában a migránskérdés kapcsán terjed. Az erőszakos betelepítés, az erőltetett asszimilációs próbálkozás soha nem vezet a kívánt eredményre. Ha az a maga természetességével, szelíden, az emberekre bízva történik – akkor lehet csak eredményes.

A könyv legmarkánsabb, leghosszabb fejezete a katona Jány Gusztávról szól. És a másik katonáról. A szerző apjáról. A szintén híres evezősbajnok, a pilóta légi győzelmeivel a legnagyobbak közé emelkedik huszonkét évesen. Akit azért rendelnek haza, mert kiderül, zsidó vér folyik az ereiben.

Ez a gyalázat már az akkori rendszer végső fázisába fordulásának jele. Már nem számított semmi. Az, hogy a mama életének végéig hithű evangélikussá vált, hogy Sándor kiváló pilóta. Utolsó két légi győzelmét már nem is igazolták. Minek, ha már úgyis hazaküldték. De legalább ő túlélte.

Megindító emlékem, hogy tavaly novemberben, Jány kivégzésének 70. évfordulóján a kegyeleti megemlékezés után Jásdi odaszólt a család jelen lévő tagjainak: „Ha apámat nem rendelik haza a frontról, valószínűleg ma mi sem lennénk itt…”

Jásdi és Jány egyébként találkozott. Fényképeken. Az akkor pár hetes István fényképét bevitték a siralomházban lévő Jánynak. És tudom, Jány képe is ott van náluk jól látható helyen, csopaki házukban. Jány felelősségtudatból, szabad akaratából hazajött Nyugatról. Ettől kezdve borítékolva volt a sorsa. Ha nem a kreált perben ítélték volna el, végezték volna ki, később Rákosi börtönében pribékek verték volna agyon. Katonához méltón, ha már halni kell, a kivégzőosztag által így a legjobbat kapta. A regény érezhetően mindent megtesz annak érdekében, hogy tisztességes, érző emberként maradjon meg nemcsak a család, hanem mindannyiunk emlékezetében is.

Befejezésül álljon itt a siralomházból, Jány életének utolsó óráiban István nagyszüleihez írt leveléből egy idézet: „Kedves Sándorkám! Etuskám. Utolsó estémen köszönetem kell, hogy még egyszer kihangsúlyozzam végtelen jóságotokért, azért a mélységes szeretetért, amelyet egész életemen keresztül rám szórtatok, melynek legszebb virágai akkor hullottak rám, amikor a legsúlyosabb napok virradtak rám. A Mindenható Isten áldása kísérjen titeket és szeretteiteket még sok boldogsággal teli esztendőn keresztül.”

Nos, a halálra készülő jókívánságai mára valóra váltak. Sándor és Etelka leszármazottai tisztességes életet éltek, élnek. Büszke vagyok arra, hogy a mára sok tízezres rokonság egyik tagjának tarthatom magam.

(Jásdi István: Mi maradunk. Jaffa Kiadó, Budapest, 2018, 328 oldal. Ára: 3490 forint)

Hautzinger Gyula – www.magyaridok.hu

Tisztelt olvasók!

Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Cultissimo facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/Cultissimomagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.cultissimo.hu